Nicki Minaj bejelentette a visszavonulását

2019.09.06. 11:46, Gaines

nickistallion.jpg

A rapper a Twitteren közölte a hírt, azért akasztja szögre a zenéjét, hogy családot alapítson.

„Úgy döntöttem, visszavonulok & családot alapítok” – tweetelte ki Nicki Minaj csütörtök délután. A bejegyzésben ennél több részletbe nem bocsátkozott, ellenben a tőle megszokott konfrontatív attitűddel, passzív-agresszíven bemutatott a gyűlölködőinek („Most biztosan boldogok vagytok”), és arra kérte a rajongóit, hogy a „haláláig” tartsanak ki mellette. Ezek alapján nem egyértelmű, vajon komolyan gondolja-e a bejelentést, csak hirtelen fellángolás, vagy valamiféle burkolt üzenet valakiknek. Augusztusban a rádióműsorában belebegtette, hogy hamarosan – „nyolcvan napon belül” – összeházasodik a barátjával, Kenneth Perryvel, de akkor még hozzátette, hogy a nagyszabású esküvővel várni kell, előtte stúdiózni akar.

Minaj legutóbbi lemeze, a Queen tavaly jelent meg, Future-rel közösen tervezett turnéjának észak-amerikai szakaszát azonban lefújták, és végül Juice Wrlddel tartották meg idén tavasszal csak az európai koncerteket – ráadásul azok közül se mindet, a pozsonyi, a bordeaux-i és a dublini bulik elmaradtak, a budapestire szerencsére sor került.

BURAI KRISZTIÁN AJÁNLJA NICKI MINAJ LEGUTÓBBI LP-JÉT

Nem Minaj az első sztár, aki idén visszavonult vagy hosszabb időre szünetelteti karrierjét. Justin Bieber márciusban jelentette be, hogy ideiglenesen hiátusra megy, mert érzelmileg-lelkileg helyre akarja rázni magát, de előbb-utóbb visszatér „egy fasza lemezzel”. (2013-ban hasonlóan szabadon értelmezte a visszavonulás fogalmát, amikor azt mondta, kihagy egy évet, hogy megtalálja felnőtt hangját, a háttérbe húzódjon, és az alkotótevékenységre fókuszáljon.) Ed Sheeran pedig idén nyáron kiadott duettlemezét – és a Szigetet is érintő világ körüli turnéját – követően 18 hónapig nem fog koncertezni, és több időt tölt inkább feleségével, Cherry Seabornnal, akivel tavaly házasodtak össze. A Guardian érdekes, a mai sztárok karrierépítését górcső alá vevő fejtegetésben világított rá, hogy alighanem Sheeran átmeneti visszavonulása a legtudatosabb: a sztár ugyanis már 2012-ben felvázolt egy több éves karriertervet, miszerint még két lemezt szeretne megjelentetni, egy-egy matematikai jel lesz a címük (pipa – 2014: x; 2017: ÷), aztán neves sztárokkal szeretne egy duettlemezt (pipa – 2019: No. 6 Collaborations Project), utána pedig „nyugisabb időszakot” tervez.

Minaj nem szabott magának időhatárokat, meglátjuk, tartós lesz-e a nyugdíjazás, vagy dob egy Jay-Z-t, most mindenesetre álljon itt az egészen friss, kedden napvilágot látott videós és verzés vendégszereplése Megan Thee Stallion Hot Girl Summer című partiklipjében:

Címkék: nicki minaj
https://recorder.blog.hu/2019/09/06/nicki_minaj_bejelentette_a_visszavonulasat
Nicki Minaj bejelentette a visszavonulását
süti beállítások módosítása