A 2020-as nagy Oscar-előzetes

A legesélyesebb filmek, rendezők és színészek

A 2020-as nagy Oscar-előzetes - Oscar-díj 2020

Megérkezett a tél, ezzel pedig a filmvilágba a díjszezon: a következő hónapok a különböző szobrok kiosztásával, rengeteg esélylatolgatással és persze a legfontosabb mozgóképes elismerésekre betárazott produkciók bemutatóival fognak telni. Az Akadémia diverzitási törekvéseinek hála évről évre egyre nagyobb létszámú és változatosabb összetételű tagság szavaz az Oscarról, így a győzteseket is egyre nehezebb megjósolni, ennek megfelelően pedig idén sem látni még nagy esélyest. Ez persze nem akadályozott meg minket abban, hogy a legfőbb kategóriákban végigvegyük, kik indulnak a legjobb sansszal egy Oscar-díjra.

Legjobb film

A Velencében megszerzett Arany Oroszlán a Jokert tenné a pole pozícióba, elvégre az elmúlt két évben szintén Oscar-kedvenc lett azokból a filmekből (Roma, A víz érintése), melyek hazavihették ezt az elismerést. Ráadásul a férfi főszereplőtől a forgatókönyvön át a zenéig az alkotást minden fronton alaposan meg lehet szórni díjakkal. Kérdés ugyanakkor, hogy a széles körű premier után kialakult kultúrharc és Todd Phillips rendező nagy port kavaró megszólalásai mennyire veszik el a progresszió látszatára rendkívül ügyelő Akadémia-tagok kedvét attól, hogy a Jokerre szavazzanak - arról nem is beszélve, hogy a szavazatszámlálás rendszere sem a megosztó daraboknak kedvez. Mindenesetre a több oldalról támadott Zöld könyv tavalyi győzelme azt mutatja, hogy hiába egyre több a kisebbségi a voksolók között, egyelőre nincs az a botrány, amely kiüthetné az aranyszobrot egy közkedvelt film kezéből.

 

Sam Mendes egysnittes háborús mozija, az 1917 nemrég komoly hátszelet kapott, amikor kiderült, hogy imádják a kritikusok. De a film valószínűleg enélkül is ott lett volna az élmezőnyben, hiszen az Akadémiánál mindig is szerették az efféle technikai bravúrokat (ld. Gravitáció, Birdman, A visszatérő), a háborús témákról nem is beszélve. Viszont annyiban hátrányból indul az 1917, hogy nem vonultat fel nagy sztárokat és így díjazható alakításokat sem, így könnyen lehet, hogy a hasonló felállásból induló Dunkirk sorsára jut majd, és kénytelen lesz néhány technikai díjjal beérni.

Ha már fesztiválszereplések és háború: Taika Waititi "gyűlöletellenes szatírája", a Jojo Nyuszi egyszerre könnyed és bír kellő súllyal, azaz pont azt az egyveleget képviseli, amit az Akadémia imád. Viszont a fő esélyesek közül ez a film gyűjtötte be (a Joker mellett) a legtöbb negatív kritikát - igaz, ez a szélesebb nézőtábort a legkevésbé sem zavarja, hiszen Torontóból közönségdíjjal térhetett haza. Ez az elismerés pedig felettébb komoly előrejelző szereppel bírhat, ugyanis ezt az elismerést a legutóbbi tíz Oscar-győztesből kilenc szintén elhódította.

Egy Scorsese-kaliberű rendezőnek természetesen bérelt helye van az Oscaron, karrierje eddigi legambiciózusabb projektjével pedig végképp. De egyelőre nem tudni, Az ír régi vágású modora előnyére vagy hátrányára válik-e a filmnek a szavazók szemében, és az sem jelent semmi jót, hogy az előző Scorsese-mű (Némaság) a nagy várakozások ellenére végül mindössze egy operatőri jelölést kapott. Az ír jelen pillanatban annak a filmnek tűnik, amely a kötelező nominációk besöprése után üres kézzel térhet haza a gáláról, és ezen Hollywood Netflix-averziója aligha fog segíteni - de a streamingszolgáltató elképesztő lobbiereje miatt leírni is hiba volna.

 

Így bár úgy indult, hogy Scorsese eposza lesz idén a Netflix Oscar-zászlóshajója, a Házassági történet egyre inkább kezdi átvenni ezt a szerepet. Ugyan Az ír is egyöntetű sikert aratott, viszont Noah Baumbach munkája az év egyik legjobb kritikai körképét tudhatja magáénak, nem mellesleg felvonultat két határozottan díjesélyes alakítást is, témája, a válás pedig kellően univerzális, hogy az összes voksoló szívéhez megtalálja az utat.

Hasonlóképpen jellemezhetjük Az aszfalt királyait is, amely szinte tökéletes Oscar-film: minden porcikájában színvonalas, ugyanakkor kellőképpen kommersz, és két látványos alakítás is támogatja. Ugyanakkor az autóversenyezés témája valószínűleg kevés lesz a végső győzelemhez, elvégre az utóbbi évek során rendre valamilyen társadalmi jelentőségű alkotás vihette haza ezt a kategóriát, de arra mérget vehetünk, hogy James Mangold műve ott lesz a jelöltek között.

Quentin Tarantino soha nem tarolt az Oscaron, de művei így is kihagyhatatlan szereplői a gáláknak, a Volt egyszer egy... Hollywood pedig eddigi egyik leg-Oscar-kompatibilisebb mozija. Leonardo DiCaprio és Brad Pitt neve jóformán akkor is felkerülne a szavazólapra, ha abban az évben nem is szerepeltek volna semmiben, Hollywoodnak pedig mi imponálhat jobban, mint egy Hollywoodról szóló film?

Greta Gerwig az ötszörös jelölt Lady Bird után idén egy klasszikus adaptációjával, a Kisasszonyokkal indul az Oscarért, és az áradozó kritikáknak, illetve a számos díjazható alakításnak hála ebben a filmben is megvannak azok a vonások, amelyek egy végső győzelemhez szükségesek.

Ritkán fordul elő, hogy egy külföldi produkció be tud törni a legjobb filmek kategóriájába, de az idei mezőnyből egyértelműen Bong Joon-ho művének, az Arany Pálmás Élősködőknek van erre a legnagyobb esélye - már-már a Roma tavalyi szereplését is megszégyenítő lendülettel vághat neki Dél-Korea hivatalos nevezettje a díjszezonnak.

 

A Fox News-vezér aljasságait feldolgozó Botrány is megérkezhet surranópályán a jelöltek közé: tipikus Oscar-mozinak tűnik ugyan, amit mostanában már nem szokás ünnepelni, de ebben a mezőnyben egy erős kritikai visszhang és néhány színészi jelölés is elég lehet.

Az igaz történeten alapuló filmek szinte kötelező résztvevői az Oscar-versenynek, főleg, ha Clint Eastwood ül a rendezői székben, úgyhogy a Richard Jewell balladájáról sem szabad megfeledkezni, amely az atlantai bombamerénylettel ártatlanul megvádolt címszereplő sztoriját meséli el. Szintén benne van a pakliban egy jó szereplés a Tom Hanks-féle Mr. Rogers-filmtől, az Egy kivételes baráttól.

A Holdfény sikere óta az A24 független stúdió produkcióit sem szabad leírni, idei legnagyobb sikereiket, a The Farewell-t és A világítótornyot pedig jó eséllyel számos kritikus év végi toplistáján viszontláthatjuk majd. Persze az Akadémia aligha egy fekete-fehér horrornak vagy egy ázsiai szereplőket felvonultató, jórészt még csak nem is angol nyelvű produkciónak fogja odaítélni az Oscart - de nem pont ezt mondtuk, amikor egy meleg afro-amerikai fiú élettörténetéről volt szó?

Legjobb film:

  • 1917
  • Jojo Nyuszi
  • Joker
  • Az ír
  • Házassági történet
  • Az aszfalt királyai
  • Volt egyszer egy... Hollywood
  • Kisasszonyok
  • Élősködők
  • Botrány
  • Richard Jewell balladája
  • A Beautiful Day in the Neighborhood
  • The Farewell
  • A világítótorony

Legjobb rendező

A jelölt direktorok névsora is feltehetőleg a fenti produkciókból áll majd össze: az 1917 bravúros egysnittesét levezénylő Mendes, a legnépszerűbb filmjeivel (Ponyvaregény, Becstelen Brigantyk) rendre jelölést begyűjtő Tarantino, valamint a korábban már nyolcszor nominált Scorsese jelenléte szinte borítékolható. Tekintve, hogy tavaly két külföldi szereplője is volt a listának (ráadásul a szobrot is Alfonso Cuarón kapta), Bong Joon-ho-t is bőven az esélyesek közé sorolhatjuk, ha pedig a Netflix csak feleannyit költ lobbizásra, mint tavaly, Baumbachnak is bérelt helye van a jelöltek között. Ugyanakkor a korábbi évek botrányai arra is késztethetik az Akadémia-tagokat, hogy végre egy nőt is beszavazzanak a listára, ez pedig Gerwig számára teremt komoly lehetőséget. Mangold vagy Waititi aligha fog beleszólni a végső küzdelembe, Todd Phillips pedig szerencsétlen nyilatkozataival gyakorlatilag a Joker leggyengébb pontjává vált, de a végső ötös összeállításában azért mindannyian okozhatnak meglepetést.

 

Legjobb rendező:

  • Sam Mendes (1917)
  • Martin Scorsese (Az ír)
  • Noah Baumbach (Házassági történet)
  • Bong Joon-ho (Élősködők)
  • Quentin Tarantino (Volt egyszer egy... Hollywood)
  • Greta Gerwig (Kisasszonyok)
  • James Mangold (Az aszfalt királyai)
  • Taika Waititi (Jojo Nyuszi)
  • Todd Phillips (Joker)

Legjobb férfi főszereplő

A színészeknek járó aranyszobrokat mindig is szerették egyfajta életműdíjként osztogatni, ezzel a logikával pedig Leonardo DiCaprio és Gary Oldman után Joaquin Phoenixen a sor, hogy most besöpörje az elismerést a korábban elmaradt Oscarjai miatt. A Joker főszereplőjének teljesítményét nehéz lenne überelni, de ha az Akadémiának végül mégis megfekszi a gyomrát a film, akkor Adam Driver (Házassági történet) és Robert de Niro (Az ír) is készen áll, hogy előlépjen trónkövetelőként. De ebbe versenybe beleszólhat még akár maga DiCaprio is, vagy a most kevésbé látványos átalakuláson áteső Christian Bale, bár valószínűleg mindketten inkább a töltelék szerepét fogják játszani az idei listán. Ha pedig életműdíj, az Akadémia még akár Antonio Banderast is megtisztelheti legalább egy jelöléssel. Surranópályán előzhet Adam Sandler - igen, Adam Sandler - és Robert Pattinson is, de ne feledjük azt sem, hogy az életrajzi alakítások is meghálálják magukat - ennek leginkább Paul Walter Hauser és Eddie Murphy örülhet.

 

Legjobb férfi főszereplő:

  • Joaquin Phoenix (Joker)
  • Adam Driver (Házassági történet)
  • Robert de Niro (Az ír)
  • Christian Bale (Az aszfalt királyai)
  • Leonardo DiCaprio (Volt egyszer egy... Hollywood)
  • Antonio Banderas (Fájdalom és dicsőség)
  • Paul Walter Hauser (Richard Jewell balladája)
  • Eddie Murphy (A nevem Dolemite)
  • Adam Sandler (Uncut Gems)
  • Robert Pattinson (A világítótorony)

Legjobb női főszereplő

Mivel az Oscar-nagyágyúk az 1917-től Az aszfalt királyain át Az írig női szereplőket alig vonultatnak fel, ez a kategória kisebb produkcióból töltődhet fel, ami egészen váratlan összeállításokat is eredményezhet. Johansson biztos pontnak tűnik, a Botrányból Charlize Theron, a Kisasszonyokból pedig Saoirse Ronan kerülhet fel a listára, de mindegyiküket megelőzheti az olyannyira kedvelt életrajzi alakítások egyikét felmutató Renée Zellweger (aki még így a "nagy visszatérés" kliséjét is kipipálhatja). Innentől kezdve viszont bármi elképzelhető: Awkwafina vagy akár Lupita Nyong'o is rácáfolhat az Oscar-sztereotípiákra, de a díjszezon több kisebb produkció főszereplőjét is felemelheti.

 

Legjobb női főszereplő:

  • Renée Zellweger (Judy)
  • Scarlett Johansson (Házassági történet)
  • Charlize Theron (Botrány)
  • Awkwafina (The Farewell)
  • Lupita Nyong'o (Mi)
  • Cynthia Erivo (Harriet)
  • Saoirse Ronan (Kisasszonyok)
  • Alfre Woodard (Clemency)

Legjobb férfi mellékszereplő

2019 a nagy párosok éve volt, úgyhogy Brad Pitt és Al Pacino hiányzása meglepő lenne DiCaprio és De Niro mellől, de Az írből még akár Joe Pescinek is van esélye egy jelölésre. A hírek szerint Tom Hanks alakítására is érdemes odafigyelni, ahogyan Willem Dafoe is odaférkőzhet még a végső elszámolásba. De ott van például Anthony Hopkins is, akit akkor sem szabad kihagyni a számításból, ha filmje történetesen még a Netflixnél is csak harmadik számú versenyző.

 

Legjobb férfi mellékszereplő:

  • Brad Pitt (Volt egyszer egy... Hollywood)
  • Al Pacino (Az ír)
  • Tom Hanks (Egy kivételes barát)
  • Willem Dafoe (A világítótorony)
  • Anthony Hopkins (A két pápa)
  • Joe Pesci (Az ír)

Legjobb női mellékszereplő

Az ősz egyik legnagyobb meglepetése volt A Wall Street pillangói sikere, aminek hála Jennifer Lopezt azonnal Oscar-esélyesként kezdték emlegetni. Ehhez azonban a színészi díjakat alaposan letarolni vágyó Házassági történetnek is lesz egy-két szava Laura Dern révén, vagy a Botránynak, amely ebbe a kategóriába rögtön két színésznőt is nevez Margot Robbie és Nicole Kidman személyében. Továbbá a Kisasszonyokból érkezik Florence Pugh és Johansson akár még erre a listára is felírhatja magát. De az sem kizárt, hogy mindannyiukat megelőzi a The Farewell jófej nagymamája, Zhao Shuzhen.

 

Legjobb női mellékszereplő:

  • Jennifer Lopez (A Wall Street pillangói)
  • Laura Dern (Házassági történet)
  • Zhao Shuzhen (The Farewell)
  • Margot Robbie (Botrány)
  • Florence Pugh (Kisasszonyok)
  • Nicole Kidman (Botrány)
  • Scarlett Johansson (Jojo Nyuszi)

Legjobb eredeti forgatókönyv

A kategória kettébontásának hála a forgatókönyves versenyben szerephez juthatnak olyanok is, akik legjobb film és rendező díja kapcsán labdába sem rúghatnak, a legjobb eredeti szkript aranyszobráért például a The Farewell vagy a Botrány is jó esélyekkel indul, valamint Banderas mellett Pedro Almodóvart is megtisztelheti az Akadémia, de azért egy-egy műfaji(bb) film is beköszönhet a jelöltek közé a Mi vagy a Tőrbe ejtve révén. A versenyt persze így is a Házassági történet, a Volt egyszer egy... Hollywood és az Élősködők fogja dominálni, és a címet már kétszer behúzó Tarantinót nem lesz könnyű megverni.

 

Legjobb eredeti forgatókönyv:

  • Volt egyszer egy... Hollywood
  • Házassági történet
  • Élősködők
  • The Farewell
  • Botrány
  • Fájdalom és dicsőség
  • 1917
  • Tőrbe ejtve
  • Mi

Legjobb adaptált forgatókönyv

A feldolgozások vetélkedésében lehet a legjobb esélye egy díjra Taika Watitinek és Greta Gerwignek is, de az is benne van a pakliban, hogy a Netflix házibajnoksággá alakítja a versenyt Az írrel és A két pápával. A Joker ebben a mezőnyben is tényező lehet, ahogyan a feltörekvőben lévő A Beautiful Day in the Neighborhood is, sőt akár még A Wall Street pillangói is felbukkanhat.

 

Legjobb adaptált forgatókönyv:

  • Az ír
  • Jojo Nyuszi
  • Egy kivételes barát
  • Kisasszonyok
  • A két pápa
  • Joker
  • A Wall Street pillangói

Annyi tehát már biztosan látszik, hogy a színészeknél a főszereplői, a színésznőknél pedig a mellékszereplői kategóriákban lesz az igazán heves küzdelem, viszont ezen kívül minden borulhat. Izgalmas díjszezonnak nézünk tehát elébe, amelynek első fordulatai már december 9-én bekövetkeznek, amikor kihirdetik a Golden Globe-jelöléseket.

Ti a fentiek közül mely filmeket és színészeket várjátok befutónak? Kiknek szurkoltok? Írjátok meg kommentben!

Kommentek