Kiegészítések a C-peptid cikkhez
2019. december 07. írta: Meleg Sándor

Kiegészítések a C-peptid cikkhez

A c-peptidről írt cikk egészen vad indulatokat gerjesztett, bár volt már pár hasonló a blog történetében (kaptam én rendszeresen a vegánoktól, homeopátia-hívektől meg a Hamer-féle csapattól is), de szerintem ilyen elemi szintű, ordítva epét hányós történetre nem volt példa.

csata.png

Kedves Olvasóink!

Elindult az Alimento.hu oldal, ahol sok szeretettel várjuk minden eddig olvasónkat. Az új felületre az új tartalmak mellett a korábbi cikkek frissített, átdolgozott változatai is folyamatosan felkerülnek.
A blog.hu felületére feltöltött cikkek a továbbiakban teljes körűen elérhetőek maradnak.

Ugyanakkor maga az egész folyamat rendkívül tanulságos volt. Érdemesnek gondoltam, hogy a nagy viták közepette megfogant néhány gondolatot ilyen formában „kihangosítsak”. Csak amolyan ötletbörze jelleggel, mert a téma még friss és forró.

 

A SZABÁLYOK FONTOSSÁGÁRÓL

Alapvetően az életet bizonyos játékszabályok szerint éljük, ezt tekinthetjük az emberi evolúció egy termékének, a társas életmód egyszerűen nem működik másként. Például ahhoz, hogy valaki autóval közlekedjen, szüksége van jogosítványra. Ez feltételezi a közlekedési szabályok elsajátítását elméletben és gyakorlatban. Az autónak is szüksége van forgalmi engedélyre, ami szerint műszakilag alkalmas a közlekedésre, illetve kell hozzá biztosítás. Ezek a dolgok egyben azt is jelentik, hogy ha valami baj van, akkor az autó tulajdonosa, a sofőr felelősségre vonható.

A C-peptides történetben valaki egészségügyi végzettségek nélkül, egészségügyi tevékenységre feljogosító engedély, felelősségbiztosítás, szakmai kontroll nélkül tesz terápiás javaslatokat igen súlyos egészségügyi állapotokban érintett, kezelésre szoruló embereknek egy olyan termék képében, aminek egyébként gyógyító készítményként semmilyen bejegyzése, engedélye nincs. Ez a fenti analógia szerint nagyjából az a helyzet, amikor valaki jogosítvány nélkül, egy műszaki és biztosítási nélküli, otthon összebarkácsolt autóval közlekedik, s még ezzel másokat is szállít, mondván: sokkal jobb ez, mint bármi, ami az úton gurul. A „hívők” ezt tetézik azzal, hogy kvázi ráhajtanak az autópályára szembe a forgalommal, de szerintük mindenki más idióta vagy rosszindulatú, mert szerintük csak így érdemes közlekedni. Hiszen az autó beindításához nem kell jogosítvány, a műszaki is csak egy darab papír, a biztosítás meg minek, hiszen saját felelősségre csinálják azt, amit… Ha egy kicsit szeretik tekergetni a statisztikákat, még azt is kimutatják, hogy a balesetek többségét olyan emberek okozzák vagy szenvedik el, akiknek van jogosítványuk. Tiszta hülyeség az egész, ugye?

Ilyenkor azért mindig felmerül a kérdés, hogy lehet az, hogy az egészség területén ilyen furcsán működnek az emberek. Az élet számos területén elvárjuk, megköveteljük, hogy szakértelemmel, tapasztalattal rendelkező emberek dolgozzanak értünk – valahogy az egészségnél ez nem megy sokaknak: teljesen irracionális módon fordulnak szembe a teljes ellátórendszerrel, ha épp úgy jön ki a lépés.

Azt azért érdemes tanulságul rögzíteni: ha a C-peptid a világ legpotensebb gyógyszere is lenne, akkor sem lenne elfogadható, hogy kontroll nélkül kerüljön alkalmazásra. Sőt, pont emiatt lenne indokoltabb a szigorúbb ellenőrzés a gyártástól a terápiás alkalmazásig.

Kategorikusan kijelenthető: nem elfogadható, ha valaki egészségügyi végzettség, egészségügyi tevékenységre feljogosító hatósági engedély, szakmai felügyelet és kontroll nélkül egészségügyi terméket terápiás célra alkalmaz, tanácsol vagy ezt sugallja. Nem elfogadható, ha egy kozmetikum besorolású terméket gyógyászati célra javasol és különösen nem elfogadható, hogy nem kellően alátámasztott hatásokra építve vagy szubjektív egyéni tapasztalatokra alapozva teszi ezt.

 

ÉRVELÉS HELYETT

A történet egyik fontos eleme, hogy érdemi cáfolat teljes mellőzése. A blogon és a személyes oldalamon 400 feletti hozzászólásból talán egy-kettő volt, ami érdemben reagált a problémára (erről majd esik még szó). A többi az az ismert érvelési hibák csaknem teljes spektrumát felvonultatta. Csak néhány az alapokból:

Szemezgetés

A legenyhébb érvelési hiba ebben a sorozatban, mert legalább nyomokban tudományos kutatások előfordultak. Hogy ezeknek esetleg az adott készítményhez nem volt semmi közük, az már más kérdés (mert hát a C-peptid annyira nem inzulin, az in vitro kísérlet meg nem igazolt terápiás hatás, stb.). Ennek egy változata, amikor a cikkből csak a számukra kedvező összefoglaló mondatot hozzák, a többi részt meg a feledés homályába veszejtik.

Bizonyítási kényszer áthárítása

Eszerint a tudományos kutatások általános szabályaitól eltérően nekem kell(ene) a termék tényleges hatástalanságát igazolnom, nem a gyártónak annak hatásosságát.

Hamis dilemma

Pont Varga Gábor kommentje tartalmazza a legszebb példát erre: ha én azt mondom, hogy a c-peptidet nem lehet alkalmazni, akkor súlyosan beteg gyermekek fognak fájdalmak közepette kiszenvedni. Tehát vagy felelős leszek súlyos betegek haláláért vagy  elfogadom, hogy a csodaszer jelen formájában és módon jusson el a betegekhez. Valójában a  súlyos betegek jussanak hozzá a c-peptidhez rendes gyógyszerként HA igazolható a hatása. Ha nem, akkor meg nincs miről vitatkozni.

Személyes érintettség, mint érv

Emocionálisan rendkívül manipulatív, nem mellesleg téves érvelés, de épp az emocionális bevonódás miatt ezzel egyszerűen nem lehet mit kezdeni. A kommentek között többször előkerült, hogy pl. aki nem nevel autista gyermeket, annak fogalma sincs bármiről, a szülői tapasztalás olyan szinten felértékelődik, hogy azzal szemben nincs az az érv, ami megállna. Gyakorlatilag az autizmussal dolgozó legjobb szakemberek is elmehetnek a francba (...és volt, aki el is küldte őket), ha nincs autizmusban érintett gyerekük. Nyilván, ha én magam nem estem át vakbélműtéten, másnak se akarjam javasolni és egy nőgyógyász is szüljön 3 gyereket, mielőtt nekifog szülést levezetni. Ugye?

Nekem bevált

Az előző típusnak egy változata. Alapvető tétel a tudományos kutatásban, hogy a szubjektív saját élmény a lehető legrosszabb dolog, ami történhet. A személyes érintettség a placebo hatáson és egyes kognitív feldolgozási hibákon keresztül olyan szintű torzító hatással bír, ami tudományos szempontból bármit értékelhetetlenné tud tenni. Pont ezért a kutatásban és a gyógyításban szigorú etikai szabályok vannak arra, hogy szakember érzelmi bevonódással (család, barát, ellenség, stb.) ne dolgozzon. Már-már közhely, hogy az autizmus kapcsán a szülői visszajelzéseknek fontos szerepe van, de ezeket mindig meg kell szűrni valamilyen objektívebb módszerrel. Rengeteg módszer vérzett el azon, hogy a szülők egyértelmű és pozitív visszajelzése után akár már a gyógypedagógus szakember megfigyelése sem igazolta vissza a jelenséget, független és objektív mérések esetében pedig még inkább redukálódott az eredmény. érdekes módon senkinek nem tűnt fel, hogy ennek az egy hatóanyagnak (a C-peptidnek) olyan széles a gyógyító spektruma, hogy olyat a történelemben még gyógyszernél nem írtak le. Mindenhol, mindre jó, sőt bárminél IS jobb (de leginkább az orvostudomány által aktuálisan használt legjobb hatású szereknél jobb).

Válogatott sértegetés

Hát igen, a komment szekcióban sikerült sokaknak szépen kivetkőzni emberi mivoltukból is. Ennek egyik szép formája, amikor 1-2 felbujtó hatására tömegével jöttek a privát oldalamra elmondani „jókívánságaikat”. A zárt csoportban megjelent „buzdítás” után indult meg a lavina és ugyanígy vezérszónoki leintésre ért véget. Némileg vicces, hogy annyian nyomoztak utánam a világhálón, hogy az indafotós oldalamon is kiugró nézettséget mértek azon a napon (ennyi hasznom legyen már nekem is ebből).

 kommentek.jpg

 

KULTURÁLIS HASADÁS

Egyfajta sztereotípiaként van jelen, hogy a racionális és irracionális szemlélet a világ észlelésében és megélésében két, csaknem kibékíthetetlen álláspontként működik. Az elmúlt napok eseményei alapján hajlok arra, hogy a kibékíthetetlenséget elfogadjam. Láthatóan vannak olyan csoportok, akik világlátásukkal össze nem egyeztethető közléseket agresszív támadásként élik meg és ennek megfelelően reagálnak. Jól megfigyelhető volt az információs buborék (mit buborék, atombunker…) működése, illetve a köré épülő mechanizmus-rendszer, ami védi ezt a kis világot.

Kicsit úgy érzem, hogy ebben a „fake news - post truth” filozófia is megjelenik: francba az eddig hivatalosnak mondható rendszerekkel, információkkal. Mind hazugság, megtévesztés – találjunk egy másik világot, mert mi azt igazabbnak és valóságosabbnak érezzük (!). Mindenki más kapja be!

 

HA HALGATTÁL VOLNA…

Furcsa módon a hívők talán jobban jártak volna, ha az érintettek csendben maradnak és nem támadnak. A nagy felzúdulás érdekes módon ott is reklámot csinált a posztnak, ahol nem is gondoltam volna és felkeltette olyanok figyelmét, akiket eddig a téma elkerült – már ezért megérte megírni a posztot és vállalni azt, ami utána jött. Arról nem is beszélve, hogy az offenzíva stílusa önmagában elég sok embert meggyőzött arról, hogy itt tényleg nem sok keresnivalója van annak, aki komoly terápiás eszközök után kutat. Külön öröm, hogy az index szerkesztőség is felfigyelt a jelenségre és külön cikkben emlékeztek meg a témáról.

 

AZ ORRBÓL FELSZÍVÓDÓ MAKROMOLEKULÁK ESETE

A cikkre érkezett érdemi kritika nagyjából arra épül, hogy igenis, az orrba juttatott nagyméretű peptidmolekulák mégiscsak képesek átküzdeni magukat minden akadályon és eljutni az agyba. Lényegében itt a szaglóideget kell arról meggyőzni, hogy legyen kedves szállítmányozási feladatokat ellátni a központi idegrendszer irányába.

 

orr2.jpg

Egyszerű összefoglaló arról, hogy is működhet a dolog.

Itt ugyebár több megoldandó probléma is felmerült: a hatóanyagnak sérülésmentesen el kell jutni a felszívódás helyére, ott fel kell szívódnia, a nem kifejezetten transzport-feladatokra kitalált útvonalon el kell jutnia az agyba, ott el kell jutni a célterületre (ami ugyebár nem feltétlenül a n. olfactorius vidéke, hanem attól viszonylag távol eső kérgi régiók) és ezt úgy, hogy hatásos koncentrációban legyen jelen a szükséges helyen. Igen, előfordulhat, hogy lehetséges ez a transzport útvonal, de egyrészt a hatékonysága nem lehet túl magas (a szaglóideget nem transzportra találták ki), és a lehetséges nem azonos azzal, hogy szuper jó terápiás beviteli forma.

Ezzel kapcsolatban jöttek kisebb-nagyobb tanulmányokról linkek, ezekről pár mondatot érdemes szólni. Találtam olyan kutatást, ahol patkányokban egész ígéretes dolgok történtek, de azért a patkány nagyon sok szempontból nem ember. A hatáshoz a patkányban alacsony dózisú inzulinbevitelnek mondott 3 IU/nap embernél a testtömeggel vagy az agytömeggel arányosan nagyítva egyszerűen kivitelezhetetlen (több száz vagy akár ezer egységnyi inzulint kellene felszippantani - 1 ml inzulin általában 40 egység). Ha még egy, vagy akár két nagyságrenddel lentebb is lehet menni az embernél, akkor sem egy kivitelezhető terápiás eljárás. Azt egyébként a tanulmányok korrekt módon mind jelzik, hogy itt még komoly gyógyszerfejlesztésekre lesz szükség ahhoz, hogy egyáltalán bármilyen terápiás alkalmazásról szó eshessen (pl. a liposzómás bevitel kérdése), de ez a hívők szemét már nem üti meg, mert csak a kimutatott hatásra fókuszálnak. De nyilván egy magyar zseninek nem okozhat annak a problémának a megoldása, ami a világ legnagyobb gyógyszerkutató cégeinek is kihívás….

Amellett se menjünk már el, hogy önmagában a sztenderd kutatási körülmények között kimutatott hatás nagyon nagyon messze van az éles terápiás alkalmazhatóságról. A felfedezett hatóanyagokból több ezer-tízezer nem jut el a terápiás alkalmazásig, miközben in vitro vagy akár laboregér szinten működőképesnek tűnik. A klinikai kutatásba bevont készítmények is nagyon nagy arányban (én 90%-ot találtam) véreznek el vagyis soha nem lesz belőlük biztonságos, kellő hatékonyságú, alkalmazható terápiás készítmény. Ha sikerrel is zárul a folyamat, akkor ennek időigénye 10-15 év is lehet. Ezzel szemben teljesen hihető sztori, hogy jön az egyszeri magyar feltaláló, aki teljesen outsiderként belép a rendszerbe, kivilágosodik körülötte a levegő és a semmiből kifejleszt egy olyan terméket, ami mindent meggyógyít, ami szeme elé kerül - természetesen a semmiből megjelenik az a befektetői forrás és infrastruktúra.

Azt is meg kell említeni, hogy a gyógyszerfejlesztés folyamata egy árnyalatnyit bonyolultabb annál, hogy találok egy érdekes és ígéretes cikket a Google Scholaron vagy a PubMeden és elszaladok vele gyógyszert fejleszteni. A peptid-hívőkkel nekem a nagy bajom az, hogy megörülnek egy intranazális inzulin cikknek és annak az erősen redukált összefoglalásával kezdenek mindenkit leoltani, miközben a cikk maradék 97%-át figyelmen kívül hagyják. Így hetente tudnék én is felfedezni valami csodamódszert, ami mindent meggyógyít.

A másik gondom az univerzalitás. Igen, vannak olyan kutatások, amik az inzulin, illetve az inzulin-receptorok egyes neurodegeneratív folyamatokkal való kapcsolatát boncolgatják – de ez rettenet módon nem általánosítható, ugyanis elég bonyolult hardverrel van dolgunk ahhoz, hogy csupán egyetlen hatóanyag bevitele megoldja a problémákat. A nem idegrendszeri problémákról ne is beszéljünk, láttam olyan posztot is, ahol már égési sérülésekre és felhám-sérülésekre is alkalmazták a c-peptidet, aminek aztán már végképp nincs köze semmihez.Ennek ellenére azokat is meggyógyította. Könyörgöm, az eredeti hatások sincsenek kellően alátámasztva, ezek meg már tucatnyi újat is kitaláltak!

Az idegrendszeri kísérleteknél megint vannak dózis-problémák is: jó olvasni, hogy akár egy adag inzulin is jelentősen javíthatja az agyi funkciókat – csak hát az egy adag 160 egység volt, ami egy egyes típusú cukorbeteg több napi teljes inzulinszükséglete.

Nekem szemet szúr az is, hogy a C-peptid spray kapcsán nincs feltüntetve a hatóanyag mennyisége (naná, mert kozmetikum). Amíg ez az információ nincs meg, nem is lehet érdemben vitázni arról, hogy van-e esély arra, hogy hasson. Ha esetleg teljesen tiszta, tömény hatóanyag lenne (ami fizikai-kémiai okokból gyakorlatilag lehetetlen), akkor is kérdés, hogy a javasolt adagolásban a mennyiség elégséges lenne-e a hatások kiváltására. Erre is kell mellékelni a kutatási dokumentációt adott termékkel (tehát nem egy termék szempontjából irreleváns más készítményt kell lobogtatni!!!).

A tanulmányokat olvasva azért lennének még olyan kérdések, amiket lehetne boncolgatni (a tanulmányok egy része szerint pl. az intranazális az inzulin mérhetően bejut a vérkeringésbe, így használható lenne a cukorbetegség terápiájában – a központi idegrendszeri hatásoknál meg azt írják, hogy nincs hatással az inzulin- és vércukor-háztartásra). Amit itt azért látni kell: a biológia nem egyszerű dolog, főként nem annyira, mint ahogy a C-peptid kultusz szerint elképzelik egyesek. Egyetlen hatóanyag alkalmazása is sok olyan kérdést vet fel, amire hosszú évekig kell a megfelelő választ keresni.

 

EGYÉB KILÓGÓ LÓLÁBAK

És ismételten ki kell hangsúlyozni: a C-peptid nem inzulin, ebben az esetben gyakorlatilag a hatóanyag-kutatást teljesen újra kell alapozni a felszívódástól a hatások különböző szintű kimutatásáig. Jó dolog dobálózni intranazális inzulin hatásairól szóló cikkek - de ezeket a kutatásokat a C-peptiddel kellene ismételni, mert két teljesen különböző kémiai anyagról van szó. Ha a felszívódás kielégítő is lenne (valamivel kisebb molekula), akkor még mindig ott a hatás kérdése, mert a fizikai-kémiai szerkezetéből fakadóan magától értetődően nem ott, nem arra és nem úgy fog hatni, mint az inzulin.

Vannak nekem még más gondjaim is: azoknak a gyógyszergyáraknak, aki profi szinten, nagy és kidolgozott ipari infrastruktúrával dolgoznak, vödörszámra ontva az inzulint, a gyártási költségei elég magasak. Nem teljesen egységesek a források, de 1 ml inzulin nagyjából 13 dollárba (mai árfolyamon kb. 4000 Ft) került 2013-ban és a trend erősen emelkedő volt (lásd). A C-peptid egyébként önállóan is kapható, az ára 1 miligrammra nagyjából 1 millió forint körül jön ki kiszereléstől függően (lásd). A C-peptid előállítása kicsit nehezebb, mint a kémia órákon összeönteni a kék meg a zöld folyadékot, így nem olcsó mulatság. Szóval nehezen hihető, hogy itthon a semmiből feláll egy olyan gyógyszergyári infrastruktúra, ami ezt hazai körülmények között a fejlesztés költségeivel együtt nagyságrendekkel olcsóbbra hozza ki, mint amennyiért egyébként kapható a piacon.

vegyesz.png

 

ZÁRÓ GONDOLAT

A napokban nagyon sok értékes gondolattal és információval árasztottak el a posztok olvasói, több új nézőpontot is adva a témához. Ebből párat igyekeztem most felhasználni, másokat (lennének még bőséggel tanulságok) talán később fogok tudni részletesebben átgondolni.

 

 Ha tetszett az írás, oszd meg és kattints a tetszik gombra! A "Követés" alkalmazással értesülhetsz a legfrissebb írásokról! Ha van véleményed, írd meg hozzászólásként! További érdekességek, aktualitások pedig Facebook oldalunkon találhatók: https://www.facebook.com/Alimento.blog    

 

A honlapon található anyagok, információk egyike sem irányul betegség, vagy betegségek diagnosztizálására, és nem helyettesítik az egészségügyi szakemberrel történő konzultációt.

Források:

  1. Zwanenburg, R. J., Bocca, G., Ruiter et al: Is there an effect of intranasal insulin on development and behaviour in Phelan-McDermid syndrome? A randomized, double-blind, placebo-controlled trial. European journal of human genetics: EJHG, 24(12), 1696–1701. LINK
  2. Benjamin M.Stroebel Katherine A.Faltesek et al: Intranasal delivery of low-dose insulin ameliorates motor dysfunction and dopaminergic cell death in a 6-OHDA rat model of Parkinson’s Disease
    Neuroscience Letters Volume 714, 1 January 2020, 134567. LINK

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://alimento.blog.hu/api/trackback/id/tr5215340214

kéki béla 2019.12.09. 08:22:08

@Spiritual: bocs, tekintsd semmisnek az előző kérdésem. E szerint te pont olyan retardált vagy, mint wmiki, gondolom, anyád se jobb...

sellőlány 2019.12.09. 08:25:53

@Meleg Sándor: Továbbítottam a linkjét. A világ aktuális helyzetét nem tudjuk igazán indoknak felfogni. Igazából már simán tart ott a tudomány, hogy legyen erre valami megoldása. Csak hogy ez valami oknál fogva megmarad a Mariott es hasonló hotelekben tartott óriási tudományos konferenciákon. :-S
A syngap jelenleg 500 körüli feltárt esetet ismer világszerte, nemhogy a gyógyítása érdektelen a gyógyszeriparnak, még magért a szűrésért is iszonyat harcokat folytat az ember a tb-vel. Nekünk is egy óriási lobbinak és a szerencsének köszönhető, hogy megtudtuk a diagnózist (egy külföldi, EU szponzorált genetikai paneltesztnek köszönhetően). Egyébként sajnos, nem tartanánk máshol, amit ön is állít... valmilyen autizmus, intézetben a helye. A magyarországi intézményes rendszert ezzel kapcsolatban hagyjuk, ismerjük jól. Óvoda végéig viszonylag jó és segítő, utána elfekvő. Egyébként most már külföldön előkészítő iskolai képzésre jár, aminek a hatékonyságtól egyelőre nem látjuk, de persze 3 hónaptól nem is vár semmit az ember. Örülünk neki, hogy gyerek közösségbe jár. Illetve van egy amerikai édesanya, aki a Syngap társaság elnöneként veszi a fáradságot az autista gyereke és munkája mellett, hogy nagykövete és informátora legyen a syngaposoknak. Ő ott van ezeken a nagyobb eseményeken és felszólal, repked Európa és az USA kutatóközpontkai között és lobbizik azért, hogy EUR/USD százezrekért lefuttassanak egy-egy tesztet egy adott kutatásra. Persze nagyban lobbizik nagyvállalatoknál is a szükséges pénzért. De sajnos nem hiszünk abban, hogy ezek eredményeit, ha lesznek, valaha is látjuk majd.

sellőlány 2019.12.09. 08:34:53

Illetve köszönöm mindenkinek a kommenteket, akármilyeneket is. A célom az volt, hogy képviselve legyen itt sok szülő a "túloldalról". Ha lesz rá érdeklődés, szívesen adok objektív tájékoztatást a fejleményekről.

CCnick 2019.12.09. 08:43:04

@sellőlány: cpeptidet élvezettel szívogat a család többi része?

CCnick 2019.12.09. 08:45:00

Egyébként nálunk is van a rokonságban autista gyerek aki kurvasokat fejlődött az évek alatt és nem attól, hogy minden szart beletömtek/fújtak/kentek hanem attól, hogy rengeteget foglalkozik vele az anyja

CCnick 2019.12.09. 08:46:55

OFF valaki tem tud FFox kiegészítőt amivel konkrét nicket esetleg még a rá reagálo kommenteket is el lehet tüntetni?

sellőlány 2019.12.09. 08:50:15

@CCnick: Nah, neked még egy PS/UI a kedves felvetésre. Családfüggő, kérdezz körbe az autista csoportokban. Biztos vagyok benne, hogy vannak olyanok, akik magukon is kipróbálják. Mint ahogy rendes kutatasokat lemodellezik szerrel kezelt/placebóval kezelt/semmivel nem kezelt esetekkel. Mi a közeli rokonság részéről egyelőre nem kezeltek vagyunk, a gyereknél a szülők meg bevetik a placebót. :-D Szép napot mindenkinek!

sellőlány 2019.12.09. 08:51:40

@wmiki: Köszi Miki, nem is számítok Index főoldalra. :-) Nem ez a cél. Szép napot!

ymel 2019.12.09. 08:59:27

@lucernaböde: a vegerol vissza, nem rossz a helyesirasa szvsz, hanem felregepel - pl okostelorol tolja. Az o fia is autista, ha igaz, amit ir (bar ebben miert loditana). Szegeny kisfiu, remelem, viszi azert fejlesztobe is. A rajongoi (vasarolok) csak ugyanolyan konnyen befolyasolhato, szerenyebb iskolazottsagu emberek, mint a hitgyulisek visszamaradt csapata - abbol mara mar azert kiszallt az ertelmesebbje. Nem ertem, hogy mi az a jogi hezag, ami miatt ezt a tevekenyseget folytathatja.

CCnick 2019.12.09. 08:59:31

@sellőlány: "Ha lesz rá érdeklődés, szívesen adok objektív tájékoztatást a fejleményekről. " Érintettként és elfogultként nem tudsz objektív tájékoztatást adni. Akkor sem ha azt hiszed, hogy az vagy.

Spiritual 2019.12.09. 09:00:57

@kéki béla: Gratulálok, hogy szar a cukrod! A saját inzulintermelést állítja le, az enyém még jó és az is marad. Gyógyszerkönyvből. Metformin mellett nem ehetsz bármit, tartani kell a diétát. Hehehe!

Medgar 2019.12.09. 09:12:04

@wmiki: Miért ne lehetne kétkedni? Bármikor bárki bármilyen tudományos állítást megkérdőjelezhet, és kellő bizonyíték birtokában megcágolhat.

Sajnos ezt te képtelen vagy felfogni

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2019.12.09. 09:14:49

@Medgar: LOL
Bocsi, a tudományhívők hadjárata után ez kibukott...
Felsorolnál 10-20 tudományos tételt, amiben éppen kételkedsz? Köszi!

Medgar 2019.12.09. 09:15:05

@kéki béla: miki egy időre eltünt, de sajnos kiengedték. Egyszerűen ignorálni kell a kommentjeit, mert magával nem tud vitatkozni. Sajnos mindig eteti valaki.

pefe 2019.12.09. 09:17:30

Varga úrnak van egy autista gyermeke! Ismétlem: van! Száz hektoliter c-peptidet is az orrába fújhatott volna. De még mindig autista.

Egyébként létezik eljárás, amivel autistákat fejleszteni. Enyhe autizmussal előkét tünetmentessé lehet tenni. 70éves tudomány. Audio-pszchio fonológiának hívják. Magyarorszagon is van két kiképzett terapeuta. Csodára persze ez se képes. Bár attól függ, mit nevezünk csodának. 13 éves autista srácot meg tudtak tanítani kommunikálni. Az ő anyukájának ez egy csoda.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2019.12.09. 09:19:29

@Medgar: Eretnek :( Kételkedik a szent tudományban az egyetlen igaz hitben.
Talán a helyi templomszolga törli a kommentjeimet, és mehet tovább szabadon a gyűlölködés.
Elnézést az eklézsiától, hogy megzavartam az áhítatot.

kéki béla 2019.12.09. 09:27:30

@Spiritual: buta vagy, mint a segg... de legalább kapcsolódsz a cpeptidhez... esetleg ha még jó a cukrod, megnézethetnéd magánlaborban (mert hála az ostoba fajtátoknak a tb nem támogatja), hovy mennyi cpeptidet találnak most egy terheléses vizsgálatnál a véredben, majd szedj egy hónapig metformint és nézesd meg utána. És jé, utána kevesebb a cpeptid kb azonos vércukorhoz. De szajkózd csak a faszságaidat, ostoba barom...

Spiritual 2019.12.09. 09:39:44

@kéki béla: Neked pedig le fogják vágni a lábaidat és megvakulsz. Mentális állapotod magáért beszél, de tömd csak a beiglit két pofára.

midnightcoder2 2019.12.09. 10:22:27

@Sir Galahad: "Teljesen nyilvánvaló, hogy ez is egy szélhámosság. Ha nem az lenne, a készítményt ingyen osztogatnák, mondván, hogy a hatékonysága nem bizonyított, így nincs pofánk pénzt kérni érte."

Ilyen elven a fél gyógyszeriparnak is ingyen kellene dolgoznia. Hány olyan méregdrága gyógyszer van, aminek a hatékonysága bizonyítottan a béka segge alatt van ?

Sir Galahad 2019.12.09. 10:35:16

@midnightcoder2: Tudomásom szerint gyógyszer forgalomba sem kerülhet a hatékonyságát igazoló klinikai kísérletek elvégzése nélkül. Amúgy meg a legtöbb gyógyszer ha nem is ingyenes, de jóval olcsóbb, mint ez a szélhámosság.

kéki béla 2019.12.09. 10:39:38

@Spiritual: neked nem kéne mentális állapotot emlegetned. Annyira buta vagy, hogy a helyedben én szégyellném, de ehhez fel kéne ismerned, hogy mennyire tudatlan és ostoba vagy.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.12.09. 12:19:06

@ételizésítő: nincs karma? valoban?
tenyleg csak egy pillanatra....
a karma csupan annyit jelent, nem történik semmi ami tortenesnek ne lenne oka.
te tudsz olyan tortenest, aminek nincs kivalto oka?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.12.09. 12:22:06

@sellőlány: Mit veszít vele? " először is penzt, amit elkolthetne a csaladja erdekeben amig él.
masodszor a gyugyulas remenye az ami fizettet vele. haldoklo betegek zsebét kiforgatni? hat hol elunk könyörgöm? a fuldoklo nyujtja a kezet, de ezek azt nezik van e benne 10ezres? szegyen hogy ezek szabadlabon vannak.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2019.12.09. 12:35:40

@midnightcoder2:

Melyik gyógyszerekre gondolsz?
Én úgy tudom, hogy egy új készítménynek ma már nem is a placebohoz képest kell hatékonyabbnak lenni, hanem az alap protokollokban alkalmazott készítményhez képest is. a placebo kontrollcsoport az alap kezelést kapók köre nem pedig a semmilyen kezelést nem kapók.

John Doe3 2019.12.09. 13:31:27

A metformin állítólagos inzulintermelést csökkentő hatásáról kéne valami hivatkozás (már ha van, ugye), mert a "gyógyszerkönyv" (Phamindex) ilyet éppen hogy nem állít, hanem a diabetessel összefüggő szövődmények csökkenését igazolja.
Valaki itt a kemot kezdte sározni. Nekem többen vannak az ismeretségi körben/családban, akik a konzekvensen végigvitt (!) kemónak köszönhetik az életüket.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.12.09. 13:33:56

"a balesetek többségét olyan emberek okozzák vagy szenvedik el, akiknek van jogosítványuk.í"

Na most akkor ez ugye egy abszolút igaz állítás, nem? :)

"nekem kell(ene) a termék tényleges hatástalanságát igazolnom, nem a gyártónak annak hatásosságát."

Természetesen. Amíg nem bizonyítod be nekem, hogy a Marson nincsenek lila foltos tehenek, addig jogosan ákkíthatom, hogy vannak. :D

"egy nőgyógyász is szüljön 3 gyereket, mielőtt nekifog szülést levezetni. Ugye?"

Nevetni fogsz, de a szomszédasszonyom szinte szó szerint ezzel érvelt nekem pár napja. :P

@Hórukk:

"Minél drágábban vesz valaki minél hatástalanabb terméket, annál okosabb lesz amikor erre rájön. Ennyiben 6ékony a dolog."

Jogos. Azt olvastam, állítólag kísérletileg bizonyított tény, hogy minél drágább egy placebó, annál hatásosabb.

Epikus SZTK · http://www.oek.hu/oek.web 2019.12.09. 13:39:57

@John Doe3:
A Metforminnál a hatásmechanizmust nem lenne rossz, ha ismernénk.
Egy ilyen struktúrájú vegyület véleményem szerint mindennel kapcsolódhat, az lenne a csoda, ha nem lépne reakcióba semmivel.

"Valaki itt a kemot kezdte sározni. Nekem többen vannak az ismeretségi körben/családban, akik a konzekvensen végigvitt (!) kemónak köszönhetik az életüket. "
Végre valaki ezt is leírja.

A Varga meg, ha embereken kísérletezik csak úgy, akkor arra vonatkozóan létezik büntetőjogi szabályozás. Mindegy, hogy C-peptiddel, vagy vazelinnel.
((De legalább jó az illata ennek a kozmetikumnak, és tartós? Pláne, ha töményen az orrba...))

kéki béla 2019.12.09. 13:43:37

@FILTOL: mondjuk ebben az vicces, hogy ezzel pont te... (gyk: ismerem ennek a jóembernek az előzményeit, más témában... finoman szólva nem egy humanitárius szent...)

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2019.12.09. 13:52:32

Most így hirtelen kikaptam pár überparaszt kommentet. Próbáljuk már meg egymás sértegetése nélkül...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.12.09. 13:54:14

@Sir Galahad:

"Tudomásom szerint gyógyszer forgalomba sem kerülhet a hatékonyságát igazoló klinikai kísérletek elvégzése nélkül."

Gyógyszer nem. De étrendkiegészítő pl. igen, ahogy bármilyen olyan szer is, amelynek a leírásában nem áll, hogy alkalmas egy adott betegség gyógyítására.

Ezért aztán sok "szer" leírásában nem is szerepel, hogy alkalmas valami gyógyítására, kezelésére, ezt az "infót" csak suttogó propaganda formájában a neten találod meg fórumokon, blogokban stb. Amiért ugye szegény forgalmazót nem lehet felelősségre vonni.

John Doe3 2019.12.09. 14:00:27

@Epikus SZTK: parancsolj: "Hatásmechanizmus
A metformin egy antihiperglikémiás hatású biguanid, ami egyaránt csökkenti a bazális és posztprandiális vércukorszintet. Nem serkenti az inzulinszekréciót, ezért önmagában nem okoz hipoglikémiát.
A metformin három módon fejtheti ki a hatását:
- csökkenti a máj glükóztermelését, gátolva a glikoneogenezist és a glikogenolízist,
- az izomban növeli az inzulinérzékenységet, elősegítve a perifériás glükózfelvételt és felhasználást,
- késlelteti a glükóz bélből történő felszívódását.
A metformin serkenti az intracelluláris glikogénszintézist a glikogén-szintáz befolyásolásán keresztül.
A metformin fokozza az eddig ismert összes típusú membrán glükóztranszporter (GLUT) szállító kapacitását.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.12.09. 14:00:31

@kéki béla: pont én mi?
10 honapig hordtam csaladtagom a kek golyo utcaba, lattam ennek a mocskos bandának a puccos uzletet az onkologiaval szemben...
talan pont en nem tehetem szova a halalkufarok tetteit?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.12.09. 14:02:00

Közeli, majdnem személyes tapasztalat: Egyik barátnőm colitisben szenved, egy ezotéria-hívő, asztrológiában járatos, öngyógyító ismerőse grapefruitmag-kivonatot ajánlott neki, ami szerinte sok embert már teljesen kigyógyított a betegségből (anekdotikus érvelés). Itt már nagyon gyanús volt nekem a dolog, próbáltam lebeszélni, de ő horror áron megvette a grapefruitmag-kivonatot. A leírásában "természetesen" szó sem volt arról, hogy bármire is jó lenne, sőt az is csak később, más forrásból derült ki, hogy a cucc valójában a grapefruit héjának olajos kivonata, a magjából csak nyomokban tartalmaz anyagot.

Barátnőm azóta is szenved a colitisével, viszont egy tapasztalattal gazdagabb lett. Igaz, 10+ ezer forinttal szegényebb is (az eset régen történt, akkor még sokkal több pénz volt 10 ezer), de talán tanult belőle.

Epikus SZTK · http://www.oek.hu/oek.web 2019.12.09. 14:08:50

@John Doe3:
OFF: Ennek örülök, hiszen ezt én is el tudom olvasni pl. a wikipédián.
De, ez nem egy specifikus hatás. Pl. ha összeveted a COX gátlókkal, vagy szívglikozidokkal: egy fehérje, egy támadáspont. Ha utánaolvasol a wikinél mélyebben, akkor azért árnyalódik a dolog, hiszen ki itt talált hatást, ki ott. Pontos hatásmechanizmus mintha nem lenne. Beadják --> történik sok helyen sok minden --> hatásait mérhetjük, és élvezhetjük előnyeit.
OFF vége

Etniez 2019.12.09. 14:41:35

@John Doe3: én több ezerről tudok, anyukám onkológián dolgozott 25 évet, ismerőseim és csaladtagjaim is voltak ott, mindegyik meggyógyult.
Nem 100% persze, de a hatástalan szarok 0%-nál minden jobb.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2019.12.09. 14:59:40

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Külön érdekessége a grapefruit biznisznek, hogy vannak olajos és vizes kivonatok, ami ugyebár az egyes hatóanyagok oldékonysága miatt nagyon nem mindegy :)

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2019.12.09. 15:02:41

@Etniez:

Sőt, hozzáférhetők azok az adatok, statisztikák, amik az egyes betegségek terápiás progresszióit leírják. Vannak olyan daganatok, amiknél I. stádiumban csaknem 100% a gyógyíthatósága, meg vannak olyanok, amiknél a legjobb esetben is csak késleltetni tudjuk a halálozást.

Nyilván itt a hatásosságot sok minden befolyásolja, pl. egyes daganattípusok esetén a diagnózis a hosszú tünetmentesség miatt sokszor már késői, így eleve a gyógyíthatóság rosszabb.

ételizésítő 2019.12.09. 15:06:36

@Spiritual:
Ja, hogy a szüleim nem hülye faszok, mint a tieid, akik agykontrollban meg egyéb ormótlan faszságokban hisznek?
Igen, tényleg így van.
A szegénységi bizonyítványt te állítod ki a tieidről, hogy tudatlan, tanulatlan tuskók, és téged is annak neveltek.
Seggfejkém, ha te azt állítod, hogy 2+2=5, az nem vélemény, az tudatlanság.

És ha idióta segg vagy, és a szemedbe mondják, ne sértődj meg, mert idióta segg vagy, szóval csak az igazságot kapod meg.

És ahogy látom, ez nemcsak az én véleményem itt.

@FILTOL:
Talán tanulmányozd, mi a karma, és akkor nem írsz majd ekkora baromságokat.

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"a balesetek többségét olyan emberek okozzák vagy szenvedik el, akiknek van jogosítványuk.í"

Na most akkor ez ugye egy abszolút igaz állítás, nem? :)"

Az okozzák esetében még csak-csak, ez az elszenvedik esetében semmiképp. Illetve jogosítványuk lehet, hogy van, csak nem ők vezetik a járművet, hanem utasok.

"Gyógyszer nem."
Kivéve a homeopátiás szereket. Ott minden hatékonyságvizsgálat nélkül lehet gyógyszernek nevezni.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.12.09. 17:20:05

@ételizésítő: ja hogy nem tudod mi a karma, de én tájékozódjak. értem. alapos érvelés volt.

babaci78 2019.12.09. 18:42:00

Bővebb családban van autista gyerek. Kipróbálták ezt a csodaszert , azóta az édesanya elmondása szerint még kezelhetetlenebb, agresszívebb a gyermek. Náluk sajnos még a placebo-effektus sem működött.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2019.12.09. 18:53:03

@ételizésítő:
Most vagy megtanulsz emberi módon kommunikálni, vagy tiltalak. Értem a felháborodásodat de próbáld a másik sértegetése nélkül leírni.

CheetahRabbit 2019.12.10. 08:28:25

@ételizésítő: tudnál erre példákat hozni? Én nem ellenőriztem aprólékosan, de azért ha van pár helyesírási hiba egy szövegben, azt akkor is kiszúrom, ha csak épp átfutom. Ebben a blogban nem láttam hibát.

vackor1 2019.12.10. 12:35:19

@Medgar: Én még arra IS kíváncsi lennék pl. , hogy hova a csudába "tűnik el" a víz szobahőmérsékleten.. :))) ( ok, bircához is lenne néhány kérdésem ... jó, ez nyilván vicc volt, igazából a fenét lenne, nem is értem, hogy ilyen lények hogyan tudnak létezni , nem lehetne, hogy az ilyenfélék vegyék ezeket a remek készítményeket és csak ezeket , semmi mást ?? )

forum.szkeptikus.hu/search.php?keywords=wmiki&t=239&sf=msgonly

wmiki.blog.hu/2011/03/25/wmiki_retorikaja#comments

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.12.10. 14:28:03

@vackor1:

Na látod, erre én is kíváncsi vagyok. A víz forráspontja 100 C fok, akkor mégis hogyan? A vízjég szublimációjáról már nem is beszélve... :P

ételizésítő 2019.12.11. 00:56:27

@Meleg Sándor:
Egy fogalmatlan hülyének nem tudok mást mondani, mint hogy fogalmatlan hülye. Ne PC-skedjünk már, láthatod, hogy Amerikában is hova vezetett.

@CheetahRabbit:
Ennek oka az lehet, hogy te sem vagy igazán képben a helyesírással.
Kis- és nagybetűk használata, összetett szavak írásmódja, vesszőhasználat stb.
És akkor a magyartalan fogalmazásról/nyelvtani hibákról még szó sem esett.

@vackor1:
@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Még az, de hova tűnik el a víz fagypont környékén a száradni kitett mosott ruhákból...
Mert valahova eltűnik, legalábbis a ruha, ha lassan is, de megszárad.

KovatsL 2019.12.11. 03:39:41

@sellőlány: Te ezt nem mondhatod komolyan, az utolsó mondatodat lol!! Vagyis csak pont azt bizonyítottad vele h totál érzelmi okokból költik csak a pénzt rá, mert kell nekik a remény, aztán pont emiatt hitegetik saját magukat h de működik ez mégis

De azért nekem elég nehéz elhinni h te ezt a mondatot komolyan gondoltad, hogy érted h tökmind1 a hatékonyság?.... ha pont beteg gyerek gyógyulásáról van szó akkor pont nagyon nem mind1

KovatsL 2019.12.11. 03:40:54

@sellőlány: "Ja, hogy ezt más előre megmondta... Hát igen, de annak tuti nincs egy autista/vagy beteg gyereke"

Na jó te szerintem nem jóhiszemű laikus vagy
Már az az előző mondatod is gyanús volt

KovatsL 2019.12.11. 03:42:07

@sellőlány: Arról h más előre megmondta mert nincs beteg gyereke. Lol figyi nekem saját magamnak van egyelőre gyógyíthatatlan problémám, mégis meg tudom mondani előre, akkor is meg tudnám mondani ha a gyerekemnek lenne gondja

KovatsL 2019.12.11. 03:43:32

@sellőlány: "Igazából teljesen midengy, hogy a C-peptid okozza vagy sem, ha már fejlődik, megérte."

Hogy lenne teljesen mindegy!! A pénzt nem szórakozásból szarja el az ember mindenfelé

KovatsL 2019.12.11. 03:46:03

@sellőlány: Figyi melatonin meg függőágy nem ugyanaz a kategória mint totál csaló terméke

Érted? C-S-A-L-Ó. Ennek minek kiadni pénzt? Gáz.

KovatsL 2019.12.11. 03:55:01

@sellőlány: de igen sajnos reklámozod a csaló termékét lol. Azzal h melatoninnal meg amazonon rendelt okoscuccal helyezed egy szintre. Ne haragudj de édesmindegy mivel próbálod magyarázni meg elkenni, itt bizony erről van szó. Csaló termékéről ködösítesz. Slussz.

KovatsL 2019.12.11. 04:06:43

@sellőlány: "A világ aktuális helyzetét nem tudjuk igazán indoknak felfogni. Igazából már simán tart ott a tudomány, hogy legyen erre valami megoldása. Csak hogy ez valami oknál fogva megmarad a Mariott es hasonló hotelekben tartott óriási tudományos konferenciákon. :-S"

Omfg
Paranoia rlz
Azthiszem nem írok neked többet lol

Csak annyit még h légyszi legalább ne mondd h objektív tájékoztatást adnál itt. Méghogy te és az objektivitás lol

sellőlány 2019.12.11. 09:36:05

@KovatsL: Örülök, hogy kiélhetted itt magad a kommentjeidben. Leírtam többször, nem az én döntésem, mi áll egy ilyen szülő motivációja mögött, mégis ekézel, szép! Nem tudományos alapokon vitatkozol, mondatokba, szavakba kötsz bele, úgy hogy nem ismered a komplett hátteret. Nincs egyetlen egy bizonyító erejű hivatkozásod, pl az autizmus kutatásban a peptidek hatásmechanizmusáról. Mi már átrágtuk ezt szakorvosokkal és kutatókkal is. Vannak konferenciák, melyeken anyuka részt vesz, gyerek már fél éve regisztrálva az egyik tesztcsoportban, külföldön. Mivel rövidebb távon ebben az irányban lesz pedig a megoldás, tudomány jelenlegi állása szerint. rctherapy.com/treatments/autism/
A motivációról. Ha az embernek van egy beteg gyereke, kifejezetten érzelmi faktor alapján dönt. Rengeteg szülővel vagyunk (nemzetközileg) kapcsolatban, vannak közöttük kutatók és orvosok és politikus is. Mindenki megjárta már
maga módján néhány ortodox sikertelenség után az unortodox köreit, hidd el, csak nem áll le vitatkozni laikusokkal. Már elég hosszú listánk van arról országonként ki mihez fér hozzá, vagy milyen tesztcsoportba sikerült bekerülnie, saját szakállára. A peptidekkel is bőven próbálkoznak már az USÁban, jó eredményekkel. De ha nem vagy súlyosan érintett, fogalmad nincs erről. Ami jelenleg itt az országban, az a C-peptid. Egy hatástalan kontra nagyon veszélyesnek ítélt bőrápoló (mert másképp nem lehet forgalmazni), és amit - úristen belefújsz a gyereked orrába... De hogy az adódból és saját zsebből kifizetett egyéb orvosi díjak, laborok, vizsgálatok és gyógyszerkészítmények sem visznek előbbre, az teljesen okés. Az hogy egy rosszul kiválasztott epilepszia gyógyszernek, egy orvosilag nem kezelt izomleépülésnek hosszútávon milyen melléhatásai vannak tényleg lényegtelen. :-D Ne vitatkozzunk. Ha ez cucc szar, vagy a saját tesztalanyunknál semmilyen hatással nem jár, le lesz írva. Ezt csak magát a szert fogja osztályozni, nem a peptidek hatámechanizmusát, mert abban egyöntetűen mindnnyian hiszünk, a kutatókkal együtt (írhatok neveket privátban, ha tudsz angolul lrvrlezni velük) . Ha észrevehető olyan változás, ami eddig nem volt tapasztalható, pozitív vagy negatív irányban az is. Lehet még a csendet is választani, ahogy nagyon sokan, mert elfáradtak mar a saját mindennapi küzdelmeikben, csak csendesen olvasgatják itt a fikázást. Szóval részemről ennyi. A tájékoztatás publikus lesz autista körökben. Akit érdekel, meg fogja találni.

fordulo_bogyo 2019.12.11. 12:44:40

@sellőlány: "Nincs egyetlen egy bizonyító erejű hivatkozásod, pl az autizmus kutatásban a peptidek hatásmechanizmusáról. "
A peptidek? Csak igy? Kerlek gondolj bele... ez kb olyan katagoria, mintha azt irnad, hogy a "molekulak"... vegtelenfele "peptid" letezik.
Van amelyik halalos mereg. Van amelyik hatastalan.
Megis mire gondoltal?
"a peptidek hatámechanizmusát, mert abban egyöntetűen mindnnyian hiszünk"
Megis mi a hatasmechanizmusuk a "peptideknek"? Ugy altalaban.
hu.wikipedia.org/wiki/Peptid Ugye ezt olvastad?

"Ezt csak magát a szert fogja osztályozni, nem a peptidek hatámechanizmusát, mert abban egyöntetűen mindnnyian hiszünk, a kutatókkal együtt (írhatok neveket privátban, ha tudsz angolul lrvrlezni velük) ."
Kerlek irj neveket, tudok angolul.

Vedd kelek eszre, hogy ez igy nem mukodik:
"Ha észrevehető olyan változás, ami eddig nem volt tapasztalható, pozitív vagy negatív irányban az is."
Nincs mihez hasonlitani!
Egy gyerek (meg egy egeszseges gyerek is) naprol napra valtozik. Hol jo kedvu, hol meg durcas, akartoz, hol kedves, hol meg kedvetlen...
Ha ti ugy alltok hozza, hogy " a peptidek hatámechanizmusában, abban egyöntetűen mindnnyian hiszünk, a kutatókkal együtt" akkor nyilvanvaloan minden mosolyt, jobb pillanatot a "peptidek" hatasanak fogtok tulajdonitani, es ami rosszat lattok, azt meg a betegsegnek, az allapotnak.

Ez igy csalas.
Tudatos csalas-e vagy "csak" oncsalas... nem tudhatom.

A C-peptid egy epitesi tormelek, mellektermek a szervezetben. Nem gyogyszer.
Nincs ismert, de meg feltetelezett hatasmechanizmusa sem, nincsen biologia hatasa meg kemcsoben sem.
Meg borapolo hatasa sincsen.

sellőlány 2019.12.11. 13:54:44

@fordulo_bogyo: Ez egy sokkal bonyolultwbb mechanizmus, és nem Wikipedia, de azért köszi. Egy köznévbe és márkanévbe ne kössünk már bele, és ne próbáljuk azt elhitetni, hogy itt aztán mindenki tisztában azzal a millió molekula-fehérje folyamatnak, ami a neuronok között zajlik. Azzal még egy neurógus sincs tisztában, hogy ugyanaz a szindróma más típusú genetikai delécióval vagy torzulással stimulálható-e ugyanolyan módon.
A fenti linken, van egy részletes kutatás eredmény linkelve. De itt van egy másik is, a peptidek (és fehérjék, inzulinok) www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3747763/

sellőlány 2019.12.11. 14:01:53

@fordulo_bogyo: A továbbiakban folytassuk privátban. A szakmai hátteredet/szakterületedet is tudasd légy szíves, csak a miheztartás végett. Köszi!

fordulo_bogyo 2019.12.11. 14:09:39

@sellőlány: Olvastad a linken levo kutatast?
Az autista gyerekek vizeleteben exorfin jellegu petideket talaltak, meghozza betegenkent kulonbozoket!
Bmeg, olyan primitivek ne legyunk, hogy barmely cikk, amiben peptid szo elofordul az bizonyitek!

"Results
We could demonstrate exorphins in the urine from autistic children, and their length varied from one patient to the next."

Ennek semmi, de semmi koze az C peptidhez! Es nem is az agyban, nem is az orrban, hanem a vizeletben... ezek nem gyogyitjak, hanem kiserik, esetleg eppen okozzak az autizmust.
Mibol gondolod, hogy a C-peptid nem okozza, vagy sulyosbitja az autizmus tuneteit?

"ne próbáljuk azt elhitetni, hogy itt aztán mindenki tisztában azzal a millió molekula-fehérje folyamatnak, ami a neuronok között zajlik" - de fogadjuk el, hogy egy konkret tormelek peptid orrba fujasa megold minden problemat es meggyogyit minden betegseget is!?
Komoly?

u.i.: Melyik kutatoknak irhatok?

fordulo_bogyo 2019.12.11. 14:17:02

@sellőlány: @sellőlány: Hm... oneletrajzot kersz?
Varga Gábor vagy szemelyesen?

Maradjunk annyiban, hogy majd szolok, ha nem tudlak kovetni, addig barmilyen szinten irhatsz.

fordulo_bogyo 2019.12.11. 14:26:02

@sellőlány:
"A szakmai hátteredet/szakterületedet is tudasd légy szíves, csak a miheztartás végett."

Biologus diploma, PhD, 40 ev kutatoi gyakorlat a molekularis biologia teruleten,
64 szakmai cikk nemzetkozi lapokban (Science, Cell, JMB, Genes and Development, Molecular Cell, PNAS, stb)
5600 hivatkozas
H-index 37

Folytathatjuk?

sellőlány 2019.12.11. 14:50:18

@fordulo_bogyo: Inkább ezt elemzd, ne a vizeleti mintáknál ragadj le. Some of the peptides found are bio-active. Thus opioid receptor binding (14) and analgesia studied by the tail flick test (15) have also been found. Furthermore, IV injection caused hyperactivity (15, 16) and Fos antigen activation in key nuclei of rat brain (17), such as the nucleus accumbens. Both analgesia and Fos antigen increase were blocked by naloxone. The opioid peptide also caused decreased uptake of dopamine in striatal synaptosomes and showed in vivo dopaminergic hyperactivity using the Ungerstedt model (15).

Also linking autism to dietary proteins was the discovery of antibodies against gluten, gliadin and casein increased in autistic children (8, 18, 19–21).

Folytassuk privátban, megtisztelsz vele! És végre! Nagyon jó és építő lenne ha végre érdemi cáfolat is történne! Névvel és hivatkozásokkal természetesen. Ezt publikáltatni fogjuk nem csak itthon, de nemzetközileg is (UK, USA). Várom a jelentkezésed.

fordulo_bogyo 2019.12.11. 15:17:30

@sellőlány: azaz kedves Gábor:
Hol jelentkezzek privatban? Kuldesz egy emailcimet?

"Inkább ezt elemzd..."
A vizeletbol kimutatott peptidek kozott volt aminek biologia aktivitasus is. C-peptid nem volt kozottuk.
Volt olyan, hogy egy peprid az egerek farok rangatozasat (fajdalom mero tesz) csokkentette (fajdalomcsillapito) - ez sem a C-peptid...

Volt amelyik intravenas injekcioban hiperaktivitast okozott (es sem a C-peptid es nem is orrba fujva).

Az autizmust a taplalakkal bevitt peptidekkel hozza osszefuggesbe a cikk megbeszeles resze (nem a kiserleti eredmenyek, nem az adatok), es C-petidrol itt sem esik szo.

Tenyleg ezen a szinten all, hogy mindegy, milyen peptid, ha egy cikkben szerepel a peptid es az autizmus szo, akkor arra hivatkozol?

Mit kene erdemben cafolni es miert?

"Ezt publikáltatni fogjuk nem csak itthon, de nemzetközileg is (UK, USA)." - Hm? Egy kivulallo milyen alapon akar "publikaltatni" akarmit is?
Nagyon nem igy mukodik.
Senki nem fog "cafolni" egy meg nem tett allitast, egy el nem vegzett kiserletet.
Mert nincs semmi allitas a C-peptidrol az autizmussal (es a szamao mas betegsegekkel kapcsolatban).
Nincs semmi kiserleti eredmeny.
Nincs az sem bizonyitva, hogy nincsen karos hatasa!

Elobb bizonyitani kene az elkepzelest (hipotezist), hogy egy adott anyag egy konktret dologra hatasos.
Utana bizonyitani kene, hogy a hatas mellett nem okoz-e kart.
Kiserleti allatokban.
Ha az allatkiserletek igazoljak, akkor lehet embereken kiprobalni (kliniai vizsgalatok).
Ezek utan lehetne embereknek gyaogyszernet kinalni, uzemet epiteni stb...

sellőlány 2019.12.11. 15:25:27

@fordulo_bogyo: a nickem alatti címen tudsz e-mailt küldeni. Hozzád nem ad meg elérhetőséget. Nem Gábor vagyok, hanem egy nő. :-) A publikálásról és ott egyeztessünk.

sellőlány 2019.12.11. 15:33:01

@fordulo_bogyo: Nick, üzenetküldés (képernyő jobb oldali sáv). én próbáltam neked, de ezt írja ki: A nickben nem endélyezett karakter található!

fordulo_bogyo 2019.12.11. 15:33:07

Nekem irhatsz a fordulo.bogyo@gmail.com cimre.

fordulo_bogyo 2019.12.11. 16:37:41

@sellőlány: Meg nem erkezett semmi, majd jelezd itt, ha irtal.

Epikus SZTK · http://www.oek.hu/oek.web 2019.12.11. 16:51:03

Nem értem. Azt sem tudni, van-e benne egyáltalán c-peptid. Ha igen, akkor mennyi? Az ára azt sugallja, hogy nem sok van benne, ráadásul azt sem tudni, hogy tisztított, vagy nem, állati, vagy humán.
Van benne még: poliszorbát 80. Kozmetikai szernél, amit a bőrödre kensz, még elmegy de ezt kvázi nem külsőleg, hanem belsőleg használják. És erre mit olvasok?
medicalonline.hu/tudomany/cikk/ujabb_ellenseg__az_emulgealoszerek - Na, itt pont a poliszorbát van megemlítve, mint ami humán bélszövetben megnöveli a flagellin mennyiségét.
És van benne még parabén, amiről azt lehet tudni pl., hogy irritálja a szemet, a légutakat és a bőrt. Ezek szerint pont az orrba fújat olyan dolgot, amely a légutakat irritálja? (kockazatos.hu/anyag/parab%C3%A9nek)
Az, hogy melyikből mennyi van benne, hogy mindig ugyanannyi-e, azt nem tudni.
És egy másik érdekes kérdés: ha bőrápoló spray, akkor a kiszerelése miért orrspray formában van?

Epikus SZTK · http://www.oek.hu/oek.web 2019.12.11. 16:52:47

Nem értem. Azt sem tudni, van-e benne egyáltalán c-peptid. Ha igen, akkor mennyi? Az ára azt sugallja, hogy nem sok van benne, ráadásul azt sem tudni, hogy tisztított, vagy nem, állati, vagy humán.
Van benne még: poliszorbát 80. Kozmetikai szernél, amit a bőrödre kensz, még elmegy de ezt kvázi nem külsőleg, hanem belsőleg használják. És erre mit olvasok?
medicalonline.hu/tudomany/cikk/ujabb_ellenseg__az_emulgealoszerek - Na, itt pont a poliszorbát van megemlítve, mint ami humán bélszövetben megnöveli a flagellin mennyiségét.
És van benne még parabén, amiről azt lehet tudni pl., hogy irritálja a szemet, a légutakat és a bőrt. Ezek szerint pont az orrba fújat olyan dolgot, amely a légutakat irritálja? (kockazatos.hu/anyag/parab%C3%A9nek)
Az, hogy melyikből mennyi van benne, hogy mindig ugyanannyi-e, azt nem tudni.
És egyáltalán emberi bőrre van, vagy ez is inkább cipőkre?
És egy másik érdekes kérdés: ha bőrápoló spray, akkor a kiszerelése miért orrspray formában van?

fordulo_bogyo 2019.12.12. 04:57:09

@Epikus SZTK: Lehet rajta agyalni, de nem erdemes.
A lenyeg: nem vizsgalta senki a hatasat sem kozmetikumkent (meg allatokon sem teszteltek), sem gyogyaszati celra. Arra kulonosen nem.
Meg sejttenyeszetben, vagy patkanyokon sem.
Tessek hasznalni sajat felelossegre! Embereken, beteg, serulekeny gyerekeken.
Nagy felelosseg a szuloknek, rokonoknak.
Es nagy felelosseg mentes (azaz felelotlen) uzlet a gyartonak, forgalmazonak.

Mi van, ha valakit a C peptid epp ugy mint egy orron at adott imfluenza oltas, immunizal? Akkor az autizmus vagy egyeb meglevo bajai melle begyujt a kezelt gyerek meg egy autoimmun cukorbetegseget is.
Sajat (szuloi) felelossegre.
Gratula.

OFF: facebookon a kozmetikus valaszolt, egyetlen spray-nyomas 0.5 - 2.0 mg C-peptidet tartalmaz.
Ebbol a mennyisegbol ilyen aron lehet kovetkeztetni a tisztasagara... nem gyogyszerkonyvi, mert ugye a gyogyszerkonyvben nem is szerepel ez a nemgyogyszer.

Forrasa (es eloallitasi modja: szintetikus, vagy GMO) ismeretlen.

Sajat felelossegre... ez a lenyege.

ad acta 2019.12.12. 09:09:25

Kedves Sándor! Én csodálom magát és a kitartását. Csak így tovább! Szerintem a probléma ott van, hogy aki varázsvizet iszik himalájasóval, vagy chemtrail, vagy oltásellenes stb., az HISZ. Hisz benne, tehát észérvekkel nem meggyőzhető. De azért csak kitartás, nagyon jók az írásai.

fordulo_bogyo 2019.12.12. 14:46:26

@ad acta: Igy van, a hivokkel nem lehet (lehet, de ertelmetlen dolog) vitatkozni.
Viszont aki most talalkozik vele eloszor, az kaphasson elfogulatlan tajekoztatast is, olvashasson realis, objektiv, elfogulatlan ertekelest is rola, ne csak kereskedo reklamjat, ez az ertelme.

ad acta 2019.12.12. 15:06:15

@fordulo_bogyo: Persze, kell ez, a tudománynak muszáj valahogyan reagálni a kihívásra. Ha a "mindent is" hívők nem mennek el az MTA-ra konferenciázni, akkor a hozzáértőnek kell leereszkedni a net legsötétebb bugyraiba. Mohamed megy a hegyhez...
Ha @sellőlány végül nem adja be ezt az izét az autista unokahúgának (ha jól értettem), akkor Önnek igaza is van. Ha beadja, akkor ott tartunk, mint a függőknél: már azelőtt függő, hogy elszívja az első cigijét. Már azelőtt hívő, hogy tájékozódna rendesen.

fordulo_bogyo 2019.12.12. 15:21:10

@ad acta: Ez nem az MTA terulete, es nem a tudomany terulete.
Ez a GVH es az orvosi kamara meg a jogalkotok terulete (kene hogy legyen).
Ez szehamossag.
A tudomanynak nem az adolga, hogy mindenkinek az agymeneset kiserletesen vizsgalja.

A bizonyitas kenyszere azon van, aki allit valamit.
ha allit valamit bizonyitekok nelkul (mint itt a C-peptid ilyen-olyan kozmetikai es gyogyhatasairol) az nem tudomanyos kerdes.
A tudomanyos ismeretterjesztes annyit tehet, hogy ramutat:
- nincs bizonyitek ra
- a gyarto/arusito/reklamozo sem tudhatja, hogy van-e hatasa
- azt sem tudhatja, nem karos-e
- jelenlegi ismereteink alapjan okunk sincs feltetelezni a hirdetett hatasokat, EZERT nem is varhato, hogy azokat tudomanyos alapon vizsgaljak
- a fogyasztok megteveszteset kene szankcionalja az erre a celra alapitott allami szerv

@sellőlány elhivott maganlevelezni, megerositette a gyanumat, hogy Varga Gyula egyik aliasa az akivel leveleztem.
Ugy velem, nincs unokahuga, kitalalt tortenetrol van szo.
Ja igen: semmi erdemi dologra nem jutottunk a maganlevelekben sem.
O sem tud semmi bizonyitekrol arra, hogy barmi hatas lenne... bar emlegetett egy dupla vak probat, de amikor rakerdeztem, akkor gyorsan lezarta a beszelgetest.

ad acta 2019.12.12. 15:40:20

@fordulo_bogyo: azért nem rossz ez a sellőlány-story:)))

ad acta 2019.12.12. 15:51:17

@fordulo_bogyo: egyébként meg oké, hogy nem a tudomány területe, mégis kénytelen vele foglalkozni. Épp ez a blog - vagy pl. a ködpiszkáló - rá a bizonyíték
Nem kell agymenéseket vizsgálgatni, nem is teszi senki, mindenki megy a dolgára. Sándor (meg mások is) mégis úgy érzi, hogy muszáj reagálni, mert kinyílik a bicska a sok kreténségtől

fordulo_bogyo 2019.12.12. 16:19:26

@ad acta: Egyetertunk, csak mas a szohasznalat.
En a tudomany alatt arra gondoltam, hogy bemegyek a laborba, az orvos bemegy klinikara es kiserletet vegzunk, a modszerete, a kapott eredmenyeket szakmai ellenorzes (peer rewiev) utan szakmai forumon (szakfolyoiratban) nyilvanossagra hozzuk.
Ilyen szinten nem foglalkozik senki Varga agymenesevel es tobbi hasrautesen alapulo elkepzelessel.
Ha valaki igy gondolja, akkor az o lehetosege (es kotelessege lenne) megvizsgalni, bizonyitani vagy cafolni. Lehet ra koltsegvetesi, alapitvanyi, vagy sponzori tamogatast kerni... ha meggyozoen tudja kerni.

