A Brexit Párt nem indul rá a konzervatívok esélyes jelöltjeire

Szerző: Pintér Bence
2019.11.11. 15:53

317 körzetben nem indít jelölteket a Brexit Párt decemberben, hogy ne szóródjanak a brexitpárti szavazatok.

A Brexit Párt nem indul rá a konzervatívok esélyes jelöltjeire
Nem indít jelölteket a Brexit Párt 317 olyan körzetben, ahol 2017-ben a konzervatívok nyertek

írja a Politico. Ez azt jelenti, hogy Nigel Farage pártja jelentősen növeli a Boris Johnson által vezetett toryk esélyeit a körzetekben, hiszen nem osztja meg a brexitpárti szavazókat.

Farage szerint a mai bejelentésével már meg is akadályozák, hogy második népszavazást tartsanak a brexitről, neki pedig ez a legfontosabb dolog. Szerinte létrejött a kilépéspárti koalíció, bár a lépésük egyoldalú, hiszen nem kötöttek semmilyen megállapodást Johnsonékkal, aki a korábban meglebegtetett ajánlatot már egyszer elutasította.

Az európai parlamenti képiselőként tevékenykedő Farage akkor még azt mondta, hogy akkor ők elindulnak minden körzetben, de most azt nyilatkozta, hogy Johnson minapi videója, amiben megígérte, hogy 2020-nál nem húzzák tovább a brexit utáni átmeneti periódust sem, meggyőzte.

Az Egyesült Királyságban december 12-én tartanak időközi választásokat, miután a Boris Johnson által letárgyalt új kilépési megállapodást nem sikerült keresztülvinni a parlamenten.

MONTÁZS: Azonnali

Pintér Bence
Pintér Bence az Azonnali külsős munkatársa

Nappal újságíró a győri Ugytudjuknál; éjszaka fantasztikus irodalomról író blogger.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek