Király Viktor a szívbeteg kisbabák ügye mellé állt

2019. november 30.
Király Viktor énekes karrierje csúcsán, boldog párkapcsolatban nem is lehetne ennél boldogabb. Készül nagy koncertjére,  melyet az Akváriumban tart majd My name is Viktor címmel december 7-én. Ám nem csupán az éneklés és a szerelem, hanem a jótékonyság is nagyon fontos számára. Idén adventkor a szívbeteg kisbabák ügyét karolta fel.

Immár negyedik alkalommal várják a hazai családszervezetek advent első vasárnapján a családokat hagyományos adventi vásárukon. A jótékonysági eseményt idén már negyedik alkalommal rendezik meg, ezúttal a MOM Sport Rendezvényközpontban. Az idei évben a szívbeteg kisbabákat támogatja a jótékonysági akció.

A színes programok garantált kikapcsolódást jelentenek majd kicsik és nagyok számára is, emelett pedig szebbnél-szebb karácsonyi ajándékot, díszt, kézműves terméket lehet majd vásárolni. A befolyt összeg pedig a szívbeteg kisbabákat támogató Okkal dobban Alapítványhoz kerül majd és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központjának vásárolnak belőle nyitott inkubátort, vagy inkubátorokat.

A kampányban részt vesz az ismert énekes, Király Viktor, akinek szívügye lett a szívbeteg kisbabák támogatása. 

„Mióta ikertestvérem édesapa lett, még inkább megérintenek a kisbabákkal, gyermekekkel kapcsolatos dolgok, események. A szívbeteg kisbabák ügye az én szívügyemmé is vált! Boldogan vállaltam a feladatot, mikor a Fiatal Családosok Klubja felkért, álljak az ügy mellé és támogassuk közösen, karöltve ezeket a babákat. A vásáron hangulatos koncerttel is várom majd a délután folyamán a családokat!” – Király Viktor, énekes.

A sztár koncertje mellett szórakoztatja még a családokat majd a Ringató, a Magyar Állami Operaház Gyermekkara, a Gardrób Művészeti Csoport, lesz pásztorjáték és néptánc bemutató is.

Adományokat továbbra is várnak on-line is az adjukössze.hu oldalon!