Es egyetertek, az ismeretterjeszto ujsagiroknak (koszonom Index), ismeretterjesztessel foglalkozo kozszereploknek (koszonom Bodogkoi Zsolt) es blogoknak valoban temaja kell legyen.
Egyebkent nagyon egyoldalu a "tajekoztatas" es sajnos az atlag polgar nem fog a PubMed-en szakmai cikkeket keresni, ha elerakjak, nem tudja elolvasni, ha el is olvassa, nem tudja ertelmezni. Nem az a szakmaja.
Szuksege van hiteles iranyture.

vackor1 2019.12.12. 16:24:53

index.hu/techtud/2019/12/12/a_gyogygombas_c-peptides_varga_gabor_eloadast_tarthatott_a_semmelweis_egyetemen/

Néhány napja írtunk arról, hogy a Gazdasági Versenyhivatal által többszörösen elmarasztalt, gyógygombákkal bizniszelő Varga Gábor, akinek semmilyen egészségügyi végzettsége sincs, mostanában egy teljesen új terméket, az úgynevezett c-peptidet árulja a sokszor gyógyíthatatlan neurológiai betegségekben szenvedő, illetve például az autizmussal élő felnőtteknek és a beteg gyerekek szüleinek. A terméket kozmetikai orrsprayként forgalmazzák, és millilitere több mint 1200 forintba kerül. Hatásosságát – mondanunk sem kell – az égvilágon semmi sem bizonyítja.A cikk december 6-án jelent meg, így öt napjuk lett volna a Semmelweis Egyetem illetékes munkatársainak arra, hogy átgondolják: vajon tényleg jó ötlet-e egy bizonyítatlan hatásosságú készítményekkel kétségbeesett beteg embereket lehúzó vállalkozót meghívni, hogy a Lyme-kórról tartson előadást. Bár ha rákerestek volna Varga Gábor nevére, a legutóbbi cikk nélkül is találhattak volna elbizonytalanodásra okot adó információkat. Az is érthetetlen, hogy a Lyme-kórral kapcsolatban egyáltalán hogy merült fel ő mint szakértő.
A betegségállapot hatásának semlegesítése
Minthogy e cikk megszületett, talán kitalálták már, hogy az egyetemen nem gondolták meg magukat. Varga Gábor a Facebook-oldalán kérkedik azzal, hogy tegnapra meghívták, hogy tartson előadást a Semmelweis Egyetem Anatómiai, Szövet és Fejlődéstani Intézetében, A Lyme borreliosis anatómiája és patológiája című kurzuson. Az előadásának ez volt a címe: "A tartós betegségállapot hatásának semlegesítése. Alternatív orvosi lehetőségek." Valamint hozzátette, hogy az intézet könyvtárában tartott előadásra külső érdeklődőket is vár.Hogy mit jelent az, hogy a betegségállapot hatásának semlegesítése? Nem tudjuk. Mindenesetre úgy tűnik, a vállalkozó a Lyme-kórhoz is ért – bár, miért pont ehhez ne értene? És nem hazudott (legalábbis az előadás megtörténtéről), az őt meghívó L. Kiss Anna egyetemi tanár kérdésünkre megerősítette a meghívás és az előadás tényét. Ezt írta kérdésünkre a professzor:
Igen, Varga Gábor valóban tartott egy előadást a "Lyme borreliosis anatómiája és patológiája" c. elektív kurzus keretében, amelyre ajánlás alapján én hívtam meg, tekintettel arra, hogy a kurzus az én nevem alatt van meghirdetve. Miután az immunrendszer fontos szerepet kap a kór kialakulásában és leküzdésében, a program végén (ajánlásra) Varga Gábor úgy került a képbe, hogy hogyan lehet az immunrendszert támogatni, erősíteni.
L. Kiss Anna kifejtette, hogy a közönség szkeptikusan állt a vállalkozó által elmondottakhoz: “Varga Gábor előadásában valóban beszélt a pro-inzulin c-ről is. Mondandóját azonban a hallgatóság meglehetős fenntartásokkal hallgatta,

AMIT PERSZE UDVARIASSÁGI OKOKBÓL NEM NYILVÁNÍTOTTUNK KI.
Én magam is tettem fel néhány tudományos kérdést, nevezetesen: honnan származik a pro-inzulin c? Milyen tisztaságú? Milyen mechanizmussal fejti ki a hatását? (Erre azt a választ kaptam: még nem ismert)” – írta.

Minderre és egy sor további kérdésre sem kaptak pontos válaszokat, csak annyit, hogy mindezek nem ismertek, vizsgálják őket.

vackor1 2019.12.12. 16:25:30

A modern orvostudomány lényege és a sötétség repedező fala
Azt gondolom, hogy nem kell elítélni egy tanfolyamot, pláne nem egy Intézetet vagy egyetemet, ha kíváncsi az "ellenség", az "ellenfél" véleményére, nem gondolom, hogy baj, ha tudjuk, hogy azok, akik nincsenek benne a tudományos kutatás mindennapjában, milyen irányban keresgélnek, vizsgálódnak, illetve milyen tanokat hirdetnek

– folytatta L. Kiss Anna.

Majd ezt írta: "Egyszerűbb az álláspontjukat úgy megcáfolni, ha pontosan tudjuk, hogy milyen irányba induljunk el, hogy bebizonyítsuk, igazuk van, vagy sem. Azt gondolom, hogy a modern orvostudomány lényege, hogy megismeri, bizonyítja vagy cáfolja a különböző elméleteket, és erre készíti fel a jövő nemzedék orvosait. Varga Gábor meghallgatása mindössze ezt a célt szolgálta."

Nem vagyunk biztosak abban, hogy a laikus betegek is így értékelik a meghívás tényét, illetve Varga Gábor ebben a kontextusban fogja tálalni az előadást rajongóinak. A bejegyzése alatt máris megjelentek azok a (természetesen ellenőrizhetetlen szerzőktől érkezett) hozzászólások, amelyek az ország vezető orvosegyetemén tartott előadást, függetlenül annak tartalmától és fogadtatásától, a módszer igazolásaként tüntetik föl.

Efféléket írnak: “a Semmelweis Egyetem fontosnak tartja az előadását”; “örülök, hogy ilyen neves tudósokkal volt alkalma értekezni a Varga peptidről, és hogy nem csak támadják végre”; "Nahát, most nem gond, hogy nincs orvosi végzettséged?!"

Repedezik a sötétség fala, nagyon jó!

Az egyetem vizsgálódik
A meghívók nem feltétlenül gondolták át megfelelően, hogy a vállalkozó mire fogja felhasználni a lehetőséget, és hogyan fogja az egyetem nevével reklámozni az üzletét. Bármi is volt a szándékuk, akaratlanul is hozzájárultak a kiszolgáltatott emberek megtévesztéséhez, és nem tettek jót a bizonyítékokon alapuló orvoslásnak.

A meghívásról, illetve Varga Gábor tevékenységéről megkérdeztük az egyetem kommunikációs osztályát is. Az Egyetem ugyancsak megerősítette az előadás tényét, és leírták, hogy a kurzus a Lyme-kórról szólt. De a meghívás indokára, illetve a Varga Gábor által terjesztett tanok megalapozottságára vonatkozó, illetve személyével kapcsolatos kérdéseinkre nem válaszoltak. Ezt írták:

A Semmelweis Egyetemen minden, kurzus meghirdetésére feljogosított oktatójának – bizonyos véleményezési és minőségbiztosítási feltételek betartása mellett – joga és lehetősége van saját kurzusára vendégelőadót meghívni. A tematika összeállításánál az oktató felelőssége, hogy a meghívott előadó szakmailag felkészült legyen, és rendelkezzen az előadás megtartásához szükséges szakirányú képzettséggel. Az egyetem oktatási rektorhelyettese felkérte az Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet vezetőjét, hogy vizsgálja meg az adott kurzus keretében meghívott előadók felkérésének körülményeit.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.12.12. 19:53:25

@fordulo_bogyo:

"az atlag polgar nem fog a PubMed-en szakmai cikkeket keresni, ha elerakjak, nem tudja elolvasni, ha el is olvassa, nem tudja ertelmezni. Nem az a szakmaja."

Így igaz, ha elém tennék, sem érteném meg.

"Szuksege van hiteles iranyture."

Itt viszont baj van, mert mi alapján döntheti el az átlagember, kit tekinthet hitelesnek?

Rögtön hozzáteszem, hogy a hitelesség megállapításához nem szükséges, hogy az ember járatos legyen az adott szakterületen. Bőven elég, ha _valamilyen_ tudományos területen járatos vagy legalábbis alapos általános természettudományos ismeretekkel rendelkezik.

A kulcsszó ui. a tudományos módszer, ez minden kutatástól elvárható és elvárandó. Amennyiben egy áűllítás, elmélet stb. eleget tesz a tudományos módszer kritériumainak, akkor érdemes foglalkozni vele - amennyiben nem, úgy nem érdemes egy percet sem pazarolni rá.

Az átlagember azonban sajnos nincs tisztában ezzel, ellenben - és ez érthető emberi tulajdonság - hajlamos inkább annak hinni, aki megoldást kínál egy problémára, mint annak, aki azt mondja, hogy nem tudja a megoldást. Ez az oka annak, hogy az áltudományok, és főképp az ún. "alternatív" gyógymódok olyan népszerűek. A szakorvos őszintén megmondja a betegnek, hogy nem ismer gyógymódot mondjuk ez esetben az autizmusra. Vagy hogy a betegség a jelen stádiumban már nem gyógyítható. Ezt az átlagember úgy könyveli el magában, hogy "ajjaj, ezek az orvosok nem tudnak semmit". Erre jön valaki egy csodaszerrel, ami ráadásul jó drága is, hiszen mindenki tudja, hogy a jó dolgoknak megvan az áruk - ha olcsó lenne, nem is hinnének benne az emberek. :D (Lásd még azt a tényt, hogy a drága placebó jobban hat, mint az olcsó.)

"az ismeretterjeszto ujsagiroknak (koszonom Index), ismeretterjesztessel foglalkozo kozszereploknek (koszonom Bodogkoi Zsolt) es blogoknak valoban temaja kell legyen."

Én ezt kicsit másképp látom. Egy közismert vagy legalábbnis a szakmájában hiteles kutatónak _erkölcsi_ kötelessége lenne fellépni az áltuományok, az álorvoslás, a kuruzslás ellen. NYilván én sem úgy értem, hogy kutatásokkal kellene cáfolnia minden agyament marhaságot, hanem úgy, hogy a fentebb emlíztettekről fel kellene világosítania a közvéleményt. Ha nem hívják meg a megfelelő televíziós vagy egyéb médiába, akkor jelentkezzék önmagától. Megértem, hogy ez erősen habitusfüggő, ám minden tudományos területen akadnak olyan tudósok, akik képesek közérthetően, az egyszerű átlagember számára is megérthetően elmagyarázni, miért marhaság ez vagy az.

ad acta 2019.12.12. 21:24:36

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Itt viszont baj van, mert mi alapján döntheti el az átlagember, kit tekinthet hitelesnek?"
Pl. az alapján a számtalan cikk alapján, amik ezt a blogot jellemzik. Ha olvasod, látod a hivatkozásokat, az ezt jelenti. Ki teszi ki magát a kirakatba? Támadható, nem? Az teszi ki magát, aki azért valamennyire biztos a tudásában. Olvasd el a hivatkozott anyagokat és cáfold meg. De ezt magad is rögtön hozzáteszed a következő két mondatban. (bocs a tegezésért, itt mindenki így nyomja, én is ezt fogom tenni.)
Amit alább írsz, azzal egyetértek. Én is ezt próbáltam felvillantani fordulo_bogyonak. Ki kéne lépni kicsit jobban az elefántcsont toronyból. Ez a blog pl. ezt teszi, ezért tetszik.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.12.12. 22:23:59

@ad acta:

"Pl. az alapján a számtalan cikk alapján, amik ezt a blogot jellemzik. "

Az áltudományokat, ezotériát stb. terjesztő blogok, faszbuk-csoportok stb. valószínűleg még többen vannak. És a legtöbb embert sokkal inkább meggyőzi az, hogy valakinek az állítólagos unokahúga állítólag meggyógyult az állítólagos csodaszertől, mert szinte személyes közelségben van a pozitív példa. Ezt a hatást a faszbuk csak tovább fokozza, ráadásul az olvasó könnyen belekerülhet egy véleménybuborékba (filter bubble), ahol a maradék kritikai érzéke is eltűnhet.

"látod a hivatkozásokat"

Hivatkozásokkal az kóklerek is tudnak szolgálni, az átlagember, aki nem részesült semmiféle tudományos képzésben (mondjuk csak egy érettségije, horribile dictu csak egy szakmunkásképzője van), az bizony nem tud dönteni. Főleg akkor, ha a hivatkozés nem magyarul van, tekintettel a használható nyelvismeret eléggé alacsony hazai szintjére.

Ne feledd, hogy az itt kommentelők vsz. nem tekinthetők a magyar népesség reprezentatív mintájának.

"Olvasd el a hivatkozott anyagokat és cáfold meg."

Nem szükséges sem személyeskedned, sem támadnod. Attól még egy oldalon állunk, hogy én rámutatok arra, milyen nehéz egy kevésbé képzett embernek eldöntenie, kit tekinthet hitelesnek.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.12.12. 22:39:13

@ad acta:

Ja, és nem olvasom el a hivatkozott anyagokat. Először is azért, mert vsz. meg sem érteném őket, hiszen a területen abszolút képzetlen vagyok - nyelvi problémám nem lenne, mivel angolul és németül tudok egy kicsit, egy időben tolmácsként és fordítóként is dolgoztam. Másodszor pedig azért nem olvasom el őket, mert alapből rendkívül szkeptikus vagyok a csodaszerekkel szemben, a poszt pedig abszolút meggyőzött arról, hogy kóklerségről van szó - éppen az általam korábban már említett tudományos módszer alkalmazása ill. nem alkalmazása miatt. Nem igénylek további meggyőzést arról, hogy egy bevizsgálatlan szert orvosi ill. kutatói képzettség nélkül ajánló ember nem vehető komolyan. Ezért nagy köszönet a posztolónak, mert előtte nem sokat olvastam a témáról.

A téma a szakképzettségem hiánya miatt eleve csak annyiban érdekel, hogy tudjam, itt egy újabb átverésről van szó. Szerencsére nincs autista a szűkebb-tágabb családban ill. ismeretségi körben, legalábbis nem tudok róla.

fordulo_bogyo 2019.12.13. 05:18:27

Ertelek benneteket, de melyik kutatotol varjuk el, hogy C-peptid ugyben megszolaljon?
Nincs egyetlen kutato sem Magyarorszagon, aki konkretan ezzel foglalkozik.
Az autizmus gyogyitasat sem kutatjak vilagszinvonalon (ha egyaltalan kutatjak az orszagban).
Kulfoldon meg nincs hire a vargapeptid kozmetikumnak... (egyelore) :-(
A vilagon nincs senki aki a C-peptid hatasat vizsgalna az idegrendszerre, ez varga peptid kozmetikus ur agymenese.
Tehat nem varhatunk a tema szakmebereire, az ismertterjesztok tudomanyos irok, bloggerek azok akik szolhatnak, es szolnak is.

Varhatnank, hogy a szakmai szervezetek,a jogalkotok, a jogot alkalmazok lepjenek... hiaba. Varhatnank, hogy egy sikertelen kezeles utan egy atvert csalad inditson pert. Hogy egy ramenso ugyved csoportos pert inditson az atvertek anyagi es erkolcsi karteriteseert... azutan felebredek.

ad acta 2019.12.13. 08:22:48

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Igen, valóban nem jól fogalmaztam, elnézést. Azt, hogy olvasd el, cáfold meg, úgy értettem, hogy az, aki olvassa, az cáfolja, ha nem ért vele egyet, nem rád gondoltam személyesen.
Iskolai végzettség kell ahhoz, hogy valaki tájékozódjon? Nekem már paraszt öreganyám (8 általános, ha egyáltalán) is azt mondta, hogy "fiam, ha azt mondják, hogy ugorj a kútba, akkor beleugrasz?". Nem. Aki akar, az tud is tájékozódni.

Továbbra is kitartok amellett, hogy a téta healing, varázssó, laposföld stb. egyfajta valláspótlék, hit kérdése. Az általad említett véleménybuborék=az a szemellenző, amit ez a hit jelent.

ad acta 2019.12.13. 08:31:49

@fordulo_bogyo: Nehogy már nincs, aki konkrétan ezzel foglalkozik, ezt a mondatodat fogja Varga úr legközelebb idézni! Igenis van!:)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.12.13. 09:36:34

@ad acta:

"Iskolai végzettség kell ahhoz, hogy valaki tájékozódjon?"

Tudománnyal kapcsolatos kérdéseknél nem árt, mert itt a józan paraszti ész nem mindig jó tanácsadó. Ráadásul a szándékos érvelési hibákkal könnyen meggyőzhetők a kevésbé iskolázottak.

Emlékszel még az időközben sajnos megszűnt dihidrogén-monoxidos hoax weboldalra? Ha nem, akkor röviden: ez egy a dihidrogén-monoxid (alias víz) betiltását követelő poén-weboldal volt, szép számú érvelési hibát felhasználva a dihidrogén-monoxid káros, sőt halálos voltát bizonyítandó. Nekem leginkább az alábbi "érve" volt emlékezetes: a rákos szövetekben kivétel nélkül nagy mennyiségben kimutatható a dihidrogén-monoxid jelenléte.

ad acta 2019.12.13. 09:59:32

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Oké, elfogadom, hogy nem árt az iskolázottság. Ad acta.
Én elsősorban erre gondoltam a hittel kapcsolatban: "Láthatóan vannak olyan csoportok, akik világlátásukkal össze nem egyeztethető közléseket agresszív támadásként élik meg és ennek megfelelően reagálnak. Jól megfigyelhető volt az információs buborék (mit buborék, atombunker…) működése, illetve a köré épülő mechanizmus-rendszer, ami védi ezt a kis világot." Tehát itt MÁR mindegy az iskolázottság. Ismerek diplomást, aki téta healinges. De valóban, a tudományos gondolkodás elsajátítása bizonyos védelmet nyújt, mert megtanít kritikusan szemlélődni.

fordulo_bogyo 2019.12.13. 14:16:04

@ad acta: Kire gondolsz/
" Nehogy már nincs, aki konkrétan ezzel foglalkozik, ezt a mondatodat fogja Varga úr legközelebb idézni! Igenis van!:)"

ad acta 2019.12.13. 21:21:59

@fordulo_bogyo: Azt hiszem, nem ment át a dolog. Én nem vagyok szakmabeli, és nem is fogok utánakérdezni, pedig lenne hol. Egyszerűen csak egy laza poén akart lenni, miszerint ne adjuk fel a labdát. Nem jött be, de miattam nem. Bocs.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2019.12.14. 21:12:00

@fordulo_bogyo: ...de azért a tökéletes nem tudás birtokában, igen magabiztosan osztjátok, akik kételkedni merészelnek a szent hitetekben.
Tudomány: a lényeg az erős hit!

ad acta 2019.12.15. 10:41:48

@wmiki: Hm...rendben. nem hiszek nekik többé. Hogyan tovább?

Lilli_Csiribiri 2020.02.25. 20:38:16

@sellőlány: Kedves Sellőlány engem érdekelnek a tapasztalataitok ha azóta vannak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.05.24. 18:30:11

@Bozonth:

Linket azért adhattál volna, ne keljen már keresni, ha te megtaláltad.

Egyébként miért lepődsz meg? Egy csodaszerrel szemben alapvető minimális elvárás, hogy a "feltalálásakor" még ismeretlen betegségeket is gyógyítsa.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2020.07.28. 12:05:04

A Max-Immun Kft. a Vargapeptide termék népszerűsítése során azt állította, hogy a proinzulin C-peptidet tartalmazó kozmetikai bőrápoló spray számos betegség, így például különböző rákbetegségek, a cukorbetegség és a koronavírus gyógyítására is alkalmas. A GVH ezért májusban versenyfelügyeleti eljárást indított a vállalkozással szemben. A Hivatal most – a további fogyasztói károk megelőzése érdekében – vizsgálatának lezárásáig eltiltotta a céget a termékek reklámozásától.

www.gvh.hu/sajtoszoba/sajtokozlemenyek/2020-as-sajtokozlemenyek/a-gazdasagi-versenyhivatal-megtiltotta-a-c-peptid-termekek-reklamozasat
süti beállítások módosítása