Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Helsinkiben a nulla kibocsátás a cél

5102139980_aed63cb97e_b.jpg

Modern, kreatív, rendezett. Helsinkit az utóbbi időben a dizájn fővárosának is nevezték és Európa egyik legélhetőbb városai közé tartozik. Területének kétharmadát parkok foglalják el.

Kulturális kínálata gazdag és sokszínű: kiállítások, fesztiválok követik egymást. Sok az Art Nouveau épület, az építészet nagymestereinek, Alvar Aaltónak, Eliel Saarinennek az alkotásai.

De Helsinkinek más rekordja is van. A világ egyik legfenntarthatóbb városa és arra törekszik, hogy a többi főváros példájává váljon. Néhány év óta azon dolgoznak, hogy nulla kibocsátású legyen egy tervvel, amely 2030-ig 60%-kal csökkenti a légszennyezést a fűtés korszerűsítésével, napelemekkel, elektromos közlekedéssel.

Most egy újabb lépést tesz előre, amely a turizmussal függ össze.  Prospektusaiban a város olyan javaslatokat tesz a beutazóknak, amelyekkel ők is hozzájárulhatnak a fenntarthatósághoz: nulla km-re fekvő éttermet, biobárt, ökohotelt, elektromos közlekedési eszközt, közösségi autókat, kerékpárt bérlő helyeket, kerékpár-utakat és gyalogösvényeket kínálnak, valamint olyan boltokat, amelyek reciklált anyagokkal dolgozik.

Helsinki polgárainak 2/3-a van tisztában azzal, hogy a klímaváltozás veszélyt jelent és tenni kell ellene.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.10. 16:40:05

0 kibocsátás? Akkor nem is finghatnak szegény fingek? :))

lenörd hofstadter 2019.10.10. 16:55:26

Ez de bájos. Kiszerveznek minden szennyezést a környező világba, ők meg dajdajoznak, hogy mekkora környezetvédők.
Egyre szánalmasabbak ezek az ostoba sötétzöldek.

desw 2019.10.10. 18:22:59

@lenörd hofstadter:

Az egészen vicces az, hogy ezek az über progresszív és sötétzöld finnek kb kétszer annyi CO2-t tolnak per fő a légkörbe, mint pl Magyarország. De ők a jók, mink' meg a rosszak!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.10. 18:38:23

De jó,hogy az összes fideszbirka idetalált okoskodni!
Mert mi magyarok aztán mindent jobban tudunk!XD

Szalay Miklós 2019.10.10. 18:39:34

Egy pártsemleges és anyázásmentes képbehozó a globális problémákról, a felmelegedésről:

egyvilag.hu/temakep/078.shtml

desw 2019.10.10. 19:09:41

De jó,hogy 1-2 félhülye idetalált okoskodni és ebből is pártpolitikát csinálni!

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Te totál bele vagy zúgva a Viktorba, ha a CO2-ről is ő jut az eszedbe! :DDDDDDD

CCnick 2019.10.10. 19:52:41

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: szóval szerinted a nemfideszesek képtelenek 2 számot összehasonlítani. Nem vagy valami jó véleménnyel az ellenzéki szavazókról.

ulpius66 2019.10.10. 20:03:47

@desw:

Nálad a pont!

Elolvastam a cikket, és megfogalmazódott bennem, hogy mit is írok majd rá.....

Erre olvasom a kommenteket, és te szinte szóról szóra leírtad azt, amit gondoltam!

Nekem így nem maradt más hátra, mint az, hogy ide másoljam amit írtál, mert én is ezt írtam volna....

"Az egészen vicces az, hogy ezek az über progresszív és sötétzöld finnek kb kétszer annyi CO2-t tolnak per fő a légkörbe, mint pl Magyarország. De ők a jók, mink' meg a rosszak!"

Gyengébbek kedvéért: ami CO2 kibocsátással jár, azt a finnek megcsináltatják az irániakkal, oroszokkal, a kelet-európai államokkal, ők csak a végterméket veszik meg, aztán ők az über-királyok....mert ugye náluk mán NINCS CO2 KIBOCSÁTÁS!

ÜGGGYES, NAGGGYON-NAGGGYON ÜGYES!!!! - mondaná Kohn bácsi.

chrisred 2019.10.10. 20:04:17

@desw: Nem, csak van saját iparuk és saját gazdaságuk.

ulpius66 2019.10.10. 20:26:59

"Helsinkiben a nulla kibocsátás a cél"

Ez mind semmi!!!

Magyarországon 2030-ban a -100 kibocsátás a cél!!!!!!!!!
(jelentsen ez bármit is......)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.10. 20:48:14

@desw:
@nemecsekerno_007:
@CCnick:
@ulpius66:
Áááááááh! Csak fura,hogy egy klímakérdéssel foglalkozó cikknél,-mint pl.: a Hofival foglalkozó cikkeknél a legismertebb fideszbirkák kezdenek el komcsizni.- itt is előjöttök,hogy mindenki más hülye.
Nekünk sokkal kisebb az iparunk,,ami nem jó de ezért tudunk üzletelni kvótákkal a japánokkal.

Az egész ugye onnan indult,hogy Trump azt mondta,hogy nincs klímavészhelyzet,mert kitaláció.
Ugye viktorunk meg az ő seggét is nyalja,tehát ti a csahosaitok is ugyanazt a mantrát nyomjátok!

chrisred 2019.10.10. 20:56:03

@CCnick: Hát, nem pont CO2-t gyártanak, hanem mondjuk hajókat.

fércnél maradandóbb 2019.10.10. 21:05:02

"Helsinki polgárainak 2/3-a van tisztában azzal, hogy a klímaváltozás veszélyt jelent és tenni kell ellene."

Van még bőven mit tenniük, de gyanitom a végén ez is csak látszatcselekvés lesz. Elektromos közlekedés arra jó, hogy máshová helyeződjön az akármilyen szennyezés

Ad Dio 2019.10.10. 21:06:24

3.5 gha az ökológiai lábnyomuk. Vagyis 2x több, mint ami egy átlag földlakónak járna. Úgy, hogy a fogyasztási cikkeiket nem otthon állítják elő. Ráadásul a gazdaságuk egy jelentős részének a termelése ki van szervezve más országokba.

Az ilyen akciók olyanok, mint a középkorban a búcsúcédulák voltak: önigazolásra, önfelmentésre jó csak.

fércnél maradandóbb 2019.10.10. 21:10:28

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Magyarország az egységnyi GDP termelésre eső CO2 kibocsátása is kisebb Finnországénál. A többi meg csak süketelés

Trump előtt nyilván nem is létezett CO2 kibocsátás, de majd a Tonhalas Gréta helyre teszi

chrisred 2019.10.10. 21:13:10

@fércnél maradandóbb: Az elektromos tömegközlekedés azért nem egészen.

chrisred 2019.10.10. 21:17:11

@Ad Dio: Azért azt is tegyük hozzá, hogy az átlag földlakó nem a sarkkör környékén él, az ottani éghajlati és egyéb, életkörülményeket erősen befolyásoló tényezők között, mint például a téli több hónapos naphiány.

nemecsekerno_007 2019.10.10. 21:24:44

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Milyen baromságokat hordasz össze, hihetetlen...

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.10. 21:43:58

@desw: Mindennek tetejében két atomerőmű is épül Finnországban. Az egyik a Roszatom kivitelezésében..:)

ulpius66 2019.10.10. 21:47:26

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: "
Az egész ugye onnan indult,hogy Trump azt mondta,hogy nincs klímavészhelyzet,mert kitaláció.
Ugye viktorunk meg az ő seggét is nyalja,tehát ti a csahosaitok is ugyanazt a mantrát nyomjátok!"

Te kinek a mantráját nyomod?
(avagy egy klímatudós vagy?)

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.10. 21:48:39

@chrisred: Meg Nokiát, hogy a hülyegyereknek legyen mit félévente cserélgetnie, amely okostelón a klímaváltozás ellen tombol légkondis szobájában..

chrisred 2019.10.10. 21:58:18

@Veszéjben a lyogállamiság !: Belekezdhetünk a "mit adtak nekünk a rómaiak?" mintájára, hogy mit gyártanak Finnországban. A lényeg, hogy a magyar GDP-nek a 23%-át adja az ipari termelés, a nem kicsivel nagyobb finn GDP-nek meg a 27%-át.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.10. 22:24:21

@chrisred: Ok, de akkor ne pofázzanak már a CO2 ellen azok, akik igencsak élen járnak az előállításában..

ulpius66 2019.10.10. 22:51:20

Én olyan kibaszott kíváncsi lennék végre egy olyan listára is, amely azt mutatná meg, melyek a világ legnagyobb CO2 elnyelő országai!
(esetleg jó lenne az is, ha CO2 elnyelés/fő alapon mutatná meg, mely országok nyelik el a legtöbb CO2-t.....)

chrisred 2019.10.11. 05:16:04

@Veszéjben a lyogállamiság !: Szerintem meg pont ők pofázzanak, meg tegyenek is ellene.

midnight coder 2019.10.11. 07:20:03

@chrisred: Ja. Behozzuk a kínai zoknit, rányomtatjuk a márkanevet, és eladjuk 4x-es áron a birkáknak. A zoknigyártás összes CO2-je a kínaiaknál van, a profit meg nálunk. Ez a zöld európai ipar nagy titka.

Pipas 2019.10.11. 07:24:56

> Európa egyik legélhetőbb városai közé tartozik.

Hát nem, öregem, egészen biztosan tudom, hogy nem tartozik oda. Én ugyanis éveken keresztül éltem helsinkiben és speciel tudom, hogy mennyire nem jó ott élni.

1) Sötét. Nagyon. Állandóan sötét van. depressziósan sötét van.
2) Amikor nem sötét, akkor borús. Abban a pár hétben, amikor nincs tök sötét, akkor félhomály van, mert borult az ég.
3) Hideg. De nagyon. A -20 az enyhe idő, 17 fogban elkezdenek panaszkodni a hőségre.
4) Állandóan esik az eső. Ja nem is, a legtöbbször a hó esik. Nyakig ér a hó.
5) Azok, amiket parkoknak nevezel nyírfák, fenyőfák és zuzmók. Amikor fél év után hazalátogatsz ferihegyen mellbevág a virágok szaga, amit hoz a szél.
6) Unalmas. Rohadtul nem történik semmi.
7) A boltban állandóan ugyanazokat a termékeket látod, mert mindent kamionnal visznek oda.
8) A kaja ehetetlen, főt krumplit esznek főtt hallal, fűszerként meg sót használnak.
9) Az épületek egyformák, van az egész városban öt épület, ami pár évtizednél régebbi.
10) Európa egyik legdrágább városa. Minden rohadt drága.
11) A lakások 30 négyzetméteresek, három rééteg üveg, az ablakot nem lehet kinyitni.
12) Az utcán megtámadnak a sirályok, ha szendvics van a kezedben, amúgy meg reggel öttől vinnyognak, hogy ne tudj aludni.
13) Finnországmezőgazdasága kimerül a krumplit/erdei bogyók kombóban, még egy lecsót sem tudsz találni az egész országban.

Szóval ja, lehet ott élni, de aki azt mondja, hogy "legélhetőbb" annak nyilván fogalma sincs róla, hogy miket beszél.

midnight coder 2019.10.11. 07:40:42

@Ad Dio: Nekem az ökológiai lábnyommal a következõ bajom van:

Ül Kunta-Kinte az asszonnyal a fűkunyhóban, időnként levadászik egy-egy antilopot és semmi mást nem csinál, mint vagy 10 gyereket. Ő nagyon jó ember, az ökológiai lábnyoma 0.

A másik oldalon ott van Ürgebögre a finn csávó és neje akinek van 2x akkora ökológiai lábnyoma mint kellene, azaz 4 egység. De nincs csak egy gyereke.

Mi lesz 20 év múlva ? Kunta-Kintének felnõ a 10 gyereke, de annyi antilop már nincs, ergo beköltöznek a nagyvárosba, és máris legalább 1 az ökológiai lábnyomuk, ergo Kunta-Kinte tevékenysége nyomán immár 10 egységnyi erőforrás fogy. A másik oldalon Ürgebögre és családja 6 egységnyi fogyasztást produkál, úgy hoft Kunta-Kinte gyerekei még mindig csak feleannyit fogyasztanak mint Ürgbógréé. És a finnek generációról generációra kevesebben vannak, Kunta-Kintéék pedig egyre többen, és hiába fogyaszt egy-egy bennszülött kevesebbet, ha számban viszont sokkal többen vannak.

midnight coder 2019.10.11. 07:43:07

@Pipas: A kaja nem hangzik jól, de az időjárás tetszik. Én sokkal jobban szeretem az őszt és a telet mint a nyarat, és szívből utálom a trópusokat.

midnight coder 2019.10.11. 07:52:05

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Azért figyeld majd meg, hogy ez a mostani klímahiszti a sajtóban hogy vissza fog esni az amcsi elnökválsztások után. Igen, itt az indexen is.

Ettől persze a probléma valós, csak a zöldek ebben a témában többet ártanak, mint használnak. A zöld energia tök fasza, csak ha épp nem süt a nap vagy fúj a szél, az energiát valahol tárolni kellene. Különösen ezen az égtájon, ahol télen sokkal-sokkal kevesebb van ezekbõl. Olyan akksi pedig, amivel a nyáron termelt energiát télire el tudod tenni, a láthatáron sincs. Az pedig nem igazán járható út, hogy télire bezár az üzem mert nincs elég fény a napelemekhez. Ezen a területen ma a legjobb a szivattyús tározó, de hacsak nincsenek eleve meg a hozzá szükséges természeti adottságok, kicseszettül drága, ráadásul nem is annyira környezetbarát. És szerintem legalábbis, jóval előbb lesz fúziós erőművünk mint ilyen tárolónk.

Amíg nincs fúziós reaktor, addig az egyetlen CO2 megoldás amivel fixen lehet áramot termelni, az az atom. De ez az, ami ellen a zöldek kézzel-lábbal tiltakoznak. És ezért ők jelenleg a legkártékonyabb társaság klímaügyben ezen a bolygón.

chrisred 2019.10.11. 08:01:21

@midnight coder: Csak a pontosság kedvéért: Finnország lakossága 1980-ban 4,7 millió volt, most 5,5 millió.

chrisred 2019.10.11. 08:03:45

@midnight coder: Ja, és Kunta-Kintének nem nő fel a 10 gyereke. Ugyanúgy, mint Európában 200 éve, a sok gyerek arra szolgál, hogy pár közülük megérje a felnőttkort.

Pipas 2019.10.11. 11:33:03

@midnight coder: "A kaja nem hangzik jól, de az időjárás tetszik. Én sokkal jobban szeretem az őszt és a telet mint a nyarat, és szívből utálom a trópusokat."

Ja, csak a finn télnek köze nincs ahhoz, amit mi télnek nevezünk. Például nálunk télen rövidek a nappalok, finnországban viszont hónapokon keresztül nincs nappal. Hetekig nem látsz világosságot, mert az alatt az óra alatt, amikor fenn van a nap feljők vannak. Komolyan, kivilágosodik és az emberek kiszaladnak az utcára megnézni.

Persze, van akinek bejön, de nagyon keveseknek, úgyhogy szerintem próbálj ki egy évet mielőtt kipróbálod.

Finn mondás: "Mi az, hogy finnországban nincs nyár? Idén is volt, emlékszem, egy nagyon szép szerda délutánra esett!" :)

Pipas 2019.10.11. 11:39:22

@chrisred: "Csak a pontosság kedvéért: Finnország lakossága 1980-ban 4,7 millió volt, most 5,5 millió."

Ja, abból 400,000 külföldi. Helsinki tele van szomáliaiakkal meg indiaiakkal.

Pipas 2019.10.11. 11:43:02

@Pipas: "Persze, van akinek bejön, de nagyon keveseknek, úgyhogy szerintem próbálj ki egy évet mielőtt kipróbálod."

hahh! Akarom mondani "próbálj ki egy évet mielőtt hosszú távú terket szőnél". :) Azért mondom ezt, mert láttam pár családot, akik kimentek, nagyon lelkesek voltak, a következő ősszel meg kullogtak haza. Úgy döntöttek, hogy akkor inkább itt nyomoognak, mert a jó fizetés, jólét, nyugalom helyett a magyar klímát és a magyar ételeket választják.

Vicces mennyire fontosak azok a dolgok, amiket itthon észre sem veszünk.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.11. 18:51:39

@Pipas: Jól van kisfiam,nagyot mondtál,öblíthetsz!XD

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.11. 18:54:08

@midnight coder: Atommal semmi bajom,csak ne a paksi árakon csinálják!

Pipas 2019.10.11. 19:27:20

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: "Jól van kisfiam,nagyot mondtál,öblíthetsz!XD"

Az általános iskolában voltak ilyen csávók, akik azon élték ki magukat, hogy megjelentek, jól beszóltak valakinek, aztán örültek maguknak.

Mindig rohadtul bosszantottak, de aztán később rájöttem, hogy ezekből az emberekből traktoros meg segédmunkás lett, alkoholistákká váltak és az egész nyomorúságos életükben nem lett más örömük, mint ezek a beszólások meg az erős hitük, hogy ők ugyanannyit érnek mint mások.

Mire véget ért a gyermekkorom rájöttem, hogy szánom őket. Már nem bosszantanak, csak sajnálatot ébresztenek bennem. Manapság néha felfogadok egyet-egyet füvet nyírni meg sittet talicskázni, kicsit zavar, hogy milyen kínban vannak, amikor megbeszéljük, hogy mi a meló.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.11. 19:49:09

@Pipas: Ja,bocs!Majd elfelejtettem,hogy az összes fideszbirka szupermen!XD

Én sajnos keveset iszok.
De látod régen az ilyeneket nagyon csúnyán elküldtem oda ahova.
Most meg már csak mosolygok rajtatok!

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.11. 20:07:27

@chrisred:

"Nem foghat egyszerre a macska kint,s bent egeret.."

A gazdasági növekedés hajszolása, és bolygó ökoszisztémájáért való aggódás nem egyeztethető össze. Persze azért egyesek erre szemforgató módon hazug kísérleteket tesznek..

chrisred 2019.10.12. 06:07:17

@Pipas: Ennek a 400 ezer külföldinek a legnagyobb része orosz, észt és svéd.

chrisred 2019.10.12. 06:08:56

@Veszéjben a lyogállamiság !: Igen, a politikusok meg a multik, akik érdekeltek a gazdasági növekedésben.

CCnick 2019.10.12. 18:20:57

@Veszéjben a lyogállamiság !: a nokiát jóideje kinában gyártják, nem a finn co2-t növeli

CCnick 2019.10.12. 18:22:52

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: "csak ne a paksi árakon csinálják! " tudsz valahol a világban olcsóbb atomerőművet ?

Mondjuk csernobilféle RBMK olcsóbb lenne, lehet olyat kellett volna csináltatni, hogy örüljetek.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása