Winmake

Útmutatók. Hírek. Cikkek. Tech.

Ebben az évben már lehet számítani az 5G hálózatra Magyarországon

A jelek szerint hamarabb elindulhat a magyarországi 5G-s szolgáltatás, mint arra korábban számítani lehetett.

Ha minden a tervek szerint halad, akár már az idei évben elindulhat a magyarországi 5G-szolgáltatás. Igaz, a hírt nem egy magyar tisztviselő, hanem Houlin Zhao, a Nemzetközi Távközlési Egyesület főtitkára jelentette be kedden, miután megbeszélést folytatott Orbán Viktor miniszterelnökkel – számolt be róla a Reutersre hivatkozva a Wsau.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság még júniusban tette közzé azt a dokumentumtervezetet, amely alapján az 5G-s hálózat által használt sávokat értékesítenék. A lap ugyanakkor megjegyzi, hogy az Egyesült Államok által hangoztatott aggodalmak ellenére Magyarországon a Huawei biztosíthatja majd a működéshez szükséges technológiai hátteret.

[5G-teszthálózatot mutat be az Ericsson és a Magyar Telekom]

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) ITU Telecom World 2019 konferenciáján arról beszélt, hogy a tervek szerint október végén kerülhet a kormány elé Magyarország 5G stratégiája. A miniszter hangsúlyozta: a kormány célja, hogy támogassák az 5G alkalmazások elterjedését Magyarországon.

[A Telekom bepakolt egy 5G-mobilállomást Zalaegerszeg belvárosába]

A miniszter ugyanakkor júniusban még arról beszélt, hogy az 5G-s technológia először 2020-ban, a fontosabb ipari területeken jelenhet meg, a nagyobb városok lefedettségére pedig a következő évtized közepéig kerülhet sor.

A bejegyzés trackback címe:

https://winmake.blog.hu/api/trackback/id/tr7315060986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

FACEBOOK OLDAL

Hírdetés

 

 

süti beállítások módosítása