Sziasztok!
Ezúttal nem egy listával készültem, hanem az Outer Worlds című játékot szeretném számotokra bemutatni. Akik olvasták már a blogomat, tudhatják, hogy a science-fiction világokra úgy alapvetően rá vagyok függve. A műfaj által megteremtett könyvek, filmek, képregények, játékok és a sci-fi bármilyen egyéb fogyasztási formátuma nálam óriási előnnyel indul más műfajok képviselői ellen. Mondanám, hogy ezen elfogultságom befolyásolta a pozitív irányba a mérleg nyelvét, de hazudnék, mert nem volt szükség erre az ütőkártyára. Fontos még előre kijelentenem, hogy minősíti a jelenlegi játékfejlesztési ipart, ha egy olyan óriás mint a Bethesda megengedheti magának, hogy elköveti azt az emberiség elleni bűntettet, amit Fallout 76-nak hívunk és egy indie csapat mint az Obsidian kb. két év alatt összedobja alanyunkat és hazai pályán leiskolázza őket.
Egy dolgot szögezzünk le az elején, a Fallout egy kampány orientált single player játék és az is marad, ez így volt eddig és így lesz ezután is. Elhiszem, hogy manapság trendi minden franchise-t elvinni a multi irányába (jól fizet a battle royal és a lootbox, na), de a Fallout univerzumában, játékstílusában ez nem fog működni, túl sok a tartalom, a nüansznyi történet, a rengeteg apró motívum, melynek feltárására és megismerésére törekedni kell és nem lehet kutyafuttában fogyasztani. Egy hasonló kaliberű játéknak idő kell a kibontakozásra, a megismerés szippant be igazán, ahogy megtanulsz együtt lélegezni a szereplőkkel és sodornak az események ebben a virtuális világban, ami lehet a Wasteland, vagy jelen esetünkben a távoli Halcyon rendszer.
Hozzá kell tennem, hogy a bejegyzésem írásának pillanatában kb. 26 órát toltam a játékba, gondolom valahol a vége felé tarthatok a fő sztorinak, eddig nem mertem utána nézni, nehogy valamilyen spoiler elrontsa az élményt. Mert itt kérem szépen élmény van, olyan szinten visz magával a történet, mint ha egy Fallout játékban lennénk, de mégsem ott vagyunk. Bármennyire is élvezem az Obsidian rpg-jét sajnos néha olyan érzésem támadt, hogy bizonyos jelenetek visszaköszönnek, gondolok itt pl.: a két rivális frakció harcára, amely konfliktus kísértetiesen hasonló végkimenetelt kapott, mint a Fallout 4-ben. Hozzáteszem ezek a nyúlások nem annyira zavaróak, de van az embernek egy olyan érzése, hogy látta már a képernyőn folyó cselekményt.
A játék a szokásos rpg elemekkel operál, kalandozol a világban, NPC-k feladatokat adnak neked, melyért te tapasztalati pontot, bit-eket (Halcyon valutája), nyersanyagot vagy egyéb hasznos tárgyakat kapsz cserébe. A harcrendszer megfelelő, semmi extra, de gond nélkül teszi a dolgát. Van fejlődési rendszer, ami nem olyan látványos és specifikus mint a Fallout 4 S.P.E.C.I.A.L. rendszere, de ahogyan elvárható, hibátlanul működik.
Küldetésből pedig jó rpg-hez híven van itt nem is kevés. A fősztori vonala onnan indul, hogy egy őrült tudós, név szerint Phineas Vernon Welles kihalász minket a ledöglött, Hope nevezetű, kolonizáló hajó hibernálójából, ahol cirka 70 éve raboskodunk, egy rosszul sikerült utazás végkimeneteleként. Dokink gyorsan ki is olvaszt bennünket annak rendje és módja szerint és be is dob a sűrűjébe, hogy ugyan menjünk már le az alattunk forgó bolygóra összespanolni valakivel, mert az nekünk biztos jót tenne ilyen kipihenten.
Egy leszállókapszulával alá is merülünk Terra 2-re, ahol a már említett járművel sikeresen kilapítjuk kozmikus randipartnerünket, események egész sorát indítva ezzel útjára. Természetesen felvehetjük Kilapított kapitány alteregóját és lenyúljuk a hajóját is. Vicces kis dolog, de végighazudhatjuk a játékot, és kiadhatjuk magunkat szerencsétlen barátunknak, mert a játék folyamatosan alkalmat fog adni erre a dialógusok útján, ami tovább bonyolíthatja, esetleg könnyítheti sztelláris kalandunkat.
A sztázisból való ébredésünknek hála fura mellékhatások jelentkeznek, konkrétan gombnyomásra le tudjuk lassítani az időt, ( khm. V.A.T.S., Fallout, de annyira azért nem voltak pofátlanok, hogy konkrét végtagokra lehessen célozni, elégedjünk csak meg az idő manipulációval) eleinte csak egy rövid időre és mi sem mozgunk túl gyorsan, de ez az előrehaladás során ez a képességünk fejleszthetővé és nélkülözhetetlen részévé válik a harcnak. Nehezebb fokozaton azért tudnak kihívást teremteni az ellenfelek és a rövidke életerő csíkunk. Ezt a nyúlfarknyi indikátort egy asztmapipa szerű cuccal tudjuk azonnal töltődésre bírni (igen sokszor fogjuk nyomogatni!), a health bar alapjáraton magától is regenerálódik, valamint főhősünk fejlődése során is tudja ezt trükközni, ha megfelelően használjuk fel a perk pontokat.
A történet során jó rpg-hez híven van lehetőség, velünk együtt akár három fős partiban mozogni. Kalandozásunk során belefogunk futni olyan npc-kbe akik valamilyen okból szívesen csatlakoznának legénységünkhöz. Szám szerint hat ilyen karakterrel hoz minket össze a sors, akikből hajónk elhagyása során kell kiválasztanunk az aktuális csapatot. A hozzánk csapódott brigádban van mérnökleányzó, aki lényegében komolyabb gépet még nem látott, de ő fogja karbantartani a "Megbízhatatlan"-ra keresztelt hajónkat, vagy az elfeledett, alkatrészhiányos takarítórobot a hajóról, pap aki vallása nagy igazságát keresi, tehát változatosságra nem lehet panasz. Többsége szerethető karakter és mindegyiküknek van egy saját mellékküldetés sorozata, melynek végigtolásával az adott karakter sztoriját ismerhetjük meg jobban.
Összegészében ez egy nagyon jó játék, tényleg le a kalappal az Obsidian előtt, élveztem eddig minden percét. A főküldetés kellően érdekes, a melléksztorik kellően őrültek és furák.
Két további dolgot muszáj kiemelnem a játék kapcsán. Az egyik, hogy az ellenfelek nem respawnolnak, nem is tudom mikor láttunk utoljára ilyet. Konkrétan ha kipucolsz egy helyszínt, akkor visszatérésednél nem lesznek ott az ellenfelek, hogy újra és újra ledaráld őket ez nagyon jót tesz a játéknak. Nem érzem a folyamatosan grind-olási kényszert, ami nálam rengeteg rpg-t fojt meg és veszi el a kedvem a végigjátszástól. Megmondom őszintén, imádok elmerülni a játékok történetében és egyáltalán nem zavar, hogy éjszakánként rengeteg órát ölök bele szórakozásom ezen formájába, ahelyett, hogy társadalmilag elfogadottabb dolgokat csinálnék, de az nagyon kihúzza a lábam alól a talajt, ha csupán egy adott szint elérése miatt kell órákat farmolnom. 
A másik említésre méltó dolog, hogy a játék színes, de nem csak úgy ímmel-ámmal, hanem bátran használ olyan színeket is amik gyerekkorom elrugaszkodott európai, ne adj Isten magyar sci-fijeiben csak leírni mertek, de használni azóta sem sikerült ezen árnyalatokat kb. senkinek (na jó talán a No Man's Sky-ban voltak ennyire bátrak, ha már más nem sikerült olyan jól az elején).
Tudnék még pozitívumokat sorolni a játékról és annak történéseiről, de az már erős spoilerezés lenne, azt az örömöt pedig senkitől nem akarom elvenni, amiket a sztori kínálta a helyzetek szülnek az Outer Worlds világában.
Nem is szaporítanám tovább a szót, a game elérhető PC-n, PS4-en, valamint Xbox One-on (ahol megjelenéstől az Xbox Game Pass kínálat része, tehát ha előfizető vagy, ingyenesen játszhatod, amíg a szolgáltatás aktív a fiókodon vagy ki nem veszik a kínálatból).
Tényleg érdemes neki látni, de készüljetek fel, mert temérdek időre lesz szükségetek és instant beszippant. Sci-fi és Fallout fanoknak kötelező darab, kedvcsinálóként pedig itt hagyom a launch trailer-t.
Köszönöm a figyelmeteket, kommentben vagy az alább sorolt elérhetőségeimen írjátok meg nektek, hogy tetszett a játék.
Itt érdemes keresnetek:
