Győrt letarolta a Fidesz, de nem sokon múlt

Szerző: Pintér Bence
2019.10.13. 23:39

Borkai 16 százalékpontot bukott 2014-hez képest, éppen csak nyert. A fideszesek megnyerték a körzeteket, de közel sem olyan magabiztosan, mint öt évvel ezelőtt. A győri MSZP-központban szomorkodnak, pedig készülni kéne az időközi polgármesterválasztásra.

Győrt letarolta a Fidesz, de nem sokon múlt

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Botrány ide, botrány oda, Borkai Zsolt megnyerte a győri polgármesterválasztást.

Mi több, a győri választókerületekben is egy kivételével a fideszes jelöltek nyertek. Az egy kivétel ugyanaz, mint öt éve: a négyes, ahol a korábban függetlenként induló Bárány István nyert. A kompenzációs listáról három ellenzéki képviselő jutott be, közülük egy az a jobbikos Fodor Roland, aki kedden kilépett az összefogásból a helyi szervezettel együtt, és mint kiderült, ezzel megpecsételte a helyi ellenzék sorsát.

Az ellenzék ugyanis nagyon közel járt a győzelemhez: sok körzetben nagyon szoros volt a verseny, mi több, még a polgármesterségért is.

A messziről teljes ellenzéki vereségnek tűnő Fidesz-győzelemnek ugyanis közel sem örülhetnek a Fideszben: a 2014-es eredményekhez képest rengeteg körzetben nagyot buktak. Borkai Zsolt például 2014-ben 61 százalékkal lett polgármester, most csak 44 százalékot szerzett, Glázer Tímea 42-őt, a civil Kovács László 8-at, a szintén civil Balla Jenő 4-et.

Ugyanez a kör ismétlődik a legtöbb körzetben is. A hármas körzetben a momentumos Hegedűs Ákos 120 szavazattal kapott csak ki Takács Krisztiántól, a hatosban az MSZP-s Pollreisz Balázs 100 szavazaton belül volt Hajtó Péterrel, a nyolcasban a DK-s Glázer Tímea 35 szavazattal maradt el Szálasy Lászlótól, a tizenegyesben az LMP-s Rosinger Timea 140 szavazattal maradt el Rózsavölgyi László mögött.

A civilekre leadott pár tucat, pár száz szavazat tehát nagyon is számított – őket segítette a helyi Jobbik trükkje, de az is, hogy az ellenzék kampánya nem volt túl acélos.

Az induló civilekről és szerepükről a jobbikus pálfordulásban itt és itt írtunk bővebben.

A kampányról pedig tényleg nehéz mást mondani: a győri ellenzék egyetlen ajánlata az összefogás, illetve a botrány után a tisztességesség volt, koherens programot nem villantottak, ellentétben például a Civilek Győrérttel.

Lényeg a lényeg: ha – mint azt több forrásból is halljuk – Borkai Zsolttól győzelme ellenére is megszabadulna a Fidesz, és új polgármesterválasztás jönne, az összefogott ellenzéknek a jelen eredmények szerint bőven lenne esélye megfordítani az állást:

a győri Fideszt a Borkai-féle szex- és korrupciós botrány és a város ügyeire irányuló időleges országos figyelem jelentősen megtépázta.

Hogy ki tud-e hozni valamit ebből az ellenzék, ami a civilek indulása – és az egyik civil szervezet elég erős kampánya – miatt nem tudott teljesen profitálni a Fidesz bukásából, az a következő években kiderül.

Olvass még több cikket Pintér Bencétől az Azonnalin!

Pintér Bence
Pintér Bence az Azonnali külsős munkatársa

Nappal újságíró a győri Ugytudjuknál; éjszaka fantasztikus irodalomról író blogger.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek