Sport

Miután elküldte a Patriots, Brown bejelentette visszavonulását

Egy nappal azután, hogy az NFL címvédője, a New England Patriots felbontotta a szexuális zaklatással vádolt Antonio Brown szerződését, a 31 éves amerikaifutballista bejelentette a visszavonulását.

Brown ellen korábbi személyi edzője, Britney Taylor szeptember 10-én polgári peres keresetet nyújtott be Floridában azt állítva, hogy a 2018 májusában megerőszakolta Miamiban. Brown visszautasította a vádat.

Máris kidobta a Pats a legbalhésabb NFL-játékost
Antonio Brown mennyből a pokolba jutott pár nap alatt.

Közben a Sports Illustrated előjött egy másik történettel, amelyben egy magát megnevezni nem kívánó nő arról beszélt, hogy a sportoló 2017 júniusában erőszakkal megcsókolta és szexuálisan bántalmazta Pittsburgh-ben.

A cikk megjelenését követően Brown megfenyegette a nőt, akinek ügyvédje az NFL-hez fordult. Az ügymenet innentől kezdve felgyorsult, a Patriots vezetői pedig azonnal elküldték az elkapót, aki mindössze egy meccset játszott a csapat színeiben.

Vasárnap Brown Twitter-üzenetben jelezte, befejezi pályafutását.

Soha többet nem játszom az NFL-ben. Ezek a tulajdonosok bármikor felbonthatják a szerződéseket, bármit megtehetnek, amit csak akarnak

– írta, hozzátette, nagyon reméli, hogy a játékos-szakszervezet ezt nem hagyja annyiban, és ő is hozzájut a szerződésben rögzített pénzéhez.

A Patriots nem fedte fel Brown szerződésének részleteit, de amerikai sajtóértesülések szerint egy évre 15 millió dollárt kapott volna, de a megállapodás 9 millió dolláros aláírási bónuszt is tartalmazott.

Kiemelt fotó: Michael Reaves/Getty Images/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik