Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.10.08.

Cseh László rémisztő helyzetbe került Nápolyban

Romba dőlt a program. Hiába körözött az úszósztárunkat szállító repülőgép a város felett, egészen máshol kellett leszállnia.

Viharos szél és légörvények miatt hiába körözött Nápoly fölött, és hiába próbálkozott egy sikertelen leszállási kísérlettel, végül csak Rómában szállhatott le az a repülőgép, amely a Nemzetközi Úszóliga (ISL) résztvevőit szállította Indianapolisból a következő verseny helyszínére – jelentette a swimswam.com.

Fotó: Instagram

A kacskaringós utat bejáró chartergépen utazott az Aqua Centurions ISL-klub magyar sztárja, Cseh László is.

A repülőgép útvonala Nápoly fölött

 

Cseh Laci és társai – sportolók, edzőik és segítőik – végül egy közbeiktatott vacsora után csak 3,5 órás buszozással, a tervezett kora délutáni időpont helyett éjfél után jutottak el a dél-olasz városba.

A cikk szerint ez a kellemetlenségeken túl olyan bonyodalmakat is okozott, mint például változott az úszók doppingellenőröknek előre kötelezően bejelentett tartózkodási helye.

Az ISL négy klubja az egyesült államokbeli nyitány után, szombaton és vasárnap verseng Nápolyban. Egy héttel később, a harmadik viadalon, újra amerikai helyszínen (a texasi Lewisville-ben) kapcsolódik be a küzdelmekbe Hosszú Katinka klubja, a számos magyar és nemzetközi sztárt felvonultató Team Iron is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval