Aktuális

Curtis kívánja a drogot

K. Sz.

Létrehozva: 2019.09.28.

A rapper hosszú hónapok óta tiszta, de még mindig érzi a kokain iránti vágyat. Tudja, minden fejben dől el, ezért továbbra is hetente háromszor jár a mentorával gyűlésekre.

Sokan elbuknak, sokaknak örök küzdelem marad az életük a drog, alkohol vagy egyéb függőséget okozó szerek árnyékában. Curtis eddig derekasan vette az akadályokat: miután tavaly kiderült súlyos kokainfüggősége, maga vonult be év elején egy hathetes kezelésre, ahol állítása szerint sikeresen átsegítették a függőségén, amit édesapja elvesztésre és a mozgalmas hétvégék utáni unalmas hétköznapok miatt kez­dett fogyasztani. 

– Amikor fönt vagy a színpadon, minden nő téged akar, mindenki a te dalodat énekli, tízezren vannak a színpad előtt. Aztán jön egy hétfő, ott vagy az üres szobában. Én azt az érzést akartam pótolni – mondta az azóta kedvesével, Krisztikével boldog házasságban élő kispapa. 

A sztár azonban igen meglepő dolgot oszt meg a Spektrum Home NőComment című műsorában, miszerint: továbbra sem csökkent a drog iránti vá­gya, amit a műsorvezető, Ábel Anita tudott meg tőle. 

– Szabó Győző volt az első magyar híresség, aki elmondta, hogy neki is elég súlyos drogproblémái voltak. Ő azt mondta: tulajdonképpen azt gondolja, hogy ő még most is drogos, csak egyszerűen már nem használja ezt a szert, de nagyon sokszor gondol még arra az állapotra, feljön benne. Te hogy vagy ezzel? Te is ugyanezt mondod? – kérdezte Anita, mire Curtis helyes­lően felelt. 

– Persze! Szerintem a Győző meg én is, akik ilyen szinten fogyasztottak tudatmódosító szereket, azoknak mindig is figyelniük kell erre. Amint mondtam, na­gyon sok em­bert eldobtam, vannak olyan emberek, akiket ha látok Facebookon vagy bármilyen képet, már az ugrik be. (Azt mutatja, hogy elfogja a borzongás, feláll a szőr a karján – a szerk.) De nem, nem lehet! Vagy ha olyan helyre megyek, meghallok egy olyan számot, akkor így előjönnek ezek a dolgok – vélekedett a rapper, majd hozzátette: – Hat hetet voltam bent, de most is heti három alkalommal járok gyűlésre. 

Lapunk felkereste Zacher Gábor toxikológust, aki szerint a jelenség egyáltalán nem meglepő, amit a rapper tapasztal, és az akár élethosszig tartó drogmentességért élete minden napján tenni kell a sztárnak. 

– Világéletében függő marad. Úgynevezett absztinenciális függő marad, vagyis szermentes függő. Maga a függőség nem gyógyítható állapot. Azt el lehet érni, hogy valaki tartósan szermentes maradjon, az hogy ez egy év, két év vagy harmincöt év, ezt előre nem tudjuk. Ahogy szoktuk mondani: ha valaki felszív egy csík kokaint, attól ő nem lesz függő. Viszont ha egy függő megint elkezd cuccozni, akkor az a második-harmadik szívás után már ugyanoda juttatja vissza. Ilyenkor igen komoly önfegyelem kell, hogy azt tudja mondani: kösz, nem – mondta a Borsnak Zacher.     

Nem haragszik Majkára

Curtis drogfüggőségéről zenésztársa és barátja, Majka rántotta le anno a leplet. A két sztár barátsága hosszú hónapokra megszakadt, a médián keresztül üzentek egymásnak, ám mára elvonultak a viharfelhők, és mindkét fél a szeretetéről biztosította a másikat. Curtis azonban maradéktalanul nem tudott megbocsátani Majkának, amiért ország-világ elé tárta drogproblémáit. – Nem haragszom Majkára, szeretem a mai napig, megkérdőjelezhetetlen, amit elértünk, tényleg többet voltunk együtt jóformán, mint a csajainkkal. Igazából arra haragszom, amit csinált, mert ez nem tartozott senkire. Volt benne igazság, és tudom, hogy megbánta ezerszer, hogy akkor így csinálta – mesélte Curtis.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140395_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713485410
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138652_auto_resized.png
metropol.hu

Szégyen: Karácsony Gergely az első főpolgármester, aki azzal kampányol, hogy végre takaríttat...

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127882_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Hertha már tárgyal Dárdai Pál utódjával, a berlini szurkolók kiakadtak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713485410
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142073_auto_resized.jpg
travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713485410
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713485410
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze