Szórakozás

Trump mocskos szájúnak nevezte Chrissy Teigent, aki válaszként elterjesztett az elnökről egy trágár hashteget

Trumpnak nem tetszett, hogy egy műsorban nem dicsérik őt eléggé.

Vasárnap este az MSNBC lejátszott egy szegmenst Amerika még mindig rémes állapotban levő igazságszolgáltatási rendszeréről, amiben John Legend is megszólalt. Nemrég elfogadtak egy új törvényt, a First Step törvényt, aminek értelmében nem erőszakos bűncselekményekkel elítélt bűnözők például tanfolyamok elvégzésével csökkenthetik a büntetésüket, meg több olyan módon, amivel bizonyítani tudják, hogy képesek visszaintegrálódni a társadalomba.

A szegmens során ugyan megemlítették Donald Trumpot, elismerve az érdemeit, hogy végül aláírta ezt a törvényt, ugyanakkor megsértődött, amiért nem dicsérték érte jobban, számol be róla a DailyBeast. Úgyhogy elkezdett a szokásos módon Twitteren panaszkodni, beszólva többek közt a szegmensben szereplő Legendnek és feleségének, Chrissy Teigennek.

Én írtam alá a törvényt, senki más, a Republikánusok pedig több dicséretet érdemelnének. De most, hogy elfogadták, emberek, akiknek nagyjából semmi közük nincs hozzá, learatják a babérokat. Olyan emberek, mint az az unalmas zenész, John Legend, meg a mocskos szájú felesége, arról beszélnek, hogy milyen jó ez a törvény, de nem láttam őket a közelben, amikor elfogadták.

Legend válaszként Trump feleségének, Melania Trumpnak üzent, arra kérve, hogy dicsérje már többet a férjét, mert nyilvánvalóan hatalmas szüksége lenne rá.

Képzeld el, hogy te vagy az elnöke egy teljes országnak, és azzal töltöd a vasárnap estédet, hogy dühösen nézed az MSNBC-t, reménykedve, hogy valaki, bárki dicsérni fog. Melania, kérlek dicsérd ezt az embert. Szüksége van rád. Az országunknak szüksége van rád, Melania.

Teigen is reagált, akit csak mocskos szájú feleségként emlegetett Amerika elnöke, méghozzá ehhez híven, kiemelve, hogy mennyire gyávaság, hogy úgy támadja őt, hogy meg sem jelöli a posztban. Egyébként Trump két éve letiltotta Twitteren Teigent, így az amúgy se láthatná a tweetjeit.

Lol, mekkora egy beszari csicska. Mindenkit bejelölt, csak engem nem. Hatalmas elismerés, elnök úr. A legjobb része a tweetjében, hogy én szó szerint nem is szerepeltem a műsorban, még csak meg sem voltam említve. Kuncogok az értelmetlen említésemen, mert nem bírta megállni, hogy egy csicska legyen.

Ezután nem sokkal arra bátorította követőit, hogy népszerűsítsék a #BeszariCsicskaElnök hashteget, amit olyan sokan megosztottak, hogy egy ideig az egyik leggyakrabban használt hashteg lett a Twitteren, felkerülve a trending oldalsávba a platformon.

Kiemelt kép: Kevin Mazur/VF19/WireImage

Ajánlott videó

Olvasói sztorik