Tékozló Homár

Nyaralj Pesten ágyi poloskákkal a Tavaszmező utca 13. kollégiumában! UPDATE! Reagált a Hostel

2019.09.03. 10:00 | Homár Rezső | 31 komment

via GIPHY

A külföldön élő Vera saját blogjában írta meg pesti nyaralásának történetét, amivel a turisták mellett az Óbudai Egyetem hallgatóinak figyelmét is szeretné felhívni a Tavaszmező utca 13. szobáinak veszélyeire. Ugyanis a szállást nyáron a City Hostel hálózatán keresztül találták, de iskolai időszakban az épület az Óbudai Egyetem Kollégiumának bérleménye. Nyáron pedig volt ott minden: mocsok, penész, ragadós padló, porháló-hegyek, vöröses folt az ágy alatt, széklet az ajtófélfán és természetesen a legjobb: ágyi poloska. És most vajon mi van?

Update: Frissült a poszt, miután megérkezett a Tavaszmező utcai kollégium (Hotel@BMF Diákotthon) vezetőjének válasza a lenti állításokra. A panaszt kivizsgálták, a közegészségügyi ellenőrzés is megvolt, az ÁNTSZ mindent rendben talált.

Külföldön élőként eleve ritkábban jutunk haza Magyarországra. Ezek a vakációk borzasztóan fontosak: végre tudunk találkozni az otthon maradt családtagokkal, barátokkal. Eddig általában kisebb buktatókkal megúsztuk de az idei út szervezése már eleve döcögősen indult. Egyszerűen muszáj volt hazamenni, így végül nem voltunk eléggé elővigyázatosak amikor rátaláltunk egy hostel- hálózatként hirdetett helyre. Régebben pestiként már megismertük a környéket, így azzal sem volt különösebb problémánk, hogy a "nyolcban" van: ott is vannak pocsék és csodaszép helyek is, hasonlóképpen mint más részein a fővárosnak. Végre megvan a szállás, hurrá utazunk! Na igen.

Első figyelmeztető jel:
Fizetni csakis készpénzben lehetett, több, mint ezer eurót… A kapott számlán nincs rajta a fizetett napok száma, sem korrekt bélyegző, aláírás. Véletlen a visszajáró három euróból kettő eurót és egy száz forintost kaptunk vissza. Semmi gond, biztos elnézték a hölgyek… Üdvözlet itthon az első 5 percben.

Volt folytatólagos öt perc is: a sokk ahogy felértünk a helyhez amit kaptunk: fél méter átmérőjű porháló lógott a plafonról, a zuhanykabin pedig penészes. Kosz mindenhol. Ismeretlen eredetű jókora vöröses- ragacsos folt az egyik ágyneműtartó alól kibukkanva. Remélhetőleg  ‘csak’ vörösbor és nem vér vagy hasonló. Talán utóbbihoz kissé halvány. Nyeltünk egy nagyot majd- mivel piszok fáradtan érkeztünk és nem volt más megoldás- maradtunk. (Sziget- fesztivál, Forma 1 és aug. 20. időszakban bonyolult hirtelen új szállást találni.)

Második ‘élmény’: Szemben a wc- vel az ajtófélfára kenve kb. másfél centire kiálló rászáradt kaki. Valaki jó csúcsosra odakente és otthagyta. A takarítók is- mint minden mást. Amit tudtam gyors megoldásként papírral letöröltem majd megkértem a recepción dolgozókat, hogy küldjék oda a takarítókat- ezt is és egyébként a szobákat is kitakarítani mert ez embertelen. Az ígéretet megkapva nyugodtan mentünk a dolgunkra majd este vissza: ugyanarra a látványra. Már kissé morcosan lementem ismét szólni: legyenek kedvesek valakit most azonnal küldeni legalább a kakit letakarítani, ezen kívül szeretnék kérni takarítóeszközöket mert gusztustalan a fürdőszoba. Mielőtt megmosakszunk szeretném elfogadhatóvá tenni (nehogy elkapjunk valamit vagy odaragadjunk). Kaptam is partvist, lapátot, felmosáshoz dolgokat- ezzel legalább a fürdéshez meg tudtam teremteni a normálisabb feltételeket. Én, mint vendég. Gyakorlott háziasszony vagyok de eltöltöttem vele három órát és elhasználtam nagyjából két liter fertőtlenítőszert. Nem én vagyok lassú: az állapotok voltak olyanok. ‘Dekorált’ ajtófélfa maradt mert azt már ne én… Különben is megvolt rá az eskü, hogy a reggeli takarításkor eltüntetik róla amit kell. Vajon mi várt ránk este? Lottót kellett volna vennem: széklet az ajtófélfán és mocsok ahol nem takarítottam még fel.

hostel2.jpg

Két fokkal idegbetegebben leszáguldottam és megkértem a lenn ülő két hölgyeket, hogy valakit MOST AZONNAL szerezzenek aki letakarítja legalább a szart… (Bocs.) Egyikük némi hezitálás után úgy ahogy volt elegánsan felöltözve feljött és megtette amit kértem mert takarító épp nem volt. Akkor közölték, hogy míg a szobákban van lakó addig nincs benn semmi takarítás- gondolom biztonsági okokból… ? Ez némileg megmagyarázott pár dolgot. Azt mondjuk nem, hogy miért is kaptuk már eleve koszosan meg a helyet? Eszerint ELŐTTE sem volt takarítva, csak ágyneműhuzat cserélve. Az meg megint csak más kérdés, hogy mi lefoglaltuk a szállást két hétre: ezalatt SEMMIT sem akartak ott takarítani… ?

Másnap reggel kivételesen később indultunk ügyeket intézni, egyéb dolgunkra ezért tovább maradtunk a szobákban. Egyszer csak kopogtak: egy nagyjából 13 évesnek látszó, intelligensnek tűnő fiatal lányka állt az ajtóban, mögötte két idősebb nő és pár kisgyerek, ránézésre a családtagjai. Mivel szóltak nekik, hogy ott a ‘ cucc ‘ amit le kell mosni, azért jöttek. De mivel már azon túl voltunk így megkértem őket, hogy legalább a kukát ürítsék ki. Kiderült, hogy nincs náluk bele zacskó, megígérték, hogy egyet oda fognak tenni nekünk a kilincsre, ezzel elmentek. Ugyanis a kukák ürítése sem tartozik az alkalmazottak feladatkörébe, az a vendégek dolga. Természetesen.

Gondolom nem lesz újdonság: kukazsákot sem kaptunk, sem aznap, sem később. Ezután direkt figyeltem legalább a folyosón, közösségi területeken a tisztaságot: ez ott azt jelentette, hogy délelőtt megjelent az erre kinevezett személyzet, ezek körülbelül fele magyar, gondolom a környékről, a másik fele pedig ázsiai akik nem is beszéltek magyarul- legalábbis semmi erre utalót nem tapasztaltunk. A magyarok magukkal vittek jópár kisgyereket akiket ott neveltek- iskolai szünet lévén-, volt olyan alkalom amikor közülük egy nagyjából 5-7 éves kölök a hostel előtt cigizett. A takarítás kimerült annyiban, hogy fél méterenként húztak egy nedves csíkot a folyosón, előtte szerintem semmi felseprés nem volt mert a falak mellett ott maradt kupacokban a haj/ szőr/ döglött bogár amit a felmosófa odakotort.

Mivel kifogtuk az év talán legmelegebb napjait ezért a szobákban elviselhetetlen volt a hőmérséklet. A hely fel volt készülve: napi 600 forintért lehetett ventilátort bérelni de ez már csak apróság volt, fenn sem akadtunk rajta. Keveset voltunk ‘otthon’ ezért ezt is el tudtuk viselni.

A pontot az i-n végül az tette fel ahogy két napos távollét, éjszakázás (lakodalom) után visszaérkezve borzasztó kimerülten beájultunk az ágyba. Én ébredtem fel legelőbb. A szemem sarkából vettem észre a kislányom ágyán a mozgást: ÁGYI POLOSKA igyekezett fényes nappal a gyerekem felé. Eztán szétkaptam az ágyneműt és találtam még párat.

hostel1.jpg

Szerencsére tudtam riadóztatni családtagot aki azonnal érkezett értünk, az összes cuccunk vákumzsákba és kukazsákokba került hirtelen. Borzasztó idegesen, remegve mentem le a recepcióra szólni- ott mindig huszonéves fiatalok, általában dekoratív lányok dolgoztak míg a háttérben a portán egy ‘komolyabb’ férfi figyelt, gondolom rájuk is vigyázva- mivel a lányok elmondása szerint az egész napjuk abból állt, hogy a panaszokat hallgatták a szobabérlőktől.

Visszakaptam a maradék éjjelekre járó bérleti díjat, pár bocsánatkérést és egy teljesen új, hitelesítetlen panaszkönyvet amin semmi bélyegző, egyéb… Mivel nem tehettem mást, beleírtam ebbe nagyon röviden mi a gondom de valószínűnek tartom, hogy a következő nap a főnök röhögve bedobta a kukába és kipakolt egy újat…
Szóval némi figyelmeztetés: a nyolcadik kerületi Tavaszmező utca 13- ban aki teheti hagyja ki a hostelt.
Ugyanúgy figyeljen oda az aki ott kapott kollégiumi elhelyezést- mivel az épület iskolai időszakban az Óbudai Egyetem Kollégiumának (Hotel@BMF Diákotthon) bérleménye- hacsak nem szeretne ágyi poloskák közt aludni. Esetleg haza is vinni a szülőkhöz- családtagokhoz. (A tagkollégium- vezető számára küldtem e- mailt, hogy tudja mi a helyzet. ÁNTSZ- nek szintén. Remélem kezdenek is vele valamit.)

Mivel pont a Forma 1- Sziget fesztivál- augusztus 20. időszakában volt muszáj hazamennünk ezért már nem voltunk elég elővigyázatosak. Boldogok voltunk, hogy van szállás- ami a képek alapján normálisnak látszott, na meg egyetemi kollégiumként már csak elfogadható- gondoltam én kis naiv. Nem olvastuk el előtte a hely értékeléseit amit eddig még minden esetben megtettünk. Rá is fáztunk. Később ugyan kiművelődtük magunkat az oldalon, az értékelések olvasása közben már sírtunk- nevettünk de kissé későn. Most van egy csomó érdekesebbnél- érdekesebb fotóm a helyről, pár maradandó ‘ emlékem ‘ és jókora csalódottság. Remélem más nem esik bele ebbe a csapdába. Sok sikert és örömet a hazalátogatáshoz mindenkinek!

És akkor a Tavaszmező utcai kollégium vezetőjének válasza, ami sok kérdést tisztáz:

A cikkben sajnos több olyan rész is található ami nem fedi, és nem is fedheti a valóságot.

- Az egyik legkézenfekvőbb: a megjelenített fénykép a talált ágyi poloskáról nem a Kollégium területén készült. Ilyen ágyneműhuzatot nem használunk és nem is adtunk ki használatra (fehér, sárga és zöld huzatok vannak és voltak használatban).
- A kollégium nyári hasznosítását külsős cég végzi már évek óta, de mégis mint Kollégium vagyunk feltüntetve, pedig a panaszt tévő hölgy nem a kollégium vendégeként volt jelen az épületben, hanem Hostel szállást vett igénybe.
- A nyári takarítási munkálatok is a bérlő cég végzi, a szobák napi szinten voltak takarítva, a közlekedők szintén, amit az üzemeltetés és az Egyetem is sokszor ellenőrzött. Kizárt rendszerszintű probléma.
- Az ominózus eset augusztus első hétvégéjén történt, de a történtekről a szállóvendég csak augusztus 22-én értesített minket és egyben az ÁNTSZ-t is. Az Egyetem és a Kollégium részéről jelenleg sem értjük, hogy ha valóban volt panasz, azt miért nem rögtön jelezte a Hostel, az intézmény / Kollégium vezetése és a hatóság felé.
- Augusztus 03. óta több vendég is megfordult a jelzett szobában és senki nem jelezte, hogy bármi problémája merült volna fel, főleg azt nem, hogy csípések lettek volna rajtuk - hiszen az jelzi az ágyi poloska jelenlétét.
- Miután a hölgy e-mailt írt, rögtön jelezve lett az üzemeltetés és a bérlő cég felé, hogy vizsgálják ki az ügyet. A vizsgálat megtörtént, ágyi poloskára utaló jelek nem mutatkoztak az ellenőrzés során és a szoba tisztasága is megfelelő volt. A frissen festett falon sem volt semmilyen, ágyi poloska jelenlétére utaló jel.
- A kollégium őszi indulása előtt a félévenként előírt rágcsáló és rovarirtás is megtörtént (2019. augusztus 30.), az ominózus szobát különös figyelemmel permetezték, és a munkálatokat végző cég sem talált semmilyen utaló jelet arra, hogy ágyi poloskák lennének jelen a szobában. A munka elvégzéséről szóló dokumentumot az ellenőrzés során másolatban elvitték (lsd. következő bekezdés).
- A Fővárosi Kormányhivatal, Népegészségügyi Főosztálya - az ÁNTSZ felkérésére -  közben 2019 szeptember 04-én 19:40-20:20 között közegészségügyi ellenőrzést tartott az épületben - ők sem találták semmilyen jelét az ágyi poloska jelenlétének - csatolva láthatják a helyszínen készített jegyzőkönyvet.
- A közlekedők tisztaságát - még az esti órákhoz is képest - teljesen rendben találták.
- A WC ajtó befele nyílik a kollégiumban. A „barna foltos” képen az ajtó kifelé nyílik, azaz a történet e helyen is sántít.
- A Hostel esetében szoba ár van. Egy kétágyas szoba napi ára abban az időszakban: 37 € Azaz a „több mint ezer euró” szállásdíj költői túlzás - még 2 szoba 10 napos bérlése esetén is. A vendég 10 napra bérelt 2 szobát (313/1; 313/2). Összesen 740 € volt ennek a költsége. Miután kijelentkezett a fennmaradó napok díját (amit előre kifizetett) visszakapta. Azaz a blogbejegyzés állítása ezen a ponton sem igaz.
- A készpénzes fizetés a foglalásnál ki van írva, a honlapon fel van tüntetve, a vendégnek nem lehetett meglepetés.

A leírt cikk sértő az egyetemünkre és a kollégiumunkra nézve is egyaránt, hiszen kollégiumunk a legkedveltebb kollégium az egyetemen, az elégedettségmérési mutatói is kimagaslóak (a takarítás és tisztaság tekintetében is).

Láthatjuk, hogy az egyetem részéről megtettünk minden szükséges lépést annak érdekében, hogy a hallgatók megfelelő színvonalú szolgáltatást kapjanak az őszi szemeszter indulásakor - pedig egy e-mailes megkeresést vettünk csak alapul.

Az ágyi poloskák nem vándorló állatok, egy háztartásba (s a kollégiumba is) passzív behurcolás eredményeképpen, gyakorlatilag bármilyen használati tárggyal be lehet vinni. A Hostel esetében a vendégek hozhatják be, ha évközben nézzük a kollégiumot, akkor pedig a hallgatók. 

Néhány fontos tudnivaló a hostelekről:
- általában sokágyas szobákban, közös helyiséghasználattal (fürdő, konyha, mellékhelyiség) olcsón szállhatnak meg vendégek, de időszaktól függően az árak lehetnek akár szállodai szintűek is,
- nincs napi takarítás a vendég jelenléte idején, elutazás napján van a szobák takarítása - ha huzamosabb ideig marad a vendég akkor hetente egyszer van takarítás: ez az egyik nagy különbség a hotel és a hostel szolgáltatás között,
- közösen használt helyiségek (közlekedők, folyosók, lépcsőházak) takarítása minden nap megtörténik,
- törölközőt általában nem biztosítanak,
- ezen információk mindegyike a Hostel honlapján megtalálható volt.

Végezetül fontos leszögezni: a blogbejegyzés úgy született hogy a fogyasztóvédelmi blog részéről semmilyen megkeresés nem érkezett sem a Hostel üzemeltetőhöz, sem a Kollégiumhoz, ellenőrizendő az állításokat, tényeket.

Vera úgy érezte, a hostel fenti levelét van mivel kiegészíteni, így újabb levelet írt nekünk, álljon itt teljes egészében:

Kedves Kollégiumvezető

Köszönöm, hogy a panaszaimra reagáltak és azt itt megosztották. Engedjék meg nekem, hogy én is tegyek egy-két megjegyzést.

Önök írták:
"A cikkben sajnos több olyan rész is található ami nem fedi, és nem is fedheti a valóságot.

1: Az egyik legkézenfekvőbb: a megjelenített fénykép a talált ágyi poloskáról nem a Kollégium területén készült. Ilyen ágyneműhuzatot nem használunk és nem is adtunk ki használatra (fehér, sárga és zöld
huzatok vannak és voltak használatban).

2: A WC ajtó befele nyílik a kollégiumban. A „barna foltos” képen az ajtó kifelé nyílik, azaz a történet e helyen is sántít.

3: A Hostel esetében szoba ár van. Egy kétágyas szoba napi ára abban az időszakban: 37 € Azaz a „több mint ezer euró” szállásdíj költői túlzás - még 2 szoba 10 napos bérlése esetén is. A vendég 10 napra bérelt 2 szobát (313/1; 313/2). Összesen 740 € volt ennek a költsége. Miután kijelentkezett a fennmaradó napok díját (amit előre kifizetett) visszakapta.

4: A kollégium nyári hasznosítását külsős cég végzi már évek óta, de mégis mint Kollégium vagyunk feltüntetve, pedig a panaszt tévő hölgy nem a kollégium vendégeként volt jelen az épületben, hanem Hostel szállást vett igénybe.

5: A készpénzes fizetés a foglalásnál ki van írva, a honlapon fel van tüntetve, a vendégnek nem lehetett meglepetés."

Az én tapasztalatom:

1: Igen az ágynemű huzata valóban zöld volt amit felhajtottunk és az alatta levő matracot fényképeztük le, azon találtuk az egyik élősködőt. Fotó mellékelve.

agy.jpg

2: Érdekes, hogy Ön vagy Önök a saját épületüket nem ismerik. A szobánk a harmadik emeleten volt nem messze egy babzsákokkal ellátott gyerekszobás folyosón, a 13-as ajtó (313). A mellékhelyiség ajtaja kifelé nyílt ahol egy csap van, onnan rögtön jobbra van maga a WC ajtó. Az ajtótól belül balra helyezkedik el a WC ülőke (nem szemben az ajtóval) a kb. 2 négyzetméteres helységben. Ha az ajtó befelé nyílna akkor az rányílna az ülőkére és nem is lehetne belépni egy normál testalkatú embernek. De ha nem hisz nekem kérem szépen menjen oda és nézze meg. A könnyebb beazonosítás érdekében csatoltam még egy képet a WC előterének a betört felületű ajtajáról.

ajto.jpg

3: Összesen 1047 eurót fizettem ki a 14 éjszakára. Ami egy éjszakára pontosan 74 euró. Ebben már benne van az idegenforgalmi adó. A számlát beszkenneltem és mellékeltem (nevet, banki információkat kitakartam). A kijelentkezésnél a fennmaradó díjat természetesen visszakaptam ezt senki sem vonta kétségbe, meg ez gondolom teljesen egyértelmű. Egyébként egy teljes "stúdió" lakást béreltem lévén gyerekekkel voltam, 2 szoba, szobánként 2 ágy, saját konyha, zuhany és WC.

4: Idézet a cikkből és a blogból:
-Ugyanis a szállást nyáron a City Hostel hálózatán keresztül találták, de iskolai időszakban az épület az Óbudai Egyetem Kollégiumának bérleménye.
-Egyszerűen muszáj volt hazamenni, így végül nem voltunk eléggé elővigyázatosak amikor rátaláltunk egy hostel- hálózatként hirdetett helyre.

5: A készpénzes fizetés említése (kártyával nem lehetett fizetni) nem volt kifejezetten kritika inkább egy érdekes észrevétel egy embertől aki a XXI. században él. Vittem is magammal elégséges készpénzt még azért sem problémáztam, hogy 100 Ft.-ot kaptam vissza egy euró helyett.

Még idéznék Önöktől egy sort:

"Végezetül fontos leszögezni: a blogbejegyzés úgy született hogy a fogyasztóvédelmi blog részéről semmilyen megkeresés nem érkezett sem a Hostel üzemeltetőhöz, sem a Kollégiumhoz, ellenőrizendő az állításokat, tényeket."

Háromszori felszólításra sem kezelték a problémánkat ott a Hostelben, a kijelentkezéskor két családtag is hívta a szálláshelyet amire - megkövetem - egy fiatal munkatársuk elnézést kért majd kijelentette, hogy így is folyamatosan öntik rá problémákat de mindegy mert két hét múlva úgyis bezár az egész.

Tegye a szívére a kezét, Ön mit csinált volna még ezek után amikor két kisgyerekkel kellett költöznünk és helyet keresni családtagoknál? Én több európai országban voltam már dolgozni és nyaralni, még távol keleten is és rengeteg helyen szálltam már meg. Higgyék el van összehasonlítási alapom. Ezért az összegért tiszta rendezett szállásokat lehet találni szinte bármelyik európai nagyvárosban.

Talán egy válaszlevélben elég lett volna egy elnézést kérni (a Hostelnek, nem a kollégiumnak), elfogadtam volna, hogy leterheltek, szezon van, kevés a munkaerő. Lehet és remélem is, hogy nem rendszerszintű ez a probléma Önöknél de ha a nyári szünetek alatt pénzt szeretnének keresni a turizmusból akkor jobban felügyeljék vagy jobban válasszák meg az üzemeltető céget. Kérem olvassa el a booking.com-on az értékeléseiket. Egy külföldi vendég csak ennyit írt: inhuman. A kollégiummal mint intézménnyel kapcsoltban semmi kivetnivalóm nincs és nem is volt.

Miért nem akkor rögtön jeleztük a problémát?
-Panaszkönyvi bejegyzést írtunk azonnal, meg lett írva a cikkben, erről nekünk lebélyegzett, átvett példányunk van. Tehát a Hostel értesítése megtörtént, az alkalmazottak is a portán-akik  a vendégekkel foglalkoztak tudtak róla. Ők mondták, hogy a vezetőt azonnal értesítik.
-Az eset az aug. 20-i hosszú hétvégén történt. Még aznap este fel lett hívva az ANTSZ ahol a telefont felvette egy úr és közölte, hogy igen, ezzel a gonddal hozzájuk kell fordulni de most a hosszú hétvége miatt napokig nem lesz senki bent, jelezzem utána. Ő nem tud semmit csinálni mert csak biztonsági őr.
-A kollégiumnak a hazaérkezésünk után írtunk, csakis azért, hogy ha a Hostel elmulasztja a bogárirtást akkor ők tudjanak róla mi történt és tudjanak a diákjaik egészségére- épségére figyelni. A kollégiumnak itt más szerepe nincs és nem volt szerintünk. Erre válasz is érkezett.

Ha Önök nem is de én akkor elnézést kérek, főleg azért mert igénybe vettem a szolgáltatásukat, ígérem soha többé nem fogom. Részemről az ügy lezárva.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lalikám 2019.09.03. 10:22:55

Külföldön élőként biztos nem hostelben kerestem volna gyerekes családként szállást, de hát ízlések és pofonok.

KaTe 2019.09.03. 10:28:21

Nevezzünk nevén a sz*rt:
City Hostel Corvin

Amit a vélemények alapján megtudtam:
- Aki itt foglal szállást, az vagy nagyon elkeseredett és / vagy nagyon igénytelen
- Ha 2 dekoratív nőstény ül a recepción, az a legtöbb panaszt egyből elfeledteti
- Nyugodtan lehet panaszkodni bármelyik hivatalnak a NAV-tól kezdve az ANTSZ-ig, valószínűleg a tulaj megfelelő kapcsolatokkal rendelkezik ahhoz, hogy ezek a panaszok egytől-egyig a kukában landoljanak.

juhaszvik 2019.09.03. 11:07:19

Nem egyértelmű, hogy miért mentek hostelbe, de feltételezem az ára miatt. Engem nem vet fel a pénz, de még sosem vettem rá magam, hogy ilyen szállást vegyek igénybe, ezért nagyon szakértője sem vagyok a témának: itt is kellene lennie naponta takarításnak?

zserzsenne 2019.09.03. 11:21:55

@juhaszvik1: Azt írja, nem találtak szállást sehol. Napi takarítással én sehol sem találkoztam (kivéve a közös helységek). Elég sok hostelben megfordultam fiatalként, Angliától kezdve Törökországon át, volt, ami még fiatal fiúként is elrettentő volt. A gyerekeimmel nem mennék semmi pénzért hostelbe, még ha fizetnének se (még Hollandiában sem).
A dzsuva még csak-csak, ez mindennapos, de az ágyi poloska megengedhetetlen, megérdemelne ez a hely egy alapos vizsgálatot.

ekat 2019.09.03. 11:25:26

Mivel a hölgy leírta, hogy muszáj volt (gondolom hirtelen) hazajönniük, és pont egy turisztikailag nagyon frekventált időpontban, így talán nem kellene azzal foglalkozni, hogy miért ment oda. Azért, mert nem talált mást. :)
Sosem voltam hostelben, de ilyen állapotok semmilyen szálláshelyen nem megengedhetőek, az egészet be kellene zárni azonnal. Részvétem a posztolónak és családjának.

zserzsenne 2019.09.03. 11:28:14

@zserzsenne: Főleg Londonban, Edinburgh-ban meg hasonló frekventált helyeken, ahol drága az albérlet, sokan csöveztek hostel-ben az olcsósága miatt, és onnan jártak dolgozni. A hostel kb. arról szól, hogy minél kisebb helyen minél több embert elszállásolj minél olcsóbban, akár 16-20 ágyas szobákban is. Van ahol berendeznek privát szobákat, vagy mint itt is kollégiumi szobákat adnak ki, de normális szállásszolgáltatást, tisztaságot, privát szférát elvárni ilyen helyeken dőreség. PErsze lehet, hogy az utóbbi pár évben már minden hostel Sheraton szintű, akkor mea culpa.

huncut_kata 2019.09.03. 11:42:50

@zserzsenne: De a több, mint 1000 euro 2 hétre kurva sok. Mi ugyanebben az időszakban Róma belvárosában reggelivel 3 csillagosban 59euro/éjért voltunk.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2019.09.03. 11:45:32

Hostelben azért ne várjon túl sokat az ember. Jó ha nem rohad szét az egész és még a legjobb minőségűeket is max vészhelyzetben ajánlanám.

Én akárhányszor nyaraltam mindig igyekeztem tartani a 3 csillagot. Bookingon nem olyan nagy ördöngösség normális legalább 3 csillagos szállást találni. Az még pont jó áron van és - nálam - eddig sosem volt baj a minőséggel.

2019.09.03. 12:00:15

Teljesen mindegy miért választotta ezt a szállást, jogos a panasza. Az is, hogy előtte is retek volt, de az ágyi poloska az végképp megengedhetetlen.

2019.09.03. 12:05:39

@Prof. William:
Szvsz nem sokat számítanak a csillagok, egy jó apartman gyakran jobb, mint egy 3 vagy 4 csillagos szálloda. Na meg az értékeléseket mindig érdemes megnézni.

Darth Revan 2019.09.03. 12:40:50

azt mondja ket het, 1000 euro, az napi 70 euro
ezert berelhettek volna egy normalis lakast. Jo, nem a belvarosban, de legalabb szar sem lett volna az ajtofelfan.

lógás Hugó 2019.09.03. 13:07:36

Beosztották hogy ki melyik blogra ír?
A gyerekei meg megijedtek a kátyúktól....
hataratkelo.blog.hu/2019/08/28/budapest_hataratkelo_gyerekek_szemevel

ekat 2019.09.03. 13:25:00

@lógás Hugó: Ettől jutott el a tudatomig, hogy tényleg, nem is ő a posztoló, legalábbis a fentiek szerint. Remélem, legalább tud erről, de gondolom megkérdezték.

DaM 2019.09.03. 16:22:14

@Darth Revan: a problem inkább ott van, hogy ha nem kapok értelmeset a belvárosban, akkor nem az a B-terv, hogy Hostelbe viszem (a világon bárhol) a családomat. Ha vékony a zsebem (miért ne lehetne, hátha nem amiatt mentek nyugatra), akkor a lokációt variálom meg, inkább. A közlekedés is megszervezhető, nem kötelező ám autót bérelni, mert ugye az sem kis pénz. Vonat, HÉV, stb. Persze ettől még nem feltétlen kötelező elkárhozniuk, de itt bizony felmerül az ész/életösztön mellőzésének vétsége is az utazó részéről.

DaM 2019.09.03. 16:25:43

@DaM: hozzátenném gyorsan Hostelvédelmi záradéknak - ha a lokációban elhúzol a fertőzött nagyvárosokból, azért normális (bár kritizálható) szintre tudnak emelkedni. Magánutazóként is tapasztalom, hostelt nem üzemeltetek. :D

Azt figyeltétek amúgy, hogy a blogon írja, hogy próbálkozott más oldalakkal, de trollok voltak a "tulajdonosok"? Feketézők, árduplázók, stb. - legalábbis az elmondás szerint. Ez mondjuk reflexből hihető, mivel szerintem sokan tudják, hírekből is, hogy a belvárosi árak a couch-surfing és társai miatt elszálltak, minden idióta pénzt akar az ingatlanból. Még egy ideig, amíg a NAV megy vért szívni - gondolom. A hiénákra is kb. annyi az ellenszer, hogy fertőzött területre nem megyek. Mert lelőni nem hagynák uccse.

2019.09.03. 18:39:59

@DaM:
Nem a couch surfing miatt, hiszen az szívességi szállásadás, az airbnb-re gondolsz.

De amúgy nyáron én azt tapasztalom, hogy a nagyvárosokban pont hogy olcsóbbak valamivel a szállások, mint a tipikus üdülőövezetekben.

ptspts 2019.09.03. 20:41:24

Budapesten vannak tiszta, kényelmes ágyú, szépen berendezett, tágas szobájú hosztelek is. Időben foglalva az ár is kedvező.

Tangooo 2019.09.03. 22:01:53

Azért az internet korában ilyen mocskos helyet vakon kiválasztani csak egy roppantul élhetetlen ember tudhat. Bár lehet, hogy még nem hallott róla, hogy szinte nincs olyan szálláshely, amiről, ha más nem is, de néhány vélemény ne lenne megtalálható.

schlumbergerna 2019.09.04. 00:26:18

Nade ez amúgy a Kandó főiskola kollégiuma, ha jól bogozom ki a szálakat. A diákoknak egész tanévben jó a poloska?

KaTe 2019.09.04. 10:01:35

@schlumbergerna: Ők matracot is visznek magukkal.

SZIGMA 2019.09.04. 10:21:16

A filmekben a kémek még a Hiltonban is találnak poloskát a szobában, pedig az nem hostel.
Egyszer voltam hostelben (München), olcsó volt, így nem voltak nagy elvárásaim. Se poloska, se kula nem volt, de azért arról meggyőzött, hogy szintet lépjek.

user friendly 2019.09.04. 10:54:52

A hosteleket élből nem kéne azért fikázni. Én rengetegben voltam és szinte mindenhol normális körülményekkel találkoztam Amszerdamtól Lisszabonon át Prágáig. Csak jól kell választani és sokkal olcsóbban kijön a szállás, mintha hotelban lakna az ember.
Persze ehhez meg kell nézni az értékeléseket is, amit a poszter elmulasztott. Azért viszont nem őt kéne fikázni, hogy egy hirtelen utazásnál , főszezonban nem tudott válogatni a szállások között.

aefzuj 2019.09.04. 13:38:20

Külföldön élő szarrágó magyar, hostel, nyócker, előre fizetés, utólag picsogás. Persze azt sem ott a szálláson, hanem itt meg a blogon.

Taigetosz pozitív, "nem kár érte migráns" magyar.

A "miért ment oda?" kérdésre a válasz: azért, mert pénztelen, szegény, csóró vagy szarrágó. Az egyik biztos, de általában ezek kéz a kézben járó kvalitások.
Szállas (normális is!) ugyanis mindig, minden szezonban van Budapesten, annyi a kérdés, hogy mennyibe kerül.
Én még olyan 4-5 csillagos szállodaban nem jártam, ahol ne lett volna szabad szállás bármelyik kiemelt időintervallumban. (m)Agyarországon és világszerte sem.

Akinek nincs elég pénze az általa elvárt színvonal finanszirozásához az vagy ne utazzon, vagy ne picsogjon. A saját anyját sem érdekli a pénztelenségéből eredő kalváriája.

Mindenki annyit ér, (...) megmondta már ezt sikeres ember is.

(m)Agyarország nem attól sz@r hely, hogy a Lajtától keletre fekszik geopolitikai értelemben. Sokkal inkább attól, hogy ilyen egyedek adják a siserehad gerincét.

Ennyike

KaTe 2019.09.05. 10:10:20

@aefzuj: Nálad mi a jó ár egy budapesti szállásra /éj? A posztolót kb. 26E fizethetett egy éjszakáért. Legutóbb Rómában jártam, ott ennyi pénzért 25nm-es szobát kaptam, svédasztalos reggelivel a Terminitől 5 percre (nem, nem airbnb, rendes hotel). Budapesten mennyit kell fizetnem ugyanezért, hogy ne legyek szarrágó?

"Akinek nincs elég pénze az általa elvárt színvonal..."
- Az ágyi poloska meg a falra felkent sz*r hiánya az olyan magas színvonal? :) Azért azt vágod, hