Az Igazság Ligája: Jason Momoa egy kimaradt Steppenwolf kontra Aquaman jelenet képének megosztásával állt be a Snyder vágás mögé

Kampányol az alternatív változatáért

Az Igazság Ligája: Jason Momoa egy kimaradt Steppenwolf kontra Aquaman jelenet képének megosztásával állt be a Snyder vágás mögé

Az Igazság Ligája még a mai napig beszédtéma azon rajongók körében, akik hisznek a Zack Snyder-féle alternatív vágás létezésében, és követelik annak nyilvánosságra hozását. Jason Momoa korábban is egyértelművé tette, hogy az ő oldalukon áll ebben a harcban, most pedig ízelítő fotóval kampányol az úgynevezett Synder Cutért.

Aquaman megformálója nemrég egy interjúban azt nyilatkozta, hogy ő bizony látta a Snyder Cutot, aminek egyelőre a létezését sem erősítette meg a Warner Bros. stúdió. Bár logikusnak tűnne, hogy Az Igazság Ligáját időközben otthagyó rendező munkáját legfeljebb vizuális effektnek nélküli hiányos összeállításként nézhetnénk meg, Momoa nyilatkozatából úgy tűnt, hogy kész filmről van szó, amit szerinte a közönségnek is meg kéne mutatni. A véleményét most egy Instagramon megosztott fotóval nyomatékosította, amin Aquaman éppen átszúrja a film főgonoszát, Steppenwolfot. Ha nem lenne egyértelmű, hogy miről van szó, odaírta mellé a vágás bemutatását követelő #ReleaseTheSnyderCut hashtaget.

Momoa már az Aquaman bemutatója idején sem titkolta, hogy a Joss Whedon által befejezett mozis verzió helyett neki közelebb áll a szívéhez Snyder vágása, és úgy tűnik, hogy komolyan gondolja annak bemutatását. A stúdió jelenlegi álláspontja szerint ez nem fog megtörténni, főleg mivel vélhetően rengeteg pénzbe kerülne, de ettől még nem valószínű, hogy a rajongók leállnának a követeléssel - pláne most, hogy magát Aquamant is a csapatukban tudhatják.

 

További cikkek a témában
Kommentek