Észak-Vietnám III.
Egy számunkra rekord hosszúságú, négynapos utazást követően érkeztünk meg végre Vietnámba, mert útközben megálltunk Dohában és Szingapúrban is. Hivatalosan még csak most kezdődött a nyaralás, de már úgy éreztem, hogy a felénél járunk.
Az utolsó leget a Vietnam Airlines A321 gépén tettük meg. A gép a Changi Airport T4 terminálról indult, mely az egyetlen, ami nincs közvetlen összeköttetésben a többivel, hanem a T2 terminál érkezési csarnoka előtti buszmegállóból induló busszal érhető el.
A három órás repülőúton meleg ételt szolgáltak fel, kétszer kínáltak italokat, valamint külön kávét és teát. A lábtér nagyobb volt, mint bármelyik európai légitársaság esetén, pedig az ázsiai testfelépítésből nem ez következne. Kérésre takarót is adtak, mert az ázsiai klímához szokott embereknek elég hűvös a gépen a levegő.
A székek egy kicsit viseltesnek tűntek, de tiszták voltak, a gép belseje ezt leszámítva újnak tűnt. Fedélzeti szórakoztató rendszer nem volt, de ezt nem is lehet felróni egy ilyen rövid úton.
Landolás után gyorsan átestünk az útlevél ellenőrzésen (magyar állampolgároknak előre kell igényelni vízumot, míg angol állampolgárok 15 napig vízum nélkül tartózkodhatnak az országban) felkaptuk a bőröndöket és az épület előtt találkoztunk a megrendelt autó sofőrjével, aki levezetésként a repülőutak után három óra alatt elfuvarozott minket Hanoiból Ha Longba, első vietnámi megállónkhoz.
Kövesd barangolásunkat Utazó Tódi térképén:
A vietnámi közúti közlekedés felér egy sokk hatással. Egyik, eddig általunk meglátogatott távol-keleti helyhez sem hasonlítható az a káosz, ami ott az utakon van. Talán könnyebb megszámolni azokat a szabályokat amiket betartanak, mint azokat, amiket nem. Az otthoni közlekedéssel ellentétben a bizalmatlansági elv érvényesül, vagyis senki nem tudja, mit fog a másik csinálni a következő pillanatban és nem bízik senki senkiben. Hiányzik mindenféle előrelátás és tervezés, mennek bele a szituációkba, aztán majd megoldódik valahogy.
Az alapszabály, amihez mindenki igazodik, hogy nem tesznek hirtelen mozdulatokat, hanem mindent lassan csinálnak, hogy a többieknek legyen idejük reagálni rá. Centiméterekre mozognak egymástól a kocsik és a robogósok, amik minden szabad helyet kitöltenek az autók körül. Igyekeznek mindig mozgásban maradni és inkább manőverezéssel megoldani dolgokat.
Mindenfajta kommunikáció a dudával történik, az indexet alig használják, főúton előzésnél az elakadásjelzőt kapcsolják be. A vezető melletti oldalablak sokszor koromfeketére le van sötétítve, csak a visszapillantó tükörnek van kivágva a fólia, ami megakadályoz mindenféle szemkontaktust a sofőrrel. Több sáv esetén mindegyiket ugyanannyit használják (autópályán is), elképesztő hidegvérrel hagyják figyelmen kívül a mögöttük jövő villogását és dudálását. Ha két autó egymás mellett halad, csak a leállósáv marad előzésre. Gond nélkül folynak át egyik sávból a másikba minden indok nélkül, egész egyszerűen nem fárasztják magukat a sávban tartással.
A balra nagy ívben fordulást sokszor kis ívben fordulássá alakítják úgy, hogy a kereszteződés előtt elkezdenek hegyesszögben ácsorogni a szembe sáv(ok)ba, majd a szegély mellett a forgalommal szemben haladva fordulnak be.
Méret-, súly- és szállított személyek határa nem létezik, három ember simán elfér egy robogón. Láttam kisteherautót, melyről három méterre lógtak le hátul a fagerendák minden jelzés nélkül, miközben még a hátsó lökhárító is hiányzott. Bele sem mertem gondolni, mi történik, ha hátulról belecsúszik egy személyautó.
Mielőtt jönnének a "dehát így is működik, nem?" vélemények, nézzük a statisztikát: A 100 000 főre vetített halálos közúti balesetek száma évente Magyarországon 6.2, ugyanez Vietnámban 23.6! Ezek szerint a "nem ülünk hárman bukósisak nélkül a motoron, miközben a forgalommal szemben megyünk át a piros lámpán" európai stílus - nem meglepő módon - jobban működik.
00:03 Három autó, két sáv
00:18 Záróvonal nem számít
00:43 Zöld taxi sávokat vált
A szokásos módja a Ha Long öböl meglátogatásának az, hogy az utazók befizetnek egy hajókázásra, melynek keretében kora reggel felveszi a cég őket Hanoiban, három-négy órás út keretében átviszik Ha Longba, ahonnan kihajóznak, majd programról függően a hajón töltenek egy-két-három éjszakát vagy csak egy fél napot, majd visszaviszik őket Hanoiba. Mivel mi szerettünk volna Ha Long városban is szétnézni, magán úton oldottuk meg a transzfert és a hotelt.
A városkép elég vegyes, az óváros mellett számos vadonatúj lakóparkot láttunk, valamint a tengertől elnyert, feltöltés alatt álló területet. Rohamléptekben fejlesztik a várost, teljes utcák és az oda felhúzott épületek várják, hogy boltok és vendéglátó egységek települjenek oda. Ha tippelni kellene, azt mondanám, hogy a helyi vezetés azt akarja elérni, hogy a turisták ne csak Hanoiból ugorjanak át a hajós kirándulások kedvéért, hanem több éjszakát is töltsenek a városban, bár a lakásokat biztos nem nekik építik, azokra kínai befektetőket várhatnak.
A Novotel hotel a város nyugati oldalán, a partot elfoglaló Sun World kalandpark mögött volt, mi egy felső emeleti, tengerre néző szobát kaptunk. Érkezés után vacsora után néztünk, ami nem volt nehéz, mert a hotel előtti utcán egymást érték a büfék, csak az utcán kellett átmenni (ez kezdő turistaként nagy szó abban a forgalomban). Mivel nem volt kedvünk és időnk pénzváltót keresni és a hotel is kedvező árfolyamon váltott, ezért a recepción váltottunk át 40 fontot (~16000 Ft), hogy megvacsorázhassunk. Utólag kiderült, hogy elszámoltuk magunkat, mert három napig elég volt az a pénz étkezésre. Hiába, Thaiföldön hozzászoktunk, hogy nyugati pénztárcára vannak szabva az árak a turista helyeken, de itt ezt nem (nagyon) tapasztaltuk. Ja igen, náluk eléggé elszabadultak a nullák, a legkisebb címlet 1000 dong, fémpénz nincs. Így minden ár ezerre végződik, melyet vagy kilóként tüntetnek fel vagy már nem is mondják.
A vacsora két mérsékelten finom pho leves volt két sörrel, melyekért 220000 vietnami dongot (~2800 Ft) fizettünk. A pho gyakorlatilag egy nagy tál zöldség-, hús vagy tengeri kütyüs leves, távol-keleti fűszerezéssel. Sokszor külön tányéron adnak mellé friss fűszernövényeket (petrezselyem, koriander, menta, stb.) amikkel saját ízvilágunknak megfelelően fűszerezhetjük.
Másnap reggel SIM kártya vásárlás volt a legelső program. Nem volt egyszerű dolog, mert a Viettel mobiltelefon szolgáltató boltjában a hölgy még a számokat sem tudta angolul. A SIM kártya regisztráláshoz egyébként lemásolják az útlevelet és lefényképezik az embert. Ha SIM kártyát vennénk, a szükséges beállításokat még a boltban végeztessük el, mert fel kell hívni egy vietnámiul beszélő számot és a kívánt csomag kódját megadni. Elmutogattuk a hölgynek, hogy mit szeretnénk, majd mégegyszer, hogy biztos legyen a dolog. Ezután a hölgy a kért 3GB helyett (70000 VND) beállította az 5GB csomagot két hónapos előfizetéssel (180000 VND) és távoztunk. Magyarázatot esélyünk sem volt kapni az ötszavas angol szókinccsel (ami még mindig sokkal több, mint a mi vietnámi tudásunk), így nem álltunk le vitatkozni a kérdéses 1400 Ft felett.
Elsétáltunk a tematikus park bejáratáig, melynek része a várost kettészelő tengeröböl feletti libegő. A libegő állomása a jegypénztárakon kívül található és külön jeggyel lehet igénybe venni, a jegy 350000 VND. A libegő nem kispályás, két világrekordot tart, az egyik a legmagasabb tartóoszlop (188.88m); a másik a legnagyobb befogadóképesség rekordja. Ez 230 fő, melyet úgy érnek el, hogy emeletes kabint használnak. Sok utazóval ellentétben nekünk szerencsénk volt és messze nem volt tömve a kabin, így nyugodtan tudtunk fényképezni. A libegő mellett szeli át az öblöt egy közúti híd is, mely éjszaka színes, villogó kivilágítást kap.
A libegő igazából teljesen indokolatlan, mert a túloldali állomás szintén a tematikus parkhoz tartozik, azon az oldalon nincs is ki/bejárat, éppen ezért csak retúr jegy vásárolható. Az egész állomás egy valóságos instagram-fotó paradicsom: van itt hatalmas szív alatti romantikus hinta, egész évben művirágzó cseresznyefa, dimbes-dombos rét művirágokkal és japán kert tavacskákkal és pontyokkal. A hely non-plus ultrája a libegő állomás tetejére épített óriáskerék, mellyel ingyen lehet keringeni, ha a domb tetejéről nem lenne elég a kilátás.
Esténként a szabadtéri színházban vízi bábszínház előadások vannak. Ennek lényege, hogy a színészek élő vietnámi tradicionális zenére egy függöny mögül mozgatják a rudakra erősített bábokat, a víz pedig a rudak takarását hivatott szolgálni. Az egyik előadást megnéztük, de ne kérdezze senki a történetet. Volt benne rizs termesztés, sárkány, kacsa meg halacskák, de ennyi jött át.
A városról és a Sun World komplexumról készült kisvideót Utazó Tódi YouTube csatornán is megnézhetitek:
Sötétedés után visszalibegtünk és ismét vacsorára vadásztunk. Ugyanazon az utcán ettünk, mint tegnap, de egy másik étterem pho levesét próbáltuk ki, ami kifejezetten jó választásnak bizonyult. Vacsora után még bubble teat is ittunk, melynek lényege a hideg teába tett zselés golyó vagy főtt tápióka bogyó. Hazafelé sétálva felfedeztük, hogy a szállodával szembeni hatalmas park (mely egy gigantikus parkolóház teteje egyben) szökőkútja zenés műsort ad, így megálltunk bámészkodni.
Másnap délelőtt a hotel medencéjénél ejtőztünk egyet, majd áttaxiztunk az öböl túloldalára megnézni a Ha Long piacot. Ennek két része van, a csarnok épületben a ruha- és háztartási árusok székelnek végtelen mennyiségű árukészlettel, a mögötte lévő rogyadozó és helyenként beomlott acél csarnokban zöldség-gyümölcsöt és főtt ételeket lehet kapni. Nem tébláboltunk sokat, mert indulni kellett a kikötőbe, hogy részt vegyünk egy fél napos hajókiránduláson a Bai Tu Long Bayben található szigetek között. Azért döntöttünk Bai Tu Long Bay mellett a Ha Long Bay helyett, mert utóbbit túlságosan felkapta a sok Instagram huszár, ezért egymást érik a hajók, ráadásul az öböl is fokozottan szennyezett a terhelés miatt. Nem baj, előbb-utóbb ezt is le zárják majd, hogy megóvják.
A tágas, húsz emberre méretezett emeletes hajón mindössze heten vettünk részt a túrán, így bőven volt hely. Az út egy bőséges ebéddel kezdődött, ahol - mivel előre jeleztük - nekem külön készültek nem tengeri fogásokkal, így sokkal élvezhetőbb volt, mint a hong kongi esküvő menüje. Ezután kis pihenés következett, míg meg nem érkeztünk első állomásunkhoz, egy halász faluhoz. Utunk végig a thaiföldihez hasonló, sziklás szigetvilágon keresztül vezetett.
A hajóról csónakokba szálltunk és körbe eveztek (sic!) minket a "faluban". A halászok családjukkal egy szigetek közötti védett részen, vízen úszó kalyibákban élnek. Nem akarom tudni, milyen érzés ott átélni egy vihart. Vizet az esővízből nyernek, némi áramot a tetőkön lévő kis napelemek szolgáltatnak. A szennyvíz elvezetést nem kellett megkérdezni... A kormány az elmúlt években megpróbált mindenkit a szárazföldre költöztetni, de néhányan kitartanak a vízi életforma mellett, már csak azért is, mert semmi pénzük nincs, ami kis pénzt a halászattal keresnek, el is költik mindennapi tárgyakra és élelmiszerre.
Az idegenvezetés után kis oktatást tartottak a kagyló tenyésztésről, a gyöngy növesztéséről és begyűjtéséről. Mivel utóbbi csak a kagyló megölésével lehetséges, ma már minden kagylót előzetesen átvilágítanak, hogy mekkora és milyen gyöngyöt növesztettek, így csak azokat ölik meg, amiknek belseje valóban tartalmaz gyöngyöt.
Folytattuk utunkat a hajóval és az egyik szigeten egy gyors barlang látogatást tettünk, de a túra lényegi része a halász falu volt. Hazafelé úton főzőiskola címszó alatt megtanultunk még tavaszi tekercset készíteni, amiből jól be is laktunk megint, majd késő délutánra visszaértünk a városba. A túra többi résztevője előtt még állt egy négy órás buszút vissza Hanoiba, melyet mi örömmel hagytunk ki.
Azok a túrák, melyek egy vagy két éjszaka ottalvást kínálnak, kicsit messzebbre mennek a várostól, van benne strandolás is, de nem kínálnak sokkal több programot, inkább a pihenésen és relaxáláson, vagy éppen a bulizáson van a hangsúly. Természetesen a hajókon teljes ellátás van - a választott cég és túra típusától függő mennyiségben és minőségben.
Másnap egy kisbusszal visszamentünk Hanoiba, ahol csatlakozott hozzánk dohai ismerősünk, majd egy éjszaka után közösen indultunk tovább az észak-vietnámi hegyvidékre.
Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még többet megtudni, kövesd a blog Facebook oldalát és Instagram profilját is, ha pedig van blog.hu felhasználói fiókod, a jobb felső sarokban beállíthatod követésre a blogomat, így értesítést kapsz, ha új cikk jelenik meg.
