oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2019. október 15. 06:30,  A Fidesz, a választás és a külföldiek 117 komment

2019. október 15. 06:30 Határátkelő

A Fidesz, a választás és a külföldiek

Nagyon érdekes magyarázattal állt elő a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke arról, miért is veszítette el Budapestet a nagyobb választásokon 13 éve veretlen kormánypárt.

orban_es_fidesz_vezetes_2019_oktober_foto_mti_koszticsak_szilard.jpg

Első pillantásra a téma nem való a Határátkelőre, ugyanakkor Kósa Lajos magyarázatában akad olyan vonal, ami miatt mégis, és ami felvet pár kérdést.

Nem vagyok politikai elemző, de annyit azért még én is tudok, hogy egy ilyen, a budapestihez hasonló, meglehetősen látványos vereség után valamit mondani kell, pláne ha az ember kampányfőnök, azaz ő felel az eredményért.

Ugyanakkor a Kósa Lajos által elővezetett magyarázkodásnak van egy egészen furcsa olvasata is, ezt szeretném most megosztani veletek.

Mit mondott a Fidesz kampányfőnöke?

Kósa Lajos azzal magyarázta az M1-en a párt budapesti (még csak nem is kicsi) vereségét (legalábbis ami a főpolgármester-választást illeti), hogy „van 90 ezer olyan külföldi, európai polgár, aki Budapesten lakik, létesített budapesti lakcímet és regisztrált, elment szavazni”.

„Ők mondjuk kevésbé fogékonyak a nemzeti politizálására, részint nem magyarok, részint nem is értik. Karácsony Gergely és csapata külön kampányt csinált rájuk” – tette hozzá a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányának agya.

„Az a 90 ezer szavazat eldöntötte a főpolgármester személyét, mert 50 ezer szavazat volt a különbség” – zárta be a kört Kósa Lajos.

Az stimmel, hogy a most nyilván kissé kényelmetlen helyzetben lévő kampányfőnöknek valakire rá kell tolni a vereséget, az viszont már érdekes, hogy ezt pont a Magyarországon (illetve ezen belül most Budapesten) teljesen legálisan élő, uniós külföldi állampolgárokban találta meg.

Bizonyíték nélkül

Nem szeretnék különösen sok szót vesztegetni az érvelés gyenge pontjaira, de azért pár dolgot érdemes megemlíteni.

Az egyik az, hogy a Kósa Lajos által emlegetett kampánynak én semmi nyomát nem láttam. Ami nem jelenti persze azt, hogy nem volt, de olyan nagyon izmos nem lehetett.

A másik, hogy Budapesten is durván 50 százalék körül alakult a részvételi arány, tehát ha 50 ezer szavazat volt a különbség, akkor a külföldiek körében magasabbnak kellett volna lenni a részvételnek, mint a magyarok között, ami azért nem valószínű.

De még ha igaz lenne, akkor is súlyos kritika a Fidesz-kampánnyal szemben, ha ők nem vették észre a lehetőséget és nem próbálták meg elérni ezt a 90 ezer potenciális szavazót.

Határátkelés ide-oda

Itt érünk el a poszt lényegéhez, azaz hogy nekem egyre inkább úgy tűnik, mintha a Fidesz (vagy politikai kommunikációs vagy egyéb okokból) se kiköpni, se lenyelni nem tudná az Európai Uniónak a szabad költözéssel és munkaerő-áramlással járó részét.

Ez nagyon jól látszik a magyarok külföldre költözésén, amiről vagy nincs semmi mondanivalója, vagy lerendezi annyival, hogy már többen költöznek haza, mint amennyien elmennek. (Ami még csak nem is feltétlenül igaz, de ezt most hagyjuk.)

A jelek szerint ez visszafelé is így van, azaz a Magyarországon élő külföldiek is nehéz ügynek számítanak.

Pedig 15 évvel az uniós csatlakozás után lassan akár meg is lehetne szokni, hogy bizony magyarok élnek külföldön, külföldiek Magyarországon és velük kommunikálni kellene.

Ez jól láthatóan nem nagyon megy egyik irányban sem, ami azért elgondolkodtató. Pedig miként nem ördögtől való dolog az, hogy magyarok külföldön keresik a boldogulást, annak is lehetne örülni, ha külföldiek Magyarországra költöznek.

Ha pedig hosszabb ideig, akár évekig itt élnek, akkor bizony egészen nyugodtan szóljanak bele abba, milyen lesz a környezetük, milyen legyen az a kerület, város vagy település, ahol ők is a mindennapjaikat élik.

És ne legyenek sem ők, sem a határátkelők bűnbakok.

(Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1915223062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Buchhalter 2019.10.15. 10:27:12

@Virago_1000: ontod a hülyeségeid.Te ezt élvezed?? ugyanazok a korulmenyek meg nem adottak, de a fizetesek mar elertek a nyugatit. Kiveve ha betanitott munkas vagy kozszferaban dolgozol.
Körülmények? Tényleg egy német-osztrák-svéd egészségügyi ellátás olyan mint egy magyar?? Az oktatás szintén ? A szociális háló is ? Te egyáltalán Magyarországon élsz? Az emberek többsége finoman jelezte vasárnap,hogy nem elégedett a mostani vezetőkkel. A közszfárban több százezer ember rosszul keres ,de ha ők nem lennének az ilyen "okos" Jancsik még mindig kőbaltával kergetőznének egymással és 30 évesen már elpatkolnak egy "egyszerű" kanyaróban.

Dikusz 2019.10.15. 10:30:08

Ezt a posztót kellett volna tegnap kitenni, nem Mátéét.
Jó kis poszt volt az övé, bár egy nappal a választások után bármilyen írást tesznek ki -nemcsak itt-, az igen hamar átfordult volna a választások eredményének elemzésébe.

Dikusz 2019.10.15. 10:36:04

80+-os barátnőm mondta tegnap (baloldali szavazóként), hogy nézte az új főpolgármester beszédét az ATV-n (nemcsak ezt az adót nézi): nem felkészülten beszélt Karácsony Gergely, éppen ezért neki úgy tűnt, hogy mintha nem lettek volna felkészülve maguk sem ekkora arányú győzelemre...

Határátkelő 2019.10.15. 10:39:07

@Dikusz: Nem akartam egyáltalán írni a választásról, és nem is tettem volna, ha Kósa Lajos nem jön ezzel a (khmmm) rendkívül furcsa magyarázattal, amit azóta mások is megismételtek, szóval a jelek szerint ez lesz a hivatalos mantra egy része.

Az önkormányzati választásnak nincs köze a határátkeléshez, annak, ha a vereséget a Magyarországon élő külföldiekre fogják viszont van. Ezért lett ez a poszt és ezért lett ma, nem tegnap. (Ti. Kósa Lajos ezt hétfőn mondta.)

Csodabogár 2019.10.15. 10:41:58

@Buchhalter: Az idősek ingyenes utazását is eltörölném, nem hogy még másoknak is adnék ingyenességet. Manapság az ifjuság képes egy megállóért is villamosra buszra szállni, pedig a gyaloglás igen egészséges sport. Gondolom manapság is létezik diákbérlet és nem kerül százezrekbe. Nem is értem, hogy jut valakinek ilyesmi eszébe.

Csodabogár 2019.10.15. 10:49:15

@Dikusz: Mi 80+ osok nagyon értünk mindenhez.:-) Én legalább igyekszem megtartóztatni magam a kinyilatkoztatástól amihez nem értek. Pl. ki milyen felkészült stb.
Igaz a tv nézés szerintem butit és agyat mos, ez a véleményem az elmult 60 évben semmit sem változott. Persze nézek én is tv-t, de igen keveset és csak nagyon megválogatva a programokat, este 8 és éjfél közt.

Virago_1000 2019.10.15. 10:56:40

@Határátkelő: "Mert akkor soha többet senki nem megy külföldre és nem jön haza, igaz?"

- de igen, csak akkor kit fogsz hibaztatni?
Mert azt ugye nem probalod meg tagadni, hogy ez a blog alapvetoen kormanyellenes politikai blog, hataratkelos tortenetekbe csomagolva.

Virago_1000 2019.10.15. 10:56:56

@Buchhalter: "Az emberek többsége finoman jelezte vasárnap,hogy nem elégedett a mostani vezetőkkel. "

- ez a tobbseg cca 25%-t jelent. Az is csak Pesten. Tenyleg baj van az oktatassal, ha egyesek ennyire nem tudjak mi a kulonbseg a tobbseg es kisebbseg kozt.

Egyebkent meg nem ertem, miert a nep valaszt fopolgarmestert, miert nem a kozgyules. Elnokot sem a nep valaszt -nalunk.

Határátkelő 2019.10.15. 10:57:41

@Virago_1000: Butaságokat beszélsz, de nem baj, megszoktuk. Szép napot!

Virago_1000 2019.10.15. 11:08:04

@Buchhalter: "Tényleg egy német-osztrák-svéd egészségügyi ellátás olyan mint egy magyar?? Az oktatás szintén ? A szociális háló is ? "

- majd ha annyi adot fizetsz, mint azok, akkor olyan lesz.

Dikusz 2019.10.15. 11:11:17

@Határátkelő: Így utólag végiggondolva (mielőtt leírom a hozzászólásomat) tényleg nem lehet hétfő kora reggelre beélesíteni a választási eredményekről egy posztot. Még akkor meggyanúsítottak volna, hogy te manipuláltad a főpolgármesteri választást.:)

Az is igaz, ha ma teszed ki Máté írását még mindig elvihette volna a posztját politikai irányba. Meg az is igaz, ha két hét múlva teszed ki -hiába igazi határátkelős, jó poszt, mindig lesz valaki, aki bedobja a politikát témának, és onnantól kezdve nincs megállás.

Azért az "Ez is győzelem" nyalatkozat és árt ugyanannyit, mint Lala agymenése...
Kellett ez a politikai poszt, mert előbb utóbb előjött volna úgyis.

Herr Géza 2019.10.15. 11:14:25

@Virago_1000: A fagyi visszanyalt, ugye? Mert azt (sorry) nehezen tudom elképzelni, hogy hirtelen megvilágosodtál.

Herr Géza 2019.10.15. 11:22:07

@Virago_1000: “ Egyebkent meg nem ertem, miert a nep valaszt fopolgarmestert, miert nem a kozgyules. Elnokot sem a nep valaszt -nalunk.”
Hát a választási rendszer már csak olyan, amilyen. Kérdezd talán azokat, akiknek ez köszönhető. Segítsek?

Arthamyr 2019.10.15. 11:24:05

@Határátkelő: Engedd meg, hogy gratuláljak a képválasztáshoz! Sikerült egy olyan díszes társaságot kitenni, ahol Tarlós a legvállalhatóbb ember (ok, a nőt (Varga?) leszámítva, de őt is valószínűleg csak azért, mert még kevés lehetősége volt szerepelni). Ha Kósa mondott hülyeséget, és mindenáron kép kell róla, elég lett volna az ő képével szennyezni a netet.

Buchhalter 2019.10.15. 11:27:32

@Virago_1000: fárasztó vagy : saját magadnak ellentmondasz.A 25 %-ot honnan vetted matek zseni? Aki el se ment az szerinted Fidesz szavazó? Nem! Annak egyik "oldal" jelöltje se tetszik.Egyik kutya másik eb.

M. Péter 2019.10.15. 11:42:04

@Virago_1000: "Egyebkent meg nem ertem, miert a nep valaszt fopolgarmestert, miert nem a kozgyules. "
Mert a Orbán úgy gondolta, hogy ez neki és a FIDESZ-nek így jobb.Ha úgy gondolta volna, hogy előnyösebb, ha a közgyűlés választja a polgármestert, akkor egy nap alatt megváltoztatták volna a törvényt.

adg 2019.10.15. 11:58:34

Az atlaszlepke (Attacus atlas) nagy számban él Délkelet-Ázsiában, de fellelhető Thaiföldön, Indonéziában és Indiában is. Éjjeli lepke; a trópusi, illetve szubtrópusi erdőségek lakója. A világ egyik legnagyobb lepkéje: ennek a fajnak a szárnyfelülete a legnagyobb. Egyes az Ornithoptera nembe tartozó fajok szárnyának a fesztávolsága ugyan nagyobb, mindenesetre az atlaszlepke a legnagyobb fesztávolságú éjszakai lepke.
A nőstények még a hímeknél is nagyobbak és súlyosabbak, szárnyuk fesztávolsága elérheti a 26 centimétert. A szárnyak alapszíne a vöröses okkersárgától a sötét vörösbarnáig változó; mindegyiket egy-egy nagy, háromszögű üvegablak és szépen ívelt fekete, fehér és sárga rajzok díszítik. Indiában selyméért tenyésztik: a selyemlepkével ellentétben az atlaszlepke selymét törött szálakban választja ki. Ez a barna, gyapjúszerű selyem, az úgynevezett fagara, mely tartósabb mint a selyemhernyó selyme.



Sajnos a mai posztot nem fogja tudni random politikai blodsegekkel szetoffolni sakti, es hat mar amugy is kicsinalta tarlost, szoval ma jojjenek az atlaszlepkek. :)

kugi · http://kugi.blog.hu 2019.10.15. 12:45:35

Semmi sem bizonyítja - ugyanis nincs rá felmérés -, hogy egy adott településen (főleg nagyvárosban) élő külföldiek milyen arányban mennek el szavazni. Vagyis nem lehet azt mondani, hogy a részvételi átlag az itt élő külföldiekre is vonatkoztatható.
Bár egy külföldre költözött uniós polgár valószínűleg politikailag aktívabb, mint egy (kevésbé mobil) átlag magyar, de ha az itt élő külföldi nem eléggé érti a magyar választási rendszert, nem ismeri a politikusokat, nem teljesen érti a magyar nyelvet, akkor valószínűbbnek tartom, hogy az önkormányzati választáson kevesebb aktivitást mutat. Emiatt pedig szerintem az itt élő külföldiek inkább kisebb arányban vesznek részt az önkormányzati választáson. De ez csak az én véleményem.

shakti rom 2019.10.15. 12:45:39

Vetíts Lala vetíts, hamár nem sikerült az ukrán buszoztatás.

shakti rom 2019.10.15. 12:45:49

@adg: Tudod hányan olvassák a “blődségeket » az indexről?

HA meg tudja neked mondani, talán.

Herr Géza 2019.10.15. 12:51:09

@adg: És mi van velük? “ A dominólepke, más néven déli folyófűbagoly (Aedia leucomelas) a rovarok (Insecta) osztályának a lepkék (Lepidoptera) rendjéhez, ezen belül a bagolylepkefélék (Noctuidae) családjához tartozó faj.”
Ők nem érdemlik meg a figyelmet? Fontosabb a választás? Pfujj...
:D

adg 2019.10.15. 13:01:46

@Herr Géza: remelem, nem azt akarod mondani, hogy folyófûbagolyfób vagyok?

shakti rom 2019.10.15. 13:29:08

@adg: Kire gondoltál mate, Tóta Árpádra, Bruck Andrásra, ezektől gurult el a kengurud?
:))

gabors 2019.10.15. 13:39:23

@Csodabogár: "Egyáltalán tudnak olyan jól magyarul, hogy értsék miről van szó?"

hat a magyarul toduk jelentos reszenek sincs fogalma hogy mirol van szo ez nem kizaro ok, ettol fuggetlenul a tobbseg el sem ment szavazani (nem tudom ha meg lett 50% lehet ez mar nem teljesen igaz) ... :-0

Herr Géza 2019.10.15. 14:30:14

@adg: Rasszista vagyol-e? Az. Nem csípod az illegális bevándorló folyófűbaglyokat? Sorosgyuri utalásait elbuktad tuti, mi lesz most? Pakikkal egy kécóban, jajaj ... :)))

Dzsínom Dzsánom, dzsanázod? 2019.10.15. 15:16:16

Eszerint nem fogadták meg az intelmet, hogy ha Magyarországra jössz, nem veheted el a munkánkat, amit pedig a kormány érthetően kommunikált tavaly, csinos óriásplakátokon.

Sok szegény, jó fideszes elvtárs keresheti most a testhezálló új kihívást Brüsszelnek köszönhetően.
Nem kellene alkotmányt módosítani, hogy ilyen csúfság többé ne eshessen a magyarok szégyenfoltjan?

Magyarország a magyaroké. Idegenszívűek miért szavazhatnak egyáltalán?
Be kéne vezetni a tartózkodási engedélyhez szükséges nemsorosügynök bizonyítványt. Megszerzéséhez szükséges száz óra M1 program megtekintése, valamint száz darab Magyar Idők, és száz Origo cikk megtanulása kívülről. És a biztonság kedvéért a cikkeket rovásírással le is kellene írniuk.

shakti rom 2019.10.15. 15:16:16

Bulgár birkák megint full parasztban nyomták..

www.bbc.com/sport/football/50048932

SzZoole 2019.10.15. 17:07:18

Lali lesz az a Lala, pontosabban Lalikirály :-)
A ‘90-es években és a 2000-es évek elején még normális(abb) volt, valamikor :-)

blackhairlady 2019.10.15. 17:46:48

@shakti rom: "Kire gondoltál mate, Tóta Árpádra, Bruck Andrásra"
Ha ok irnak itt shakti rom neven akkor biztosan rajuk gondolt.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2019.10.15. 17:54:47

@kugi: Mondjuk én spec. szavaztam itt a rotterdami helyhatósági választásokon tavaly. Bár itt kicsit máshogy van a szisztéma: a közgyűlést választod, szavazhatsz emberre vagy pártra, tehát ugyanúgy nyílt listás, mint az alsóházi választás, a polgit meg a kormány jelöli ki (a tanács összetételét és javaslatát figyelembe véve).

Ettől még azért valóban valószínűtlen, hogy a Budapesten élő EU-s polgárok között magasabb lett volna a részvétel, mint a helyiek között, főleg azért, mert legalább akkora országos politikai felhangja volt ennek az önkormányzati választásnak, mint a 2006-osnak. Szóval kósa IQ-ja továbbra is szobahőmérsékletű.

taga20 2019.10.15. 18:21:01

@Dikusz: csókolom, most lehet?

csak kérdezem, me nehogy utólag le legyünk bakva, én és sakti általad:)))

ja és 80+ barátnőd hülyeségeket beszélt.

taga20 2019.10.15. 18:21:01

@shakti rom: az angol patrióták meg jól elkenték a szájúkat:)))

0-6!

Wien72 2019.10.15. 18:53:09

@Virago_1000: Te tényleg hülye vagy. Csak annyi kellene, hogy mindenki befizeti az adot. Akkor lehet ne csökkenteni is.

fhdgy 2019.10.15. 19:21:45

Elég lett volna valami fityeszes nagyokosnak azt mondani, hogy "Elkúrtuk! Nem kicsit. Nagyon!"

Hogy plágium lett volna? Sebaj! Legalább igaz lenne.

Még egy-két ilyen böszmeség a fityesztől és mindjárt jobb ország lehetünk! -:)

Dikusz 2019.10.15. 19:41:12

@taga20: Dombon ülő vadászkutya legyek, ha értem, mire írod azt, hogy "most lehet?" De mit? Mi van abban a hozzászólásomban olyan, amit nektek felróttam?

fhdgy 2019.10.15. 19:50:32

Apropó! A választások estéje után látta ember vityát?

Vagy már kezelésen van?

2019.10.15. 19:53:31

@Virago_1000: Ha ez az arány így van, akkor talán újra lehetne kezdeni a diskurzust az elmúlt két parlamenti választás eredményeiről is.

Gerardus A. Lodewijk 2019.10.15. 19:53:42

@Gerusz: "a polgit meg a kormány jelöli ki"
Nagyon kérem, ne adjunk ötleteket a vezérnek!

Budapest a kutyaszar városa 2019.10.15. 19:53:49

@shakti rom: De, a buszoztatás és szavazatvásárlás sikerült, csak kevés volt !

chrisred 2019.10.15. 19:53:52

@Virago_1000: Lehetne mondjuk ugyanakkora áfát fizetni?

shaktele 2019.10.15. 19:53:55

@Dikusz: Arra irta hogy Tarlos papa megbukott, s most lehet politizalni egy kicsit.

kék madár 2019.10.15. 19:59:55

a Kosat azert tartjak mert ertelmi kepessegei tekinteteben o all a legkozelebb a fidesz szavazokhoz es gyorsabban, hatekonyabban j atmennek a "gondolatai" (Igen a zorbanet kicsit le szoktak butitani, a Nemeth Szilardet meg fel)

kék madár 2019.10.15. 20:03:01

@Virago_1000: le tudsz irni egymas utan ket mondatot ugy, hogy ne mondj benne sajat magadnak ellent, vagy a Kosa segitseget kered? :)

putris72 2019.10.15. 20:10:49

@Buchhalter: A baloldal minden választásnál azt állította,hogy akik nem voltak szavazni azok is rájuk szavaztak volna. 2010 óta minden alkalommal! A mostani szavazásnál 1,8 millió szavazó a Fideszre szavazott! 1,4 millió az összes másik pártra,jelöltre együttvéve! Jelenleg Magyarországon 150 ezer Eu-s állampolgár él aki szavazhat,ezek közül 90 ezer Budapesten! Mikor kint dolgoztam,én is szavazásra jogosult voltam,de nem mentem el! Itthon viszont különböző civil szervezetek a baloldal melletti szavazásra buzdítottak náluk,és különböző rendezvényeket tartottak,hogy itt milyen rossz ,és szavazzanak az ő jelöltjükre,a Gergőre! De az igazi probléma,hogy ugyanezen az emberek viszont elvennék azoktól a szavazati jogot akik magyarok,de önhibájukon kívül a határon túlra kerültek! Nem érzed,hogy ez egy kicsit problémás?

Pillangószelep 2019.10.15. 20:11:31

Láttam a videót. Riporter kérdezte az itt élő külföldieket.
Mindegyik kérdezett
- nem beszélt magyarul
- szidta a magyar kormányt.

Én meg kérdezem: mit keresnek akkor itt? Egyébként nem magyar állampolgár miként szerez jogosultságot arra, beleszóljon a magyar belpolitikába?
Az osztrák, a német, az angol szereti azt, ha egy ott élő magyar beleszól abba, hogy ki legyen a polgármester? Egyáltalán megteheti ezt?

nyuszigonosz 2019.10.15. 20:16:58

@Pillangószelep: Az utolsó két kérdésedre: igen, beleszólhat és igen, megteheti.
Ugyanis ez csakis az önkormányzati választásokról szólt/szól és mindenki ott szavaz ilyenen, ahol bejelentve él abban az esetben is ha nem állampolgára az adott országnak.

Az e kettö elötti kérdésedre meg: miért ne élhetnének Magyarországon is magyarul nem beszélö népek? Máshol is élnek csak magyarul beszélö népek és az a máshol meg nem Magyarország.
Évekeig élnek úgy magyar állampolgárok is bárhol a világon, hogy meg se tudnak nyekkeni azon a nyelven, ahol élnek.

Határátkelő 2019.10.15. 20:18:05

Na, megjött a Lendvay utca.

@Pillangószelep: Kedves troll! Igen tudod az Európai Unióban mindenki szavazhat a helyi önkormányzati választásokon arra, ki vezesse azt a települést, ahol él. A Párizsban, Berlinben, Bécsben élő magyarok éppúgy, mint a Budapesten élő külföldiek, ha regisztráltak.

Örülök, hogy segíthettem. (Érdemes tájékozódni, mielőtt az ember ostobaságokat ír és kérdez.)

@putris72: "Itthon viszont különböző civil szervezetek a baloldal melletti szavazásra buzdítottak náluk" Tedd már meg, hogy linkelsz egyetlen egy ilyen eseményt (Kósa Lajos nem ér)!

Egyébként pedig még ha így is lett volna, mi azzal a gond? Nekik is van szavazati joguk, mert itt élnek. Esetleg legközelebb kitaláljuk, hogy a kékszeműek, a túlsúlyosak vagy a balkezesek körében nem lehet kampányolni?

Na sziasztok!

Határátkelő 2019.10.15. 20:20:57

@nyuszigonosz: Most kicsit szégyellem magam, mert te sokkal szebben válaszoltál.

vackor1 2019.10.15. 20:21:14

Ha Mr. 20-40% nem mondott hülyeséget - nem röhög , ez oximoron.. - , akkor adódik a kérdés : vajon honnan tudja , hogy rajta kívül bárki más kire adta le a szavazatát..... Hümmm-hümmm, gondolta Micimackó....

Dzsínom Dzsánom, dzsanázod? 2019.10.15. 20:21:32

@fhdgy:
Itt egy kép róla, de csak saját felelősségre!
Szerintem Jack Nicholson kevésbé riasztó a ragyogásban.
www.politico.eu/article/orban-suffers-defeat-as-opposition-wins-budapest-mayoral-race/

Dikusz 2019.10.15. 20:28:22

@shaktele: Ha arra gondoltatok, azért szóltam egy posztnál (melyiknél?), hogy ne politizáljatok akkor az nem politikai poszt volt, ez a poszt az, ebben lehet.

Dikusz 2019.10.15. 20:34:01

@Határátkelő: "Na, megjött a Lendvay utca." - ez így van (pláne a mainál)! Abban a pillanatban itt teremnek, ahogy címlapra kerül a poszt.:)

chrisred 2019.10.15. 20:46:16

@Pillangószelep: Nem a magyar belpolitikába, hanem a helyi közügyekbe. Igen, egy budapesti lakosnak több köze van a fővárosi ügyekhez, függetlenül attól, hogy milyen állampolgársága van, mint mondjuk egy zalaegerszeginek vagy egy győri lakosnak.

taga20 2019.10.15. 20:46:18

@Dikusz: előre is köszönjük szépen frojlájn:))

Sir Galahad 2019.10.15. 20:46:18

Gondolom, az előző önkormányzati választás idején is itt élt kb ugyanennyi külföldi, és akkor a Fidesz nyert. Ha igen, akkor Kósa magyarázata sántít.

Emmett Brown 2019.10.15. 20:46:25

A letelepedési kötvénybe bele kellett volna tenni azt a kikötést, hogy a kötvényes és a családtagjai a fidesz mindenkori jelöltjére szavaznak.

És akkor nem csak az a csekély 100 millárd csurran-cseppen, hanem politikai hozadéka is van az ügynek.

Dikusz 2019.10.15. 20:48:12

@taga20: Nagyon szívesen, bár nem tudom mit.

shaktele 2019.10.15. 21:31:45

@taga20: te csak ne beszélj a nevemben taliga! :-))))))))))))))))

www.youtube.com/watch?v=6aBjYw_OHM4

CmPunk 2019.10.15. 21:32:02

@Határátkelő: a 24. Hú-n volt egy riport egy ilyen szeánszon valami nidermüller tartott előadást

gabors 2019.10.15. 21:34:19

@Öreg Harczos: Na jo de ekkor meg O sem tudhatta hogy veszitnek BP-en (es meg egy csomo masik varosban is) ....

a kerdes az volt hogy a valasztasok utanrol van a kep rola ez csak azutan volt hogy O maga leadta a voksat ( a kep alairas alapjan bar az valami kulfoldiul van ... )

Hari Seldon 2 2019.10.15. 22:08:29

@Pillangószelep:
Mi a problémád? Én is szavazok ITT a helyi ügyekben illetve EP választáson (az állampolgárág egyenlőre folyamatban).
Ha nem törvényhozó választás van, mindenki az EU-ban ott szavaz ahol lakik.
Inkább a nevetséges az, hogy a sok jó képességű szektásnak ezt be lehetett mesélni pár riport alany megjelenítése alapján.
Annyi eszük nincs, hogy gondolkodjanak:
Hogy a fenébe került annyi "idegen" mondjuk Újpestre, vagy a XVIII kerületbe, hogy az ellenzéket támogassák. Ugye, azért belátható, hogy ezek nem éppen a felkapott nyugati bevándorlók által lakott körzetek.
Ellenben ahol mondjuk sok "nyugati bevándorló" él, az mondjuk a V kerület, meg mondjuk példaként a XII kerület (többek között) Aztán mégis a fidesz magyar maffiapárt nyert.
Ott "fideszes nyugati bevándorlók" szavaztak? - Vagy hogy a fenébe?

Talán fel kéne fogni, hogy HA szavaztak is, messze nem annyian, és nyilván arányosan a felkapottabb kerültekbe. Azaz alig befolyásolta gyakorlatban. - Például Újpesten XVII kerületben, de akár Ferencvárosban nehezen hiszem, hogy tele lenne külföldivel.

ubermeister 2019.10.15. 22:24:07

Érdekes a Lendvay utca.
Egy társasházban a szintek lakói képviselőt választanak, és ők kitiltanák azokat akik nem a szinten születtek, viszont a ház közös- képviselőjének választásakor szerintük rendben van hogy a regnáló képviselő által lefizetett szomszédos cigánytelepek lakói is beleszólhatnak.

Etniez 2019.10.15. 23:53:08

Amit a Kósa mondott az egy orbitális faszság, konkrétan kiröhögték az elemzők.
Ez egy burkolt migránsozás volt, hívhatjuk migráns 2.0 programnak.

élhetetlen 2019.10.15. 23:53:46

@Virago_1000: “majd ha annyi adot fizetsz, mint azok, akkor olyan lesz.”. Valamit nagyon nem értesz. Akármennyi adót fizethetsz, ha nem arra költi a kormány, amire kellene. Egy példa, az informatikai felhő. Két funkciója van, ha gyógyszertárba mész, és otthon felejtetted a receptet, akkor is ki tudd váltani a gyógyszert. Súlyos eset. A másik, ha az ország másik végén leszel rosszul, akkor le tudják kérdezni az előzményeket. Olcsóbb lett volna pár hetes kampányban megkérni az embereket, hogy írják rá a TAJ kártyájukra a körzetijük telefonszámát. Akkor költöttek hatalmas összegeket a felhőre, mikor a műtőkben nincs klíma, szar, merev, szakadó cérnával varrnak, mert közbeszerzésen valaki azt vette meg, kevés a fertőtlenítő szer, az egyszer használatos eszköz, és a kórházakban tombolnak a húsevő baktériumok. A takarító szerekről, és a megfizetett személyzetről már ne is beszéljünk. Mi az, hogy egy kórház WC-jében három napos hullát találnak? Addig be sem nézett senki, nemhogy takarított volna. Ha ezeket nem látod át, akkor nagy baj van az agyaddal.

adg 2019.10.15. 23:54:54

@blackhairlady: tuljdonkepp ok irnak, csak nem maguktol, hanem idezve. Vagy te mar lattal nehany szavasnal hosszabb sakti altal irt kommentet? :)

adg 2019.10.16. 00:01:50

@élhetetlen: a felho szerintem pont jo elmeletileg. Surgos esetben nincs ido telefonalassal bohockodni, meg a haziorvos sincs ejjel nappal a rendeloben, es annak is meg kell keresnie az adatokat. Egyszerubb, ha a tajszam vagy nev beutesekor felugrik, hogy erre arra allergias, stb. Azonnal. A receptotthonhagyas szerintem csak mellektermeke egy ilyen rendszernek, ha minden mindenhonnan elerheto, akkor miert ne.
Haromnapos hulla hol volt? Az azert eleg jol hangzik.

Es meg mielott, ettol meg lehetne fejleszteni a tobbi ponton is, amit irtal, nem ellene irom, csak kiegeszitesnek.

kék madár 2019.10.16. 00:18:08

@élhetetlen: @adg: akkor mostantol akar percek alatt meg tudjak mondani, hogy mitol fogsz meghalni, eddig ez tobb napba is telt

élhetetlen 2019.10.16. 00:46:18

@adg: Persze, elméletileg jó, csak lennének fontosabb megoldandó problémák is, ahogy soroltam. A másik, hogy valószínűen nem volt alapos kiképzés a felhő használatával kapcsolatban, mert, mikor a Szent Imre Egyetemi Oktató Kórház VIP osztályát megkérdeztem, hogy le tudják-e venni a felhőből a beutalót, mondták, hogy nem. Leleteket sem tudnak felrakni. A körzeti orvosommal más a tapasztalatom, de lehet, hogy csak mázlista vagyok. A rendelőben hívom, ha kell, de általában az a válasz, hogy sok a beteg, majd visszahív, és ez vagy este kilenckor van, vagy szombat délután, mikor a felesége szól, hogy valami kéne, ő meg, hogy várj, beteggel beszélek. Nem kapcsolja ki a mobilját, ha lejárt a rendelési idő. Értem én az elvi lehetőséget, de két hete összefutottam egy ismerőssel, akinek a felesége valami piti üggyel ment be a kórházba, és olyan fertőzést kapott, amibe belehalt. Mi a fontosabb, a sterilitás, vagy a felhő?
A háromnapost nem találom már cikkben, csak a több naposat, mint meghatározást. . www.blikk.hu/aktualis/belfold/koraszulott-osztaly-mellett-hevert-napokig-a-holttest/dfcc23s .

élhetetlen 2019.10.16. 00:56:24

@Dikusz: Aranyos vagy ezzel a dombon ülő vadászkutya legyek szöveggel, de dombon ülő vadászkutyának lenni nem rossz.Egyszer már ajánlottam helyette egy kifejezőbbet, az sem igazán trágár. Vadászkutya legyek söréttel a seggemben, ha…. Bocs, csak újra felajánlottam. Nincs harag, ugye?

élhetetlen 2019.10.16. 01:07:37

@kék madár: “akkor mostantol akar percek alatt meg tudjak mondani, hogy mitol fogsz meghalni, eddig ez tobb napba is telt”. Nem, a technológiára költöttek, ez valakinek sokat jövedelmezett, leírták, hogy ezt is az egészségügyre költötték, de az ország összes orvosát, nővérét már nem tanították meg a használatára, mint írtam. És közben a betegségüktől független fertőzésekkel halnak meg emberek kórházakban. Ha valamit még nem értesz, csak szólj.

blackhairlady 2019.10.16. 01:17:29

@adg: Ez egy nagyon talalos kerdes :))
De a publicistak mindig kisegitik azert, tok rendesek.

tsabus UAE 2019.10.16. 07:32:47

@élhetetlen: Esetleg "sarokkő legyek a kutyapiacon" ? :-)

Nzoltan 2019.10.16. 08:10:23

Ha kicsit hátradőlünk, akkor azt látni, hogy nagyjából minden úgy alakult, ahogy eddig. Egy kivétellel. Az ellenzék egy jelölt mőgé állt fel. Ne gondolja senki, hogy erre a fidesz nem számított. Csak Tarlós miatt fő a fejük. Ő elvesztése bizony az elevenébe talált a Fidesznek. És nem azért mert akadálya lenne ez bárminek, hanem mert magyarázkodásra kényszerülnek. Látszólag vége a nyerőszériának. Pedig nem. Egyáltalán nem. A szavazóbázis ugyanúgy meg van mint eddig. Ami stabil és egységes. Viszont az ellenzéknél ez nem mondható el.

Az Ellenálló 2019.10.16. 08:10:24

Több kelei határ menti településen meg ukránok szavazhattak, az nem volt probléma? Ja nem, mert ott a Fidesz nyert....

Nzoltan 2019.10.16. 08:10:24

@Herr Géza: Az önkormányzati választás formája MSzP örökség. 94-óta ez van.

Nzoltan 2019.10.16. 08:10:24

@Wien72: Sokkal nagyobb az adófegyelem, és alacsonyabbak az adók is, mint fletóék alatt. Most meg visszaszavazzák azt a pojácát és nelytartóit.

Dikusz 2019.10.16. 08:21:24

@élhetetlen: :))) Dehogy haragszom, sőt! Minden hasonló idézetnek örülök, és egyszeri olvasásra/hallásra megtanulom, ez az idézet valamiért kimaradt, de most pótolom. De alkalmaztam már hasonló esetben a "fűcsomó legyek" változatot is.
Bár a tanulnivalót tudtam volna így megjegyezni, mint az ilyen, és hasonló idézeteket,...

@tsabus UAE: :))) Ez se rossz!

Ha tudtok még ilyeneket, küldhettek!

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2019.10.16. 08:52:05

a korhazi fertozes nem hungarikum, hanem altalanos es nyilvanvalo kovetkezmenye annak, hogy a korhazakban a modern orvoslas mellektermekekent kifejlodo rezisztens korokozok talalkoznak az ugyanott elofordulo legyengult immunrendszeru, idos vagy beteg emberekkel.

ellenben a kritizalt informatikai rendszer az orvoskamara elnoke szerint egyedulallo, legalabbis europaban, ami nyilvan nem marad igy, hiszen az egeszsegugyi adatok elerhetosege mindenhol cel kell hogy legyen. persze errol nem adott relevans talalatot a gugli, amikor a "blikk" szoval egyutt kerestem.

az egyebkent kulon erdekes, hogy egyes internetes nikkek egyreszt nem birnak lemmeni mar a haz ele se, annyira ki vannak, masreszt szinte barmilyen szornyuseggel kapcsolatban van egy ismerosuk ismerose, akivel pont nemreg futottak ossze.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2019.10.16. 09:38:55

es persze az se hatrany, hogy az allandoan szedett gyogyszer miatt nem kell beulnom a varoba a az aktualis jarvannyal fertozott betegek koze, hanem telefonon par perc alatt megbeszeljuk hogy vagyok es munkabol hazafele kivaltom a kovetkezo 3 honapot.

chrisred 2019.10.16. 11:16:51

@Nzoltan: Valóban nem volt semmi változás, csak kikristályosodtak az erőviszonyok, mert az ellenzék az egymással szembeni csatározások helyett egységesen a Fideszt tekintette riválisnak. Most már egyértelmű, hogy a Fidesz kormányzási tevékenysége úgy formálta a magyar társadalmat, hogy a falusi világ egységesen a Fidesz mögött áll, a vidéki városok lakossága megosztott, míg Budapest egyértelműen ellenzéki lett. Kérdés, hogy ez a felosztás a Fidesznek megfelelő-e addig, amíg az MSZP-hez hasonlóan a társadalmi és a generációs változások következtében a szavazóbázisa porrá omlik. Vagy tesz gesztusokat a polgári középosztály felé, hogy kiterjessze a hatókörét.

élhetetlen 2019.10.16. 14:38:34

@tsabus UAE: : :))) Tökéletes, nem hallottam Még!

Dikusz 2019.10.16. 14:55:30

@élhetetlen: Én se, de a tiédet se!:)))

Nzoltan 2019.10.16. 15:02:56

Az ellenzéknek kevesebb mondanivalója van a középosztálynak, mint a fidesznek. Ők inkább maradtak a maszopos írigykedésnél.

Dikusz 2019.10.16. 15:08:45

Visszatérve a poszt témájához: Nemigen lepődtem meg a fővárosi választási eredményeken, a saját kerületemében már annál jobban.
A szomszéd kerületnél a nagyesküt letettem volna az eredményre.

Egyébként, ha öt évvel ezelőtt is ugyanígy összeállnak, hasonló lehetett volna az eredmény.

Virago_1000 2019.10.16. 15:43:28

@élhetetlen: "Akármennyi adót fizethetsz, ha nem arra költi a kormány, amire kellene. "
- valoban.
Pl a felfoghatlan merteku EUs tagsagi dijak, kotelezettsegek, a kamu soha el nem fogyo "allamdossag" torlesztese. Ezt a 2 pontot nem meri erdekes modon senki bolygatni oldaltol partallastol fuggetlenul. Vajon miert?

putris72 2019.10.16. 16:10:40

@Határátkelő: 24.hu/belfold/2019/10/12/onkormanyzati-valasztas-kulfoldiek/ Vajon ők honnan szedték az információkat,hiszen nem beszélik a nyelvünket! De szóról szóra ugyan azt mondják mit a balliberális oldal! Vajon tudják,hogy a Jobbikra mint szélsőséges pártra is szavaztak? De tudod a ballib oldalnak az a bűne,hogy a magyartól elvenné a szavazati jogot,de egy külföldinek simán megadna,ha rá szavaz! Ha ezt nem érted,hát elég nagy mazsola lehetsz!

élhetetlen 2019.10.16. 16:33:11

@droid_: Neked biztosan nagyon érdekes, nekem nagyon kellemetlen, de azért elmagyarázom. A térdemmel gondok vannak, nem tudok EGYEDÜL lemenni a lépcsőn. Két kézzel kapaszkodok, hogy, ha megnyeklik a lábam, ne tanyázzak le. A cuccokat még berakhatnám egy hátizsákba, de a három lábú botomat már nem akaszthatom a csuklómra, vagy a nyakamba, mert elbotlok benne. Természetesen egy bevásárláshoz nem rángatok oda senkit. Ha orvoshoz kell mennem, akkor a segítőm viszi a cuccokat, én meg lemászok. Egy ilyen szituban találkoztam az utcán a szomszéd házban lakóval. Az ismerős ismerősével nem írtam, hogy találkoztunk volna. Az ismerősöm mesélte, miközben vitt be egy gerincműtétre, bár a sztori nélkül is eléggé be voltam tojva. Ez az egész neked gyanús, nekem a valóság. És a több napos hullába sem én botlottam bele, az egyszer használatos eszközök, vagy a klíma hiányával sem én találkoztam, csak én olvasok is. A felhőt nem kritizáltam, csak szerintem fontosabb egy műtő, kórház ellátottsága, és, ha már minden rendben, jöhet a felhő. De ez, hogy villogunk az egyedülálló rendszerünkkel, és közben hullanak a betegek, ez nem tetszik. És ez már csak blabla: “telefonon par perc alatt megbeszeljuk hogy vagyok es munkabol hazafele kivaltom a kovetkezo 3 honapot.”. Minden körzetinek, és minden gyógyszertárnak van e-mail címe. Mi lenne, ha azt beszélnéd meg, hogy melyik gyógyszertárba kéred a hitelesített aláírással a receptet? Ja, hogy az ország másik felén belebotlottál egy gyógyszertárba, és mégis inkább ott váltanád ki, nem hazafelé? Ez tényleg megéri egy felhő árát. Ennyi.

élhetetlen 2019.10.16. 16:50:22

@Dikusz: Imádom a nyelvünket. Annyira kifejező. Ez úgy kellett, mint üveges tótnak a hanyattesés. Gyönyörű. Ha ismered, jó, ha nem szívesen elmondom. És megőrülök, mikor azt olvasom, hogy nem vak ez a ló, csak bátor, mert pont a szépsége, a vak-vakmerő szójáték marad ki belőle. Mennyivel jobb a nem vak ez, csak vakmerő!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.10.20. 03:13:08

@élhetetlen: fogalmazzunk úgy, néném, hogy a felhőnek már réges régen meg kellene lennie.Egyszer kell csak kiépíteni, utána csak üzemeltetni.Lenne rá otthon is pénz,ha nem lopnák, lopták volna el.
És sokkal olcsóbb utána fenntartani is, mint a 3200 településen ugyanennyi receptnyomtatót üzemeltetni, festéket, papírt, áramot adni neki, használni egyszerre többféle printert, mert nyilván nem tudnak egyformából ennyit beszerezni, az ebből fakadó problémák, stb, stb.Idekint már 11 évvel ezelőtt se volt papír recept, egy agyatlan baromság.Bemegyek a patikába és a gyógyszerész a személyim alapján rögtön lát bármit, miből mennyit kell kiadni.Vagy a sürgősségin is azonnal látják, hogy mi a fennáló nyavajám, érzékenységem, blabla.

élhetetlen 2019.10.20. 18:00:55

@geegee: Okos vagy húgom, hogy ilyen szépen összeszedted a felhő előnyeit a papír alapú receptekkel szemben, de nem ez volt a kérdés. A kérdés az volt, hogy mi a fontosabb, a felhő, vagy hogy legyen klíma a műtőben, legyen elég egyszer használatos eszköz, fertőtlenítő szer, takarító szer egy kórházban. A beteg szempontjából azt hiszem, az utóbbiak fontosabbak. Ezt fogalmaztam úgy, hogy “és, ha már minden rendben, jöhet a felhő”, nem tudom, érted-e.
“Egyszer kell csak kiépíteni, utána csak üzemeltetni.”. Látom, képben vagy. CSAK üzemeltetni. Nem tudom, hány nagy rendszer üzemeltetését láttad közelről, a háttérgépekkel, mentésekkel, ha gond van, akkor a visszatöltésekkel, szinkronizálással. Ez szerinted már semmiség. És, tudod, attól, hogy egy szerver nem a te tulajdonod, ugyanúgy tönkremegy idővel, mint a laptopod, cserélni kell, stb. És visszatérve az előző részre, “a sürgősségin is azonnal látják, hogy mi a fennáló nyavajám”. Sokra mész vele, ha 6-8 óra után kerülsz sorra, és ha megnézel pár cikket ezzel kapcsolatban, akkor az a hivatalos álláspont, hogy te tehetsz róla, minek mentél oda. És a nagy ötletek, kevesebb kórház kell, de ott tudjanak mindent kezelni, ilyen felütésekkel, hogy “Létre kell hozni azt a szociális ellátóhálózatot, amely a kisebb falvakból, városokból a betegeket képes beszállítani a centrumkórházakba”. De nem ezzel kezdték, hanem a felhővel. Szülőfalum, volt egy kórház, ott születtem, és ott műtöttek 18 évvel később sérvvel is. Most elfekvőt csináltak belőle. Egy szülő nő meg a vacak (télen takarítatlan ) vidéki utakon jusson be a majd 70 km-re levő kórházba, feltéve, hogy van autója. (Ha nincs, akkor rosszabb). Ja, ha nem ér be, lehúzódnak, megszül útközben, és a mentő vagy időben ér oda ellátni, vagy nem. Ez hosszú lett, de talán felfogod, hogy szuper dolog egy nyolc szobás ház, de nem olyan viszonyok között, hogy egy szoba fűtésére sem telik, és nincs mit enni. Ha nem fogod fel, az sem érdekel, de ne engem oktass.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.10.23. 23:37:30

@élhetetlen: öcséd, ha már...
Kicsit felkaptad a vizet, tök feleslegesen, semmilyen kioktatás nem volt a kommentemben.
Mint már említettem vala, nem helyette, mellette kéne ez már réges rég üzemeljen.És igen, egész biztosan kisebb nehézség a mentéseket, stb megcsinálni egy központban, mint a sokezer orvosi állomáson a recept- stb nyomtatókkal baxakodni.
Ha nem baxták volna el a pénzt a dicső illetékesek a hazai eü-ben már 10-20-30 évvel ezelőtt is, akkor mára már bőven működhetne a rendszer.
Egyébként meg te is leszállhatsz egy kicsit a magas lóról, azért mert idősebb vagy még nem lesz igazad.
Én kérek elnézést...

élhetetlen 2019.10.24. 00:55:34

@geegee: Akkor öcsém. “nem helyette, mellette kéne ez már réges rég üzemeljen”. De helyette üzemel. “És igen, egész biztosan kisebb nehézség a mentéseket, stb megcsinálni egy központban, mint a sokezer orvosi állomáson a recept- stb nyomtatókkal baxakodni.”. Nem igaz, de ebbe a vitába nem megyek bele, mert, ha van egy országos adatbázis, ami a felhőhöz is kell, akkor is fenn kéne tartani, elérhető lenne interneten, mert a felhőhöz is kell kapcsolat, de a fejlesztés költsége nem akkora lett volna, és a nem informatikus orvos, vagy gyógyszerész is tudná használni. Ezt ne vesd össze azzal, hogy hogy egy nyomtatót, festékhengert hányszor kell cserélni, és ha a hiteles aláírással elérhető a recept, akkor ugyanazt tudja, mint a felhőből leszedett. Nem függ össze a korommal, hogy úgy látom, hogy a betegek kezelését kéne előtérbe helyezni a csilli-villi számítástechnikai beruházásokkal szemben. És, ha megengedsz még egy példát. Felújított bőrgyógyászat, két nő a ketrecben, a váróban senki, a rendelőben senki, de majd 8 perc múlva jön a következő időpontos beteg. Ha jön, ha nem ment el máshova ő is. A gerincem alsó részén volt valami herpesz szerű hólyag, már másodszor. Abban a nyolc percben nem tudták megnézni, de kaptam volna három hét múlva időpontot, amire a tünet elmúlik. Övsömör, amire azonnal kellene a gyógyszer. De erre a szuper rendszerre is sokat költöttek. Vagy érted, vagy nem, hogy mi a probléma, de az biztos, hogy nem az én korom. Tehát maradok a véleményemmel a lovamon.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása