Aktuális

Haza akart jönni, de kiderült, hogy halott

Bors

Létrehozva: 2019.10.17.

A nyugdíjas magyar még egyszer szeretett volna hazajönni, de nem kaphatott útlevelet, mert idehaza 32 éve halottnak számít.

Forrás: Shutterstock

Filmbe illő, de valóságos bohózatba fordult egy Egyesült Államokban élő magyar nyugdíjas élete. Az idős férfi, mivel súlyosan megbetegedett, szeretett volna még egyszer és utoljára hazatérni rég nem látott anyaföldjére – ám az útlevéligénylésnél olyan váratlan akadályba ütközött, amire még a hatóságok sem számítottak. Kiderült ugyanis, hogy nem kaphat útlevelet, mert Magyarországon évek óta halottnak nyilvánítottak.

A férfi még a nyolcvanas években vándorolt ki Amerikába, és úgy eltűnt, hogy sem a hollétéről, sem az életéről nem tudtak semmit a magyar hatóságok, rokonaival sem tudtak kapcsolatot létesíteni, így 1987-ben halottnak nyilvánították.

A férfi az elkövetkező három évtizedben azonban nagyon is élt, és most is. Floridában telepedett le, ott élte életét, egészen addig a napig, míg meg nem tudta, hogy hazájában voltaképpen halottnak számít. Mivel az útlevélkérelmét elutasították, a nyugdíjas a konzulátuson keresztül kért segítséget a Pest Megyei Főügyészségtől, akik rögtön a kezükbe vették az irányítást. A hatóság a rendkívüli kö­rülményekre tekintettel soron kívül kezdeményezte a Ceglédi Járásbíróságon, hogy töröljék  a halottnak nyilvánításról szóló bírósági döntést. Így a férfi ezek után valószínűleg gyorsan hazatérhet. Munkatársunktól

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143566_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713556512
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713556512
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144504_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713556512
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713556512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól