Az Ad Astrának alapvetően három síkja van: egy közvetlen, egy fizikai és egy szimbolikus. A közvetlen zseniális és igényes, a fizikai rengeteget döcög, de még elmegy, a szimbolikus - ahogy manapság a hollywoodi filmekkel szokásos - egy rakás sz@r.

A közvetlen az, amit látunk: tényleg nagyon jól megcsinált, dramaturgiailag is jól megkomponált jelenetek. Jó sztori, izgalmas fordulatok, érdekes karakterek.

Na, a fizikaival már vannak problémák. Először is, az emberiségnek anyag-antianyag technológia van a birtokában, ennek ellenére még mindig rakétákkal oldjuk meg az űrutazást. Aztán ugye a film az űrlift pusztulásával indul, vagyis van űrlift technológia is, ennek ellenére mindent rakétával lőnek fel (oké, itt még bemagyarázható, hogy az antianyagkitörés annyira megrongálta az űrliftet, hogy a helyreállítása túl sok időbe telne, és nincs rá idő, mert nem tudni, mikor jön a következő kitörés - de ezt akkor nem ártott volna valamilyen formában a nézővel is közölni). Aztán ugye a film színesbőrű mellékszereplője, aki a főhőst a Marsról induló rakétára felengedi, elvileg a Marson született. Jelenlegi élettani ismereteink szerint lehetetlen, hogy ember a Marson szülessen és egészséges lehessen, pláne, hogy visszatérjen a Földre (pedig elvileg a női szereplő a saját elmondása szerint egyszer már járt ott) a gravitáció miatt. Aztán ugye az a téma, hogy a drónok hiába keresik a Neptunusz körül az anyag-antianyag reaktorral rendelkező űrhajót, nem találják, ehhez képest a főhős ahogy odaér, azonnal megtalálja. A főhős apja (Tommy Lee Jones karaktere) nem tudja leállítani az anyag-antianyag reaktort. Mi van? Nincs valami kézi megszakító, amivel ki lehet kapcsolni? Milyen reaktor ez? Még ha simán kimegy űrsétálni és kívül visszafordíthatóan megrongálja az antennát, az is működött volna. Szóval a fizikai síkon a hibákat hosszasan lehetne sorolni.

És végül a szimbolikus sík. Egyértelműen kultúrmarxista a film. Miről is szól? Voltaképpen a főhős az apja által megszemélyesített, toxikus maszkulinitást kell, hogy kiirtsa magában, mert ez az egész életét tönkreteszi. Ezért utazást kell tegyen (külső és belső értelemben), és a létező legpusztítóbb fegyverrel (atombomba) kell elpusztítson MINDENT, amit az apja (vagyis a maszkulinitás) jelent és elért. Szó szerint az atomokig, mindent el kell pusztítani. Emellett epizodikusan megjelennek a modern kultúrmarxizmus szokásos, a valósággal köszönőviszonyban sem lévő sallangjai: a Holdon már kapitalizmus van, amit el kellene pusztítani. A kapitalizmus rablókká és kalózokká silányította a Hold lakosságát (holdjárós-eltérítős-lövöldözős jelenet). Az emberiség "bolygófaló", ami ahova megy, mindent elpusztít. Egyszóval a szokásos marxista sallangok.

Az Ad Astrának alapvetően három síkja van: egy közvetlen, egy fizikai és egy szimbolikus. A közvetlen zseniális és igényes, a fizikai rengeteget döcög, de még elmegy, a szimbolikus - ahogy manapság a hollywoodi filmekkel szokásos - egy rakás sz@r.

A közvetlen az, amit látunk: tényleg nagyon jól megcsinált, dramaturgiailag is jól megkomponált jelenetek. Jó sztori, izgalmas fordulatok, érdekes karakterek.

