Helsinki Bizottság;tranzitzóna;

2019-11-14 11:23:42

Helsinki Bizottság: Nem engedik ki a röszkei tranzitzónából saját filmbemutatójára az iráni filmest és kisfiát

A menekültkérelmüket érdemben nem voltak hajlandók kivizsgálni a hatóságok, mondván, a menekülők a biztonságosnak ítélt Szerbián keresztül érkeztek.

„Abouzar Soltani filmjét ma este mutatják be a Verzió emberi jogi dokumentumfilm fesztiválon. Az iráni rendezőt és fiát, a 10 éves Armint a röszkei tranzitzónában tartják fogva immáron 11 hónapja. Soltaniék itt akartak menedéket kérni, de a hatóságok nem hajlandók érdemben meghallgatni őket. A fesztivál szervezői meghívták a rendezőt és kisfiát a bemutatóra, de nem engedik ki őket” – közölte a Magyar Helsinki Bizottság.

A közlemény szerint Abouzar Soltaninak jó állása volt Iránban, egy egészségügyi szolgáltatónál dolgozott PR-osként és dekoratőrként. „Annyit lehet a meneküléséről nyilvánosan mondani, hogy mást gondolt a világról, mint az Iránban uralkodó nézet, és zaklatták emiatt. Három és fél éve úgy döntött hát, hogy fiával együtt elhagyja hazáját. Olyan helyen akar élni, ahol nem kell félni annak, akinek más véleménye van” – teszik hozzá. 

A férfi előbb Bulgáriába került, ahol három hónapig volt bezárva. Majd Szerbiába mentek, és két és fél évig vártak arra, hogy a röszkei tranzitzónán keresztül beléphessenek Magyarországra – tehát legálisan jöttek ide. „Azonban a menekültkérelmüket érdemben nem voltak hajlandók kivizsgálni a hatóságok, mondván, a menekülők a biztonságosnak ítélt Szerbián keresztül érkeztek. Kiutasították őket, de a szerb hatóságok nem veszik vissza őket. Ezért az új kiutasítási célpont Irán lett, épp az az ország, ahonnan el kellett menekülniük és ahová nem térhetnek vissza, mivel keresztény hitük miatt akár ki is végezhetik őket. Soltaniék három pert is indítottak a magyar állam hatóságaival szemben, amelyekben a Magyar Helsinki Bizottság képviseli őket.

Az iráni férfi abban reménykedett, hogy védelmet kap Magyarországon. Nem ez történt. A hatóságok ki akarják szekírozni a röszkei tranzitzónából, arra akarják rávenni, hogy menjen vissza Szerbiába. Egy ideig még éheztették is, és csak a strasbourgi bíróság fellépése nyomán kaphat újra enni.

Kisfia egyenesen depresszióba zuhant. Az apa ezért kitalálta, hogy filmet készít fiáról és az elrabolt gyerekkoráról. A kisfilmben Armin arról is beszél, hogy nem érti, a felnőttek miért zárják el előle a világot szögesdrótokkal. „A Verzió fesztivál meghívta Abouzart és Armint – mint a film alkotóit – a premierre, de erre sem engedik ki őket. A Magyar Helsinki Bizottság azért készített egy kisfilmet róluk, hogy ne csak a fesztivál közönsége, de mindenki láthassa, kiket tartanak fogva a röszkei tranzitzónában. Nekik is van arcuk” – áll a közleményben.