Ez a cikk több mint 1 éve frissült utoljára.  A benne lévő információk elavultak lehetnek.

Király Viktor elárulta: példaképként tekint Majkára

2019. szept 7. 15:48
Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Király Viktor olyan apuka szeretne majd lenni, mint amilyen Majka /Fotó: Zsolnai Péter

Király Viktor olyan apuka szeretne majd lenni, mint amilyen Majka /Fotó: Zsolnai Péter

Bár úgy tervezi, hogy csak az esküvő után lesz apuka, Király Viktor már azt is tudja, hogy olyan apuka szeretne lenni, mint amilyen Majka.

Példaképként tekint Majkára az apaságot tekintve Király Viktor. Mint azt a Blikk is megírta, az énekes, aki annak idején megnyerte a Megasztár negyedik szériáját, modell kedvese, Virág Anita kezét Rómában, vagyis a szerelem városában kérte meg. Király Viktor korábban azt mondta, az esküvő ugyan még egy kicsit várat magára, de nagyjából már tudja, milyen lagzira vágyik.

S bár elmondása szerint még nem igazán tudja elképzelni magát édesapaként, az nem okozna Király Viktor számára problémát, ha a baba hamarabb érkezne a vártnál.

- Szeretném is tartani magam a sorrendhez, hogy lánykérés, esküvő, és csak utána jön a baba. Persze akkor sincs baj, ha végül máshogy alakul, de a terv ez. Az biztos, hogy szakmámnál fogva nem átlagos, tradi­cionális apuka leszek, de úgy látom, azért elég sok zenésznek sikerül megbirkóznia ezzel. Nagyon pozitív családminták vannak előttem, amelyek egyben motiválnak is, mint például amilyen Majkáéké. Fiatalosak, jókedvűek, viszik a gyerekeket a koncertekre, nyaralni, mindenhová – valahogy én is így szeretném alakítani az életünket - mondta a Borsnak adott interjújában Király Viktor.

Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Blikk friss híreit a Google hírfolyamához

Neked ajánljuk

Iratkozz fel hírlevelünkre, legyél képben!
blikk tablet
Nem akarsz lemaradni?
Azonnal tudni szeretnél mindenről, ami fontos? Csatlakozz, mi mindenről értesítünk, ami tényleg számít!
Miért jó ez Neked? 1. Mert képben leszel a nap legfontosabb sztorijait illetően 2. Megkapsz mindent, hogy nagyon jól szórakozz 3. Nem maradsz le a hírekről, nem szalasztod el a lényeget

A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.

Király Viktor Majka apaság példakép apaként Majoros Péter család