Hirdetés

Texasban marad az Apple Mac Pro gyártása



|

Nehéz ügy volt, de megállapodott az amerikai kormánnyal az Apple, így a Mac Pro gyártása továbbra is Texasban történik majd.

Hirdetés

Az Apple sikeresen megállapodott az amerikai kormánnyal arra vonatkozóan, hogy segít fejleszteni az amerikai gazdaságot, így az új Mac Pro gyártása továbbra is Texasban történik majd. Mindebben némi adókedvezmény is közrejátszott, amit Amerika szeptember 20-án adott meg az Apple-nek (ellenkező esetben Kínában is költözhetett volna a gyártás). 

Hirdetés

Az Apple korábban kért egyes Mac Pro alkatrészekre vámkedvezményt, például a tápra, amit Kínában gyártanak. Tim Cook még a nyáron jelentette ki, hogy folytatnák a texasi gyártást, de nincs megfelelő kapacitásuk, ezért egyes alkatrészeket Kínában kell gyártani, és az összeszerelés többi részét végeznék Amerikában. 

Júliusban Donald Trump amerikai elnök kijelentette, nem kivételezik az Apple-lel, mert a Mac Prót Amerikában kell gyártani. Tim Cook célja is ez volt, ezért kért kedvezményeket - augusztusban ezt el is tudta magyarázni személyesen Trumpnak, aki ezután néhány hét elteltével megadta a kért kivételekre vonatkozó engedélyeket. 

Az Apple megköszönte az amerikai vezetés támogatását, és elárulta, hogy 36 amerikai állam szállít alkatrészeket az Apple termékekbe, és 450 000 állást támogatnak ilyen formában, a jövőben pedig tovább szeretnék javítani a helyzetet. 

Az új Mac Pro ősszel érkezik, további konkrétumokat nem árultak el a megjelenésről. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.