A Portré a fiatal lángoló lányról c. filmet minden probléma nélkül oda lehetne tenni a Szólíts a neveden mellé. Mindkét művészfilm gyönyörű tájakon mutatja be az egymáshoz vonzódó karakterek óvatos lépéseit a szerelem irányába – és mivel leírhatók „LMBTQ-filmként” is (habár ez brutális leegyszerűsítés), ezáltal a fasiszták rémálma. Azonban a Szólíts a neveden! csak simán jó, a kiváló Portré a fiatal lángoló lányról mellett, ami Cannes-ban elnyerte a legjobb eredeti forgatókönyv díját, és előzetesen a legjobb idegennyelvű Oscar egyik esélyese is.

Franciaország, 18. század. A fiatal festőnő, Marianne (Noémie Merlant) következő megbízatása egy grófnő lányának, Héloïse (Adéle Haenel) portréjának elkészítése, a jövőbeli esküvőjére. Héloïse azonban nem akarja az esküvőt, és a portrénak sem hajlandó magát alávetni, amivel egy festőt már kikészített, így Marianne-nak titokban kell dolgoznia, és a társadalkodónőjének álcázza magát. Ám arra egyikük sem számít, hogy szép lassan vonzódni kezdenek a másikhoz.

A film legnagyobb erőssége az egyik gyengesége is. A rendező, Céline Sciamma, 8k-ban forgatott, hogy még hatalmasabb színpalettát érzékelhessünk, és hogy ne túl kortalannak, hanem kortársnak tűnjön a film. Hisz az a szerelem, amit a Portré... bemutat, az valóban modern, egyenrangú, és univerzális: esetünkben két nő beszélget, majd egymásba szeret. Nincs manipuláció, csábítás, egyszerűen csak őszintén megtörténik, tisztán, magukat a szerelmeseket is zavarba ejtve. És nem azért, mert a társadalmi szabályok szerint tilos volna, hanem mert egyikük sem számított rá, és azzal is szembesülniük kell, hogy Héloïse esküvője miatt nincs jövője ennek.

Igen ám, de ennek ára van. A gyertyafénnyel megvilágított kastélybelsők, illetve a szikrázóan gyönyörű, azúrkék tenger és égbolt, a világos-sziklás tengerparttal tényleg úgy néznek ki, mint egy-egy festmény (garantálom, hogy sok képkocka fog feltűnni a One Perfect Shot twitteroldalán), de egy idő után egy picit fárasztott. Talán egy kicsit el is vonja a figyelmet az apró ecsetvonásokról, ahogy Sciamma lépésről-lépésre mutatja be a vonzalmat, egy-egy pillantással vagy szóval, amikre nagyon oda kell figyelni, dacára a lassan ringó cselekménynek, ami csak a két főszereplőn áll vagy bukik.

És mennyire jó leírni, hogy tökéletes lett. Héloïse szerepét Sciamma eleve Adéle Haenel-re írta (remekül ismerik egymást, hisz korábban szeretők voltak). Ugyanakkor sikerült egy hasonlóan tökéletes teljesítményt hoznia Noémie Merlant-nak, ketten együtt lélegzetelállítóan érzékiek tudnak lenni. Ha semmi egyéb nem érdekes a filmben, csak az ő párosuk miatt bizony érdemes beülni (habár a szolgálólányt játszó Luána Bajrami, vagy a grófnő Valeria Golino játékára sem lehet panasz).

A film azonban nem áll meg  a szerelem bemutatásánál, arra is jut idő, hogy egy tiszta szerelem emléke hogyan él tovább – s az ehhez kapcsolódó zárókép garantáltan az ember lelkébe ég, jó eséllyel szem sem marad szárazon. Lehet bármennyire lassú, unalmasnak tűnő a film első fele, a Portré... minden eleme efelé építkezik, a jó alapok és színészek nélkül nem tudna ennyire erősen zárni.

8/10

A Portré a fiatal lángoló lányról adatlapja a Magyar Filmadatbázis (Mafab) oldalán.