szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Oscar- és Grammy-díjas amerikai énekes, gitáros, zeneszerző szeptember 23-án ünnepli a születésnapját.

A New Jersey állambeli Freeholdban ír és olasz szülők gyermekeként látta meg a napvilágot. Fiatal éveit szűkebb hazájában élte le, később Born To Run című száma – legalábbis a legenda szerint – kis híján New Jersey hivatalos himnusza lett. (Ezt az énekes ironikusnak találta, mert szerzeménye éppen arról szól, hogy el akarja hagyni az államot.)

Kamaszkorától zenél, gitározik, énekel, olykor szájharmonikázik, nagy hatással volt rá Bob Dylan, akihez szoros barátság fűzi, Chuck Berry, a Beatles, a Rolling Stones, de Van Morrison és Woody Guthrie zenéje is. Első együttesét 1965-ben alapította, ezután több formációban is megfordult, és ráragadt a Főnök (Boss) becenév.

via GIPHY

1971-től szólóban folytatta. New York kávézóiban és bárjaiban lépett fel, ekkoriban vette szárnyai alá Mike Appel menedzser, aki kijárt neki egy szerződést a Columbia kiadónál. 

Első lemezére készülve hozta össze az E Street Bandet, amely első koncertjét 1972. november 12-én adta. Az 1973-ban megjelent Greetings from Asbury Park, N.J. című lemez a szakma egyöntetű elismerésével találkozott (a Billboard magazin a maximális, 5 pontot adta kritikájában), de alig 25 ezer példány kelt el belőle, a slágernek szánt Blinded By The Light akkor még a kislemezlistára sem jutott fel. (Néhány évvel később aztán a Manfred Mann's Earth Band is felvette, az ő előadásukban lett világsláger.) Springsteen még abban az évben kijött a The Wild, The Innocent And The E. Street Shuffle című koronggal is, a kritikusoknak ez is tetszett, a közönségnek akkor még ez sem.

via GIPHY

Karrierjének új lökést az adott, amikor a Rolling Stone magazin újságírója, Jon Landau lett a producere. Landau 1974-ben ott volt az E Street Band koncertjén, és lelkes hangú cikket írt róla, benne a profetikus mondattal:

Láttam a rock and roll jövőjét: úgy hívják, hogy Bruce Springsteen.

A zenész ezután vonta be Landaut a nagy áttörésnek szánt Born To Run című lemez munkálataiba. A másfél év csiszolgatás után, 1975-ben a boltokba került album néhány hét alatt a lista harmadik helyéig jutott, és a legnagyobb sztárok közé repítette. Harmincadik születésnapját már országos turnéval ünnepelte, 86 városban 109 koncertet adott. Abban az évben jelent meg a Darkness On The Edge Of Town, egy évvel később a The River című dupla albuma, amely szintén listavezető lett.

Pályafutásának talán legnagyobb sikerét az 1984-ben megjelent Born In The USA hozta.

Az album csak Amerikában 15 millió, világszerte 30 millió példányban kelt el, és sorozatban hét dal került róla a Top Tenbe, amivel Michael Jackson Thrillerével holtversenyben – ma is csúcstartó. Az emberi jogok iránt elkötelezett Springsteen 1988-ban részt vett az Amnesty International által szervezett világturnén, Stinggel, Peter Gabriellel és Tracy Chapmannel együtt Budapesten is fellépett.

Sikerszériája folytatódott a kilencvenes években is, igaz, átmenetileg kísérő együttese nélkül. 1995-ben a The Ghost of Tom Joad című albumával a folkzene felé tett kis kirándulást. 1991-ben másodszor is megnősült (első felesége egy modell volt), az együttesében vokálozó Patti Scalfia énekesnőt vette el, s három gyermeke született tőle.

Az E Street Band 1999-ben alakult újjá, és Springsteen 2002-ben – egy évtized múltán – újra rockalbumot adott ki. A 2001. szeptember 11-i események ihlette The Rising, amely a megbékélés hangján szólt az emberhez, világszerte hatalmas sikert aratott.

Az énekes 2006-ban We Shall Overcome – The Seeger Session címmel adott ki lemezt, ez volt az első albuma, amelyen nem a saját dalait játszotta: az amerikai folkzene klasszikusait dolgozta fel külön erre az anyagra verbuvált, nem kis létszámú együttessel. Az E Street Banddel közös munka gyümölcse a 2007-es Magic, illetve a 2009-es Working On A Dream. 2014-ben került a boltokba a High Hopes, amelyen az elmúlt évek kiadatlan felvételei, újra felvett számok, valamint feldolgozások kaptak helyet. 2019-ben jelentkezett tizenkilencedik gyűjteményével, egy stúdióalbummal Western Stars címmel. Új színekkel gazdagította életművét, a nótákat részben a késői hatvanas, korai hetvenes évek dél-kaliforniai poplemezei inspirálták.

Springsteen koncertjei legendásak, a nyolcvanas években már számos kalózfelvétel keringett. Ezt megelégelve adta ki a 1986-ban az előző évtizedet felölelő Live 1975-85 című élő albumát, amely listavezetőként debütált, és azóta 13-szoros platinalemez lett.

Sony Music

A "Főnök" az egyik legsikeresebb amerikai rockzenész. Művészetében elválaszthatatlan a rock és a politika, dalai gyakran szólnak a kisemberek, a munkások hétköznapjairól, a megélhetés nehézségeiről. Eddig 20 Grammy-díjjal büszkélkedhet, 1994-ben a Philadelphia című film betétdalával Oscar- és Golden Globe-díjat nyert. 1999-től a rock and roll halhatatlanja, a dicsőségcsarnokba 2014-ben bekerült kísérő együttese is. Albumai közül hat szerepel a Rolling Stone magazin minden idők legjobb 500 lemezét összegző listáján, a magazinnál minden idők száz legnagyobb előadója közül a 23. helyet érdemelte ki.

2013-ban MusiCares év embere díjat kapott. 2016-ban Szabadság Érdeméremmel tüntették ki, és megjelentek emlékiratai Born To Run címmel. 2017 őszétől 2018 végéig a 236 alkalommal állt színpadra a New York-i Walter Kerr színházban a Springsteen on Broadway című egyszemélyes előadássorozattal. A különleges, intim hangulatú találkozás során a sztár gitárral, zongorával és a szerzeményeket összekötő sztorikkal szórakoztatta a közönséget. A szériát egy filmzenealbum és egy Netflix-műsor formájában is megörökítették.