Új elnöke lett a Magyar Orvosi Kamarának
SZEMlélek 2019. november 30.

Új elnöke lett a Magyar Orvosi Kamarának

A tisztségviselők megválasztása előtt díjakat adtak át a kétnapos tisztújító közgyűlés második ülésszakán.

aa3_4.jpg
A jelöltek bemutatkozását követően dr. Lotz Gábor visszavonta elnöki jelölését, így a választás Éger és Kincses között történt.
A küldöttek szavazásának végeredményeként Kincses Gyula lett az új elnök (202 szavazat), Éger István ugyanis csak 120 szavazatot kapott.
Pénteken a kamara tevékenységéről, gazdálkodásáról, az országos etikai biztosság munkájáról hallgatták meg a beszámolókat az ülés résztvevői. Előzőleg a Magyar Orvosi Kamara díjainak átadására került sor.
Hippokratesz emlékérmet olyan személyek kaphatják, akik emberi, orvosi magatartásukkal példaképül állíthatók, akik kamarai munkájukkal, helytállásukkal - ezzel is növelve a MOK tekintélyét - méltán vívták ki a kollégák és a társadalom elismerését. Ezúttal Cseplák György, Debreczeni Lóránd Endre, Kiss Ferenc, Legli Veronika és Veszprémi Béla részesült ebben a kitüntetésben.
A „Közösségért Díj" azoknak adható, akik valamilyen cselekedetükkel, személyes bátorsággal kiálltak az egészségügy jobbítása érdekében, vagy – akár egzisztenciájukat is kockáztatva – felhívták a szűkebb, vagy szélesebb nyilvánosság figyelmét azokra a hibákra, amelyek a gyógyítást akadályozzák vagy rontják annak hatékonyságát; illetve hosszabb időn át aktívan segítették a Magyar Orvosi Kamara hatékonyabb működését, akár kamarai munkájukkal, akár a kamarán kívülről, vagy egyszeri, de jelentős segítséget nyújtottak ebben; illetve közéleti tevékenységük során példamutató módon dolgoztak, cselekedtek a Magyar Orvosi Kamara érdekében.
A Közösségért Díjat Bálint György, Begya László, Dévényi Ferenc Zoltán, Farkas József, Grünwald Anna, Kaiser Katalin, László Judit, Pintér Endre valamint Takács Mária vehette át. 
 
Summum Bonum Díjat a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány orvoscsoportja kapta. A 2005-ben Gubcsi Lajos író, újságíró által alapított díjat olyan orvos nyerheti el, aki különösen szívhez szóló, önzetlen orvosi tettéről, gyógyításáról vált híressé környezetében, vagy az országban. A szakmai kiemelkedés mellett szempont az érzékeny humanizmus, a szolidáris odaadás, az a meleg emberi fény, ami az orvosi tudás mellett szívet-lelket is gyógyítja.
Az egészségügyi ismeretterjesztésért idén Simon András (Cardioblog), egészségügyi publisztika kategóriában pedig  Krizsán Zsuzsanna (Szombathelyi Médiaközpont Nonprofit Kt) vehette át a MOK Média Díjat.
Az 1998-ban alapított díjat azok az újságírók, médiaszakemberek kaphatják, akik az egészségügyi újságírást, illetve ismeretterjesztést színvonalasan, értékteremtő módon, az orvoslást érintő egyéb szempontoknak is megfelelően művelik.
A szombaton megválasztott további tisztségviselők:
A MOK új alelnökei: Álmos Péter, Lénárd Rita, fogorvos alelnök: Nagy Ákos.
Főtitkár: Kárász Anikó
Titkárok: Svéd Tamás, Tóth Ildikó, Nagy Marcell, Meglécz Katalin
Az Országos Felügyelő Bizottság elnöke Balatincz Péter, alelnöke Al-Katib Kamil lett.
Az Országos Etikai Bizottság elnöki posztján Böszörményi-Nagy Géza dolgozik a jövőben, elnökhelyettes Békefi Dezső.
Az Etikai Kollégium elnöki pozíciójára Hegedűs Zsoltot választották.
(Forrás és fotó: MOK)
süti beállítások módosítása