Na, a fizikaival már vannak problémák. Először is, az emberiségnek anyag-antianyag technológia van a birtokában, ennek ellenére még mindig rakétákkal oldjuk meg az űrutazást. Aztán ugye a film az űrlift pusztulásával indul, vagyis van űrlift technológia is, ennek ellenére mindent rakétával lőnek fel (oké, itt még bemagyarázható, hogy az antianyagkitörés annyira megrongálta az űrliftet, hogy a helyreállítása túl sok időbe telne, és nincs rá idő, mert nem tudni, mikor jön a következő kitörés - de ezt akkor nem ártott volna valamilyen formában a nézővel is közölni). Aztán ugye a film színesbőrű mellékszereplője, aki a főhőst a Marsról induló rakétára felengedi, elvileg a Marson született. Jelenlegi élettani ismereteink szerint lehetetlen, hogy ember a Marson szülessen és egészséges lehessen, pláne, hogy visszatérjen a Földre (pedig elvileg a női szereplő a saját elmondása szerint egyszer már járt ott) a gravitáció miatt. Aztán ugye az a téma, hogy a drónok hiába keresik a Neptunusz körül az anyag-antianyag reaktorral rendelkező űrhajót, nem találják, ehhez képest a főhős ahogy odaér, azonnal megtalálja. A főhős apja (Tommy Lee Jones karaktere) nem tudja leállítani az anyag-antianyag reaktort. Mi van? Nincs valami kézi megszakító, amivel ki lehet kapcsolni? Milyen reaktor ez? Még ha simán kimegy űrsétálni és kívül visszafordíthatóan megrongálja az antennát, az is működött volna. Szóval a fizikai síkon a hibákat hosszasan lehetne sorolni.

És végül a szimbolikus sík. Egyértelműen kultúrmarxista a film. Miről is szól? Voltaképpen a főhős az apja által megszemélyesített, toxikus maszkulinitást kell, hogy kiirtsa magában, mert ez az egész életét tönkreteszi. Ezért utazást kell tegyen (külső és belső értelemben), és a létező legpusztítóbb fegyverrel (atombomba) kell elpusztítson MINDENT, amit az apja (vagyis a maszkulinitás) jelent és elért. Szó szerint az atomokig, mindent el kell pusztítani. Emellett epizodikusan megjelennek a modern kultúrmarxizmus szokásos, a valósággal köszönőviszonyban sem lévő sallangjai: a Holdon már kapitalizmus van, amit el kellene pusztítani. A kapitalizmus rablókká és kalózokká silányította a Hold lakosságát (holdjárós-eltérítős-lövöldözős jelenet). Az emberiség "bolygófaló", ami ahova megy, mindent elpusztít. Egyszóval a szokásos marxista sallangok.

@whoamiohmy: Jó komment, akkor nem nézem meg.

@whoamiohmy: "tényleg nagyon jól megcsinált, dramaturgiailag is jól megkomponált jelenetek. Jó sztori, izgalmas fordulatok, érdekes karakterek." Tegnap este néztem meg, de szerintem nem egy filmről beszélünk. Végtelenül unalmas, tele fölösleges és értelmetlen klisékkel. Ha a fizikai megoldásokkat nézed, nálam betelt a pohár a marson lévő tóval, az oda vezető betongyűrűs csatornával a benne csordogáló vízzel. Hogy miért van egy marsi tóban kifeszített köték, meg miért van tele fakavelekkel, azt nem is boncolgatnám. A sztori 0, a látvány elmegy, semmi extra, a kivitelezés 0. Tulajdon képpen nem is sci-fi, egy egyszerű űrdráma, abból is a gyengébbik. Komolyan mondom az Űrcowboy-ok egy százszor jobb film...

@filewalker: en ezeket a termeszettudomanyosan nyilvánvalóan baromságokat a második szinten kezeltem, és igen, ott max egy erős kettes, gyenge hármas a film.
Hogy mi az izgalmas meg mi nem, az szerintem ízlés kérdése is. Nekem például a Gravitáció Hallé Berryvel az egyik kedvenc filmem, de a legtöbben egyáltalán nem találják izgalmasnak. Mas kérdés, hogy ott a fizikai rész is sokkal inkább rendben van, mint az Ad Astranal.
Nem vagyunk egyformák, de pont ettől kerek a világ ;)

A Gravitáció egy fényévekkel jobb film. Mind sztori, mind látvány szempontjából fényévekkel jobb. Izgalmas, érdekes, minden percében lekötött. És egyébként Sandra Bulock játszik benne, nem Halle Berry