Amikor a képzelet összemosódik a valósággal - Joker, az Arthur Fleck-sztori
Kritika
Todd Phillips új filmje, a Joker, bár egyértelmű sikernek örvend, sok kérdést vet fel a képregényrajongók és egyszerű mozinézők körében is. Aki egy pörgős, akciódús képregényfilmre vágyik, az nem ebben fogja megtalálni a számítását. Mégis érdekes a Másnaposok rendezőjének ezen a klasszikus DC karakteren vett fordulata. A Joker Joaquin Phoenix főszereplésével olyan képregényfilm, amilyet még sosem láttunk, de amire már rég szükségünk volt!
Miután megnéztem a Jokert kellett egy kis idő, hogy dűlőre jussak afölött, amit láttam. A film közben végig kavarogtak a gondolataim. Hiába ültem be úgy a moziterembe, hogy most nem egy megszokott képregényfilmet fogok látni, nehezen tudtam elvonatkoztatni tőle. Ez az első fél órában komoly gondot is okozott. Végig azt vártam, mikor történik már végre valami akció, mikor tűnik fel az igazi Joker, az, akit a Batman képregényekből, animációs sorozatokból és játékokból is ismerhetünk. Aki már látta a filmet, annak mondanom sem kell, hogy erre aztán várhattam.
Todd Phillips filmje nem rugaszkodik el ugyan teljesen képregényes gyökereitől, de nem is a klasszikus formában ismert Jokert mutatja meg nekünk. A kamerahasználat és a képkivágások mellett több dolog is segít elhelyezni időben a történetet, így amellett, hogy Gothamben játszódik, azt is megtudjuk, hogy a ‘80-as évek elején. Erre utal a vásznon többször is feltűnő Zorro, the Gay Blade, vagy a Blow Out reklámja is, melyek a korai nyolcvanas években jelentek meg. Ha ez nem lenne elég, Charlie Chaplin 1936-os klasszikusának, a Modern időknek a felújított és a mozik által újra műsorra tűzött változata egy egész eseményszálat is kap.
Ennek tekintetében kijelenthetjük, hogy a Joker bizony nemcsak idejében, de képi világában és történetvezetésében is közelebb áll az 1976-os Taxisofőrhöz, vagy a ‘83-as A komédia királyához. Utóbbi a rendező saját bevallása szerint is inspirálta őt és a forgatókönyvírót, Scott Silvert. Képregényfilm lévén a karakter gyökereinek is jutott hely a mozivásznon, habár Arthur Fleck-et hiába keressük a Batman füzetek lapjain.
“Amikor bemutattuk a Warner Bros-nak a forgatókönyvet, egyértelművé akartuk tenni, hogy ennek kib*szottul semmi köze ahhoz, amit most csinálnak. Ez egyfajta szeparált univerzum. Annyira, hogy jóval minden más előtt, a múltban játszódik. A film annyira próbál földhözragadt maradni, amennyire csak lehet” - nyilatkozta Phillips az io9-en egy csapat újságírónak új filmjéről.
Joker, lévén egyidős Batman karakterével, mivel annak legelső, 1940-ben megjelent számában tűnt fel az évtizedek során kapott már néhány alteregót. Arthur Fleck mégsincs közöttük, a film szempontjából azonban ez nem baj. Phillips és Silver új köntösbe bújtatták a rettegett gothami bohócot, akit annyira elszakítottak gyökereitől, amennyire csak lehetett, nem annyira azonban, hogy rá se ismerjünk. A komédia királya mellett ugyanis az írók a Killing Joke című képregényből és Joker ‘80-as évekbeli karakteréből is inspirálódtak.
Nem csoda, hogy épp ez a rövidke (48 oldalas) történet került a készítők figyelmének középpontjába. A Gyilkos tréfaként is ismert képregényt máig az egyik legjelentősebb és legsikeresebb Batman történetként tartják számon. Ez inspirálta Tim Burtont is, amikor elkészítette 1989-es Batmanjét, de bizonyos elemei A sötét lovagban is feltűnnek. Amellett, hogy megismerjük belőle Joker egyik eredettörténetét, a képregény középpontjában a két ellenség pszichológiai párharca kap nagy figyelmet. A bohóc szerint ugyanis elég egyetlen rossz nap ahhoz, hogy valakinek előjöjjön a legsötétebb énje.
Todd Phillips Jokerében még nyoma sincs Batmannek, de az alapfeltevés nagyon is helytálló. Egy olyan városban, ahol patkányok és szemét lepik el az utcákat és, ahol a szegények egy megtűrt társadalmi réteg a tetőfokára hág a gyűlölet. A gothami elit hozzáállásába a kérdéshez Thomas Wayne karakterén keresztül kapunk bepillantást, míg az alsó társadalmi rétegeket egy meggyötört elme, Arthur Fleck szemén keresztül ismerjük meg.
Joaquin Phoenix karakterével kezdetben nem kizárt, hogy még szimpatizálunk is, mint néző. A filmkészítők is erre játszottak rá, amikor a tehetetlen, a társadalom igazságtalanságaival szembeszállni nem képes, küszködő Arthur Fleck-et bemutatták.
Pszichológiai szempontból érdekes lenne megvizsgálni, milyen hatással van valójában a film egy átlagos nézőre, aki képes együttérezni a főszereplőjével. Túlzás lenne azt mondani, hogy szélsőséges nézetekkel távoznának a moziból, habár az amerikai média “mérgezőnek”, “felelőtlennek” és “cinikusnak” bélyegezte a Jokert és készítőit. A film premierjére több helyen is fokozott rendőri jelenlétet rendeltek el és sok mozi kitiltotta területéről a hátizsákokat és az arcfestéket. Mondván közveszélyessé fajulhat a helyzet.
Szerintem a Joker egy zseniális lélektani dráma képregényes köntösbe bújtatva. Lassan bontakozik ki a történet. A készítők szépen vezetnek végig minket az őrület különböző szakaszain, míg végül a képzelet teljesen összemosódik a valósággal. Onnan, hogy szimpatizálunk az idegrendszeri betegséggel és a megélhetéssel küszködő Arthur Fleck-kel a film végére eljutunk oda, hogy valóban féljünk tőle.
A Joker képében nem horrorfilmről, nem képregényfilmről és nem is csak drámáról beszélhetünk azonban, hanem ezeknek egy különös elegyéről. Amellett, hogy a film brutális ugyanis nemcsak a látottak járulnak hozzá, hogy a hideg futkosson a hátunkon, hanem a főszereplő határtalan őrülete is, amit Joaquin Phoenix mesterien adott át. Ránézve a színész arcára ugyanis nem mást látunk, mint a DC megbánást és félelmet nem ismerő pszichopatáját, a Jokert.
