WTCR: Hazai pályán tarolt a Honda, Monteiro-pole a szombati versenyen
WTCR 2019: Suzuka - 1. időmérő edzés

Visszatérése óta először szerzett pole-t Tiago Monteiro, a portugál mögött a Münnich Motorsport párosa végzett. Michelisz Norbert csak a középmezőnyből indulhat majd a szombati versenyen, Yvan Muller azonban még kedvezőtlenebb helyzetből várhatja a rajtot.

810a29f53c8e6ade7de5cd9b6f31bdeb.jpg

Négy alkalommal kellett megszakítani a túraautó-világkupa (WTCR) első szuzukai időmérő edzését, így az eredetileg 30 percesre tervezett esemény több mint egy órán át tartott. A szabadedzéseket is jellemző esős körülmények között már az első percek után előkerült a piros zászló Daniel Haglöf kicsúszása miatt, de nem sokkal azután, hogy eltakarították a svéd Cupráját, csapattársa, Mikel Azcona és Tom Coronel is a sóderágyba tette az autóját.

A második újraindítás után öt perccel Yvan Muller állt a falba a Lynk&Có-val a célegyenes végén, ami miatt a franciától egy akkor harmadik leggyorsabb köridőt is elvettek. Az utolsó megszakítást pedig Tassi Attila idézte elő, miután a KCMG-Hondával kipördült a 2-es kanyarban.

Négy perc volt még hátra az utolsó kényszerszünetet követően, ám Tiago Monteiro 59.713-as köre legyőzhetetlennek bizonyult – így a portugál egy évvel a visszatérése után először kerül az első rajtkockába. A hondás mögött márkatársai, Esteban Guerrieri és Néstor Girolami foglalhatnak helyet, akik mögé a Comtoyou Racing audis különítménye iratkozott fel az eredményjelzőre Niels Langevelddel és Frédéric Vervisch-sel.

Legjobb hyundaiosként a regnáló WTCR-bajnok Gabriele Tarquini lett a hatodik, megelőzve Ritomo Miyatát, aki szabadkártyásként nem kis bravúrral a hetedik helyet szerezte meg. A japánt két Lynk&Có-s, Thed Björk és Andy Priaulx, valamint a volkswagenes Johan Kristoffersson zárt a TOP-10-ben.

Ami a bajnokesélyeseket illeti, amíg Guerrieri a második lett, Michelisz Norbert csak a 14. lett a BRC-Hyundaijal, Mullert pedig a 27. helyen értékelték kicsúszásával – így a magyar pilóta előnye az összetettben 11 pontosra olvadt argentin ellenfelével szemben, a négyszeres világbajnok francia hátránya továbbra is 16 pont a harmadik pozícióban.

A szombati versenyt szombaton, közép-európai idő szerint 8:05-ös kezdéssel rendezik, a második időmérő edzésre pedig még a mai nap folyamán sor kerül, 8:30-tól a piros zászlós csúszások miatt 8:50-től.

Az első időmérő edzés előzetes végeredménye:

wtcr_2019_jpn_q1.jpg

Fotó: Frédéric Le Floc'h / DPPI (FIA WTCR Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5515261818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása