Mark Zuckerberg nem tudja, pontosan mekkorát hazudhat egy politikus a Facebookon

2019.10.24. 09:18

A szerdai kongresszusi meghallgatásán Mark Zuckerberg elég látványosan belekavarodott abba, hogy akkor most lehet-e fizetett politikai hirdetésben hazudni vagy nem. A Facebook alapítója nem csak a Librával kapcsolatban kapott kérdéseket, de Alexandria Ocasio-Cortez demokrata képviselő azt a kérdést is nekiszegezte, hogy mekkorát lehet hazudni politikai hirdetésekben. 

Korábban sokan bírálták a Facebookot, amiért nem vette le azt a fizetett politikai hirdetést, melyben Donald Trump elnök bizonyítottan hamis információkat terjesztett Joe Biden korábbi demokrata alelnökről. Alexandria Ocasio-Cortez emiatt kérdezte Zuckerbergtől azt, hogy meddig hazudhat egy politikus a közösségi oldalon. 

Zuckerberg nem tudott a kérdésekre egyértelműen válaszolni. Nem tudta megmondani, hogy egy politikus hirdethetne-e olyan szöveggel a feketék által sűrűn lakott területeken, hogy megváltozott a választás időpontja. Erre azt mondta, hogy speciális helyzetekben ellenőrzik a hirdetés hitelességét, így valószínűleg egy ilyen hirdetés nem jelenhetne meg. Arra viszont nem tudott egyértelmű választ adni, hogy törölnék-e azt a hirdetést, amiben például az állna, hogy a republikánus jelöltek megszavazták a környezetvédelmi programot a Green New Dealt. Erre már azt mondta, hogy nem tudja kapásból a választ, de valószínűleg megtehetné. Zuckerberg azzal védekezett, hogy 

Szerintem a hazugság rossz, az embereknek pedig joga van tudni, ha egy politikus hazugságokat terjeszt, hogy hatalomra jusson.

A válasz nem nyugtatta meg a kongresszust, sem a 2020-as elnökválasztás tisztasága miatt aggódó kritikus hangokat, főleg, hogy a közösségi oldal kritikusai szerint már az előző elnökválasztást is aktívan befolyásolta például a Cambridge Analytica botrány. 

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM