Aki részese volt már a várandósság csodálatos időszakának, az nagy valószínűség szerint átélte már a fészekrakó vágyat is. Nálam ez mindkétszer, a harmadik trimeszterben tetőzött, nem álltam meg míg minden a helyére nem került.

Misi előtt albérletet kerestünk, hogy nagyobb és zöldebb lakásba költözzünk. Már nagy hasam volt, amikor még javában nézelődtünk, hogy megtaláljuk a megfelelő otthont.

Emlékszem, az utolsó napokban is pakoltam az új lakásban, hogy minden készen legyen, mire az én drága kisfiam megérkezik. Nem számított, hogy hajnal van, vagy késő éjszaka – szeretem ezeket az ösztönöket. Fáradt voltam, de az izgalmakkal teli, türelmetlen várakozás teljesen elfeledtette velem. És mintha Misi is tudta volna mikor kell jönni: amikor már szinte mindent elrendeztem, megszületett.

Most az időzítés nem volt tökéletes. Gáspár nyolc hónapos lett, amikor újra költöztünk. Vagyis most két hete. Azt írtam, hogy nem volt tökéletes az időzítés... Nem tudom, mikor fogom kipihenni magam!

Pár szabály, amit megtanultam az elmúlt időszakban:

1. Ha már kicsúsztál az időből, és már megszületett a kisbaba, bármilyen fárasztónak is érzed, gyorsan költözz most, amíg csak eszik, alszik.
2. Ha erről lekéstél, várj minimum egy-két évet, amíg bölcsibe megy, vagy legalább több órára rá tudod bízni valakire, de mindenképpen essetek túl a szeparációs szorongáson, mert azzal együtt csak még jobban megnehezíted a helyzetet.
3. Biztos, hogy mindenképpen el kell költöznötök? Gondold át mennyi szép emlék fűz a mostani lakáshoz, gondolj a pozitívumaira, és maradjatok ott, ahol vagytok.
4. Ha mindenképpen költöztök, legyen egy nagymama, aki segít, akire rábízhatsz szinte mindent, akiről tudod, hogy mindent meg fog tudni oldani, aki tartja benned a lelket, és nem utolsó sorban még a babát is ellátja. Igaz, este beájul az ágyba, de másnap reggel ugyanolyan erővel folytatja, ahol előző nap befejezte.
5. A párod menjen dolgozni, ne lábatlankodjon otthon – persze, ez személytől függ.

Forrás: Shutterstock

Szóval, Gáspár nyolc hónapos... Ami annyit tesz, hogy kíváncsian szemléli már kicsit tágabb környezetét is. Szegénykém, ha belegondolok mit élhetett át ezalatt a három hét alatt! Végignézte, ahogy egyre jobban felborult a kis megszokott világa. Először még csak egy két doboz, ami még lehet, hogy érdekes is. Ez eddig nem volt itt. Mi lehet benne? Na nézzük meg! Vegyük csak ki! Így ment ez, amit mi bepakoltunk, ő kipakolta...

Az utolsó időkben, amikor már dobozok álltak egymáson és az egész lakás szinte csak dobozokból állt, akkor már nagyon nyugtalan volt, nem csak mi, de ő sem találta a helyét. Csak míg mi tudtuk, hogy mi történik, addig ő semmit nem értett ebből az egészből. Ezért is lehetett, hogy nem nagyon tudott tőlem elszakadni, és szinte végig az ölünkben tartottunk, ha már megunta a pakolást.

Az első időkben próbáltam csak a költözés pozitív oldalát nézni, de hamar maga alá temettek a feladatok. Nem arra gondolok, hogy új lakásba költözünk, azt nagyon vártam már. De pár nappal az egész pakolás előtt, olyan jó lett volna, ha jön egy tündér, egy manó, egy kobold, egy varázsló vagy bárki, aki pikk-pakk megoldja egy pillanat alatt az egészet. De sajnos nem volt ilyen.

Forrás: Shutterstock

Utólag már látom a pozitívumokat is, hogy miért is volt jó. Meg kell élni az élet nehezét is, hogy aztán tudd mi a különbség. Jó ilyenkor megszabadulni egy csomó fölöslegesen felgyülemlett limlomtól. Megkönnyebbül az ember. Bár még így is elég sok cuccunk maradt, hiszen már négyen vagyunk.

Miután átköltöztünk, egyik szép, borús, esős, „buta” kedden, este a sok doboz között ülve az én nagyfiam elpityeredett, hogy neki mennyire hiányzik az otthonunk. Próbáltam vigasztalni, de én is elsírtam magam. Nekem is hiányzott. És még pár napig, amíg be nem rendeztük úgy a lakást, hogy már érezzük, ez a miénk. Ez az új otthonunk!

Még nagyon sok munka van hátra, nem áltatom magam, nem gondolom, hogy karácsonyra eltűnnek a dobozok, de azt már tudjuk, hogy hol lesz a karácsonyfa.