Heti abszurd;

2019-09-22 14:21:54

Heti Abszurd: Tisztelt Szülők!

Tisztelt Szülők! Nem kenyerünk a mellébeszélés, a maszatolás még kevésbé, ezért, mint vőlegény a nászéjszakán, rögtön belevágunk a lecsóba, és a lényegre térünk: gyermekük, akit a személyiségi jogai miatt nevezzünk Viktornak – mint önök bizonyára tudják, nem ez a valódi neve –, tegnap a nagyszünetben lebontotta a jogállamot. Nem említenénk ezt az iskolánk számára amúgy kínos epizódot, ám azért sem mehetünk el szó nélkül emellett, mert nagy múltú intézményünk történetében ehhez hasonló magatartás korábban még elvétve sem fordult elő. Fiuk, aki miniszterelnöknek szólíttatja magát, ezzel a tevékenységével megütközést váltott ki társai körében, többen félelmüknek adtak hangot, míg mások felháborodtak és olyanok is szép számmal akadtak, akik közölték, hogy undorodnak tőle.

Mivel ez a cselekedet iskolánk történetében nem tartozik a megszokott és részünkről tolerálható megnyilvánulások közé, ezért igazgatói jogkörömnél fogva számon kértem a személyiségi jogai miatt e helyütt csak Viktornak nevezett diákot (nem ez a valódi neve, önök is tudják). Ő csak a vállát vonogatta, zavartan röhigcsélt, és azt mondta, hogy oszt jó napot. Próbáltam megérdeklődni, természetesen a tőlem telhető legnagyobb tapintattal, cselekedete okát, de csak köpködte a szotyolát, majd amikor egy percre nem figyeltem oda, történelmi mélypontra gyengítette a forintot. Jelenleg a forint, úgyis, mint a magyar emberek által használt fizetőeszköz, soha nem látott mélységekben tanyázik az euróhoz képest, ami iskolánk sok tanulója számára kényelmetlenséggel, mondhatnánk úgy is, már-már kibírhatatlan kellemetlenségek sorozatával jár együtt.

Nevezett gyermek mindemellett érthetetlen és ebből kifolyólag félelmetesnek ható kifejezéseket használ. Testnevelési órán például a keresztény szabadságról szónokolt, emiatt több osztálytársa leesett a bordásfalról. Itt jegyezném meg, hogy földrajzi ismeretei is hiányosak: szerinte Magyarország egy hegyen épült város, a magyaroknak pedig az a küldetésük, hogy megmutassák a világnak egy magasabb rendű élet minőségét. Ez utóbbit meg sem akartam hallani, mert véleményem szerint náci beszéd, ami olyan időket idéz, amelyek a jobb érzésű emberekben rossz emlékeket ébresztenek.

Itt hívnám fel a T. Szülők (remélem, önök egy férfi és egy nő) figyelmét arra, hogy gyermekük viselkedése már közösségünk létét veszélyezteti. Iskolánk pszichiátere nemrégiben megvizsgálta az ominózus gyermeket, majd miközben hosszasan csóválta a fejét, közölte, hogy bár nálunk tudvalevőleg demokrácia van, és senkinek sem kell tartania semmitől, de a biztonság kedvéért a diagnózist letétbe helyezte egy ismert közjegyzőnél, arra az esetre, ha netán történne vele valami.