Az Ázsia Expresszt megjárt Gáspár Evelinnel az nlc készített interjút, amiben a celeb a hétköznapjairól, és az őt ért pozitív és negatív kommentekről is beszélt, merthogy mindkettőből jócskán kap. 

Rosszakarói prostituáltnak vagy cigánynak nevezik őt, utóbbival nincs is semmi baja, büszke származására, és arra is, hogy a legnépszerűbb magyar Youtube-videó között egyre több kötődik romákhoz. Úgy látja, az utóbbi években megváltozott a cigányság megítélése Magyarországon.

Ugyanakkor nagyon sok pozitív kicsengésű üzenetet is kap, sok követője pozitívan csalódott benne az Ázsia expresszes szereplésének köszönhetően, édesapját, Gáspár Győzőt is rengetegszer hívták a show kezdete óta, hogy gratuláljanak neki lánya miatt. 

Azt hitték, bunkók és egyszerűek leszünk. Ehelyett azt írják, hogy belevaló vagyok, rátermett és emberséges. Olyan ez, mint amikor egy autó prémium üzemanyagot kap – teljesen feltöltődtem a sok pozitív visszajelzéstől

- nyilatkozta Gáspár Evelin, akinek továbbra sincs munkája, ellenben habzsolja az életet. 

Amikor megkérdezték, jelenleg éppen mivel foglalatoskodik, így válaszolt:

Leginkább semmit, már ami a munkát illeti. Szerepelgetek, élvezem az életet. Amikor hazajöttem Ázsiából, egy hónapra hazaköltöztem, aztán elkezdtem bulizni. Konkrétan hónapokig, megállás nélkül. Ez volt az első ilyen nyár, amikor fesztiválra jártam és bulizni, nálam ez is későn jött. Indiában jött rám egyébként, hogy fiatal vagyok, most kell élni az életet, és hallgattam a megérzéseimre. Örülök, hogy ezt megtapasztaltam, de elég is volt. Azért közben rájöttem, hogy aki ilyen életet él, az ne várjon sokat a jövőjétől.

A celeb hisz abban, ha megfelelő emberekkel veszi körbe magát, pozitívan alakul a jövője. Vágya, hogy műsorkészítő, szerkesztő, esetleg műsorvezető legyen. Ha most nem, akkor soha, véli.