szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Komoly szópárbaj alakult ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő és Julija Timosenko egykori kormányfő között, s az utolsó fordulóban a most ellenzékben lévő Timosenko arra emlékeztette az ország polgárait, hogy volt idő, amikor a humoristából lett államfő még azzal próbálta növelni ismertségét, hogy a péniszével szólaltatott meg egy zongorát. Vagy legalábbis úgy tett, mintha.

A vita úgy kezdődött, hogy Zelenszkij Facebook-oldalára kiírta: van egy ukrajnai hagyomány, amely szerint Timosenko öt évenként ellenzékbe vonul, s úgy csinál, mintha aggódna a nép sorsáért. Közben pedig – ahogy állítólag most is tette – odavonul a hivatalban lévő államfőhöz, és a parlamenti támogatásért cserébe azt kéri, hogy ő és emberei zsíros állásokat kapjanak. „Természetesen ezt egyből elutasítottuk” – írta Zelenszkij.

Timosenko erre azzal válaszolt, hogy maga is posztolt a Facebookon. „Én arra emlékeztetem Önt, hogy van egy másik ukrajnai hagyomány is. Öt évenként az elnökválasztás győztese azt hiszi, hogy megnyerte a Jackpotot. Aztán minden egészen másképpen alakul. Várjuk a rendezvényeinken, s hozhatja a zongoráját is” – írta Timosenko, s a zongorás utalás arra vonatkozott, hogy Zelenszkij – amikor még komikusként kereste a kenyerét – egy alkalommal egy olyan számot adott elő, ahol társával együtt állnak letolt nadrágban egy zongora előtt, s látványosan nem a kezükkel, illetve a lábukkal zenélnek.  

A videó ismét népszerű lett Ukrajnában, Zelenszkij egyelőre nem válaszolt még.