Egyesült Vargha Napló Művek

Egyesült Vargha Napló Művek

134. Képriport első marokkói utamról - 1. rész

2019. december 03. - hamar

Összesen 5 és fél napot töltöttem Marokkóban egy tanulmányút keretében. Északon jártam, a turistamágnes déli rész központjában, Marrákesben csak a repülőgép menetrendje miatt volt muszáj fél napot lennem. Az ország, legalábbis amit láttam belőle, nagyon tetszett, Marrákesbe és a hozzá kapcsolódó turistás helyekre vissza fogok térni, bár sajnos a közvetlen járat Budapestről megszűnt. Íme tehát az első rész. Az országról mintegy ismétlésképpen három adat: területe közel ötszöröse Magyarországénak, lakosainak száma több, mint három és félszerese, az egy főre jutó GDP pedig az ötöde. Fontos hangsúlyozni, hogy a városokban kifejezetten élhető körülményeket láttunk, de nem jártunk minden egyes kerületben, ahogy a falvakban sem.

m1.JPG

A medinában, azaz a fallal körülvett óvárosban volt az első rabati szállásunk, ahonnan a környező házak tetejére és  távolabb a kasbahra, azaz a várnegyedre is ráláttunk. Építése a 10. században kezdődött, legrégebbi épülete a 12. századi mecset, melynek minaretje a képen látszik. A vár falai végig állnak és jó állapotúak.

m2.JPG

Dar, azaz tipikus marokkói vendégház. Lenn közös helyiségek, ahol reggelit fogyasztottunk. Ebből nyílnak szobák, csakúgy, mint az emeleten. A képen az emeleti szemben lévő ajtó az én szobámé. Érdekesség, hogy minden szobának van ablaka a folyosóra, de az utcára (mivel ezek a medinába beszorított épületek) nem feltétlenül.

m5.JPG

A medina utcáinak túlnyomó része souq, azaz bazár. Európai szemmel elgondolhatatlan áruválasztékkal. Talán cipőboltból van a legtöbb, de nem számoltuk meg. A souq egyes részei mívesen fedettek

mm2.JPG

De vissza a kasbahhoz! A medina és a folyópart felőli oldala van a képen

mm1.JPG

A folyón színes csónakok, a túloldalon Salé, Rabat elővárosa. Rabat egyébként nem túl nagy, 600 ezer lakosú

m3.JPG

A kasbah előtti tér egy nagy folyóparti sétányba torkollik. Háttérben látszik a medina és a Hasszán-torony

m4.JPG

A kasbah egyik fala esti kivilágításban. Háttérben a medina, azon túl pedig a Hasszán-torony és a zöld tetejű V. Mohamed király mauzóleuma

m7.JPG

Paprikakrém és padlizsánkrém egy tipikus marokkói elemmel, sóban eltett citrommal. No meg a mentatea

m6.JPG

Van üzleti negyed is Rabatban, ami a világ bármely részén lehetne. Modern, lendületes, ápolt!

m8.JPG

Franciaország komoly befektető, rengeteg cég van jelen az országban. Szinte mindenki jól beszél franciául

m9.JPG

Rabat pályaudvara az emeletről. Ultramodern, tele van gyorséttermekkel. Tangerbe TGV jár, a táv nagyobbik szakaszán, Kenitrától már 280 km/h körüli sebességgel. Mi is egy ilyen vonat másodosztályán utaztunk át Tangerbe, 330 kilométer bő 1 óra alatt. Büfékocsi, udvarias és jól öltözött jegyvizsgálók, no meg rendőrök

m10.JPG

Különböző méretekben, de a király képe mindenhol ott van. Ez itt épp a rabati pályaudvari, de magánlakásban is láttuk kitéve a falra. Nagy a tisztelet az uralkodó iránt, aki demokratikusabb és visszahúzódóbb, mint apja volt

m13.JPG

A tangeri várnegyed éppoly romantikus, mint a rabati, csak nagyobb

m12.JPG

A kilátás a Földközi-tengerre szép időben minden bizonnyal még jobb, de így is megteszi

m17.JPG

A medinából hosszú lépcsők vezetnek a kasbahba. Nincs hozzá térkép, Google Maps nélkül biztos az eltévedés

m16.JPG

A kék-fehér vagy zöld fehér épületszínek mellé néhol zöld növények társulnak

m14.JPG

Csendélet

m11.JPG

Kilátás

m15.JPG

Gyakran látni az országban ilyen szépen díszített fali ülőfülkéket vagy falikutakat. Én a tangeri kasbahban lévő előtt örökítettem meg magam. A következő posztban további 20 kép érkezik!

A bejegyzés trackback címe:

https://evnm.blog.hu/api/trackback/id/tr2315336602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása