Digitális főváros lesz Bécs

iho   ·   2019.10.07. 09:00
becs_digitalis_strategia0

Elkészült az osztrák főváros átfogó digitalizációs programja, a Digitale Agenda Wien 2025, amely a legkülönbözőbb területeken zajló és tervezett digitális projekteket vonja össze egy közös stratégiai cél alá. Ez pedig nem más, mint hogy 2025-re Bécs az első digitális fővárosok között lehessen Európában.

„Úgy szeretnénk irányítani a digitalizációt, hogy az az emberek érdekeit szolgálja – nem pedig fordítva. Éppen ezért a bécsiek állnak a digitális stratégia középpontjában” – mondta Michael Ludwig polgármester az új dokumentumról. „A digitalizáció és a technika soha nem lehet öncélúnak. Különböző együttműködéseken keresztül városként szeretnénk kiaknázni a digitalizáció adta lehetőségeket” – tette még hozzá Peter Hanke városi tanácsnok.

Michael Ludwig főpolgármester és Peter Hanke városi tanácsnok bemutatja Bécs digitális stratégiáját (fotó: PID/Christian Jobst)

A Digitale Agenda 2025 egyszerre fogalmaz meg stratégiai célokat és határoz meg elvégzendő feladatokat Bécs számára. A kidolgozásába a lakosságot is bevonták és hét olyan cselekvési területet határoztak meg, amelyeken belül a digitalizáció segítségével a város még jobb hely lehet a lakói számára. Ezek a területek a biztonság, a szolgáltatások, a tudás, a munkaerőpiac 4.0, a gazdaság, az infrastruktúra és az irányítás. Minden cselekvési területhez projekteket rendeltek, amelyeket – a várossal közösen – néhány éven belül megvalósítanak.

A „Tudás” név alatt futó cselekvési terület alapját például a digitális osztálytermek képezik. Ezek kialakítása már el is kezdődött. A bécsi általános- és középiskolákban az alapfelszereltség része a mindenki számára hozzáférhető internetkapcsolat, amely segítségével modern oktatási koncepciók mentén integrálják a mobileszközöket a tananyagba. Az elkövetkező néhány évben erre a célra 40 millió eurót fordít a város. Ezzel párhuzamosan különböző platformok életre hívásával a tudomány, a gazdaság és az oktatás közötti hálózatok kialakulását is ösztönzi a város.

A digitális stratégia keretében Bécs a mesterséges intelligencia kérdésével is foglalkozik. Egyrészt szabályozza a mesterséges intelligencia alkalmazását a városigazgatás és -működtetés keretein belül. Másrészt támogatja az új technológiák alkalmazását és továbbfejlesztését valamint új felhasználási területek definiálását a közigazgatáson belül.

A Digitale Agenda 2025 részeként a bécsi közgyűlést is digitalizálják. Az évi mintegy 150 ezer oldalnyi nyomtatott dokumentum helyett 2020 őszéig teljesen digitalizálják a politikai munkát. A DigiPol néven futó projekt keretében a képviselők kizárólag elektronikus formában férhetnek hozzá a határozattervezetekhez és indítványokhoz, és az ülésekről is kizárólag digitális jegyzőkönyv készül majd.

Bécs digitális stratégiája hozzájárul a város smart city céljainak eléréséhez és folyamatosan értékelik, megújítják és kiegészítik azt.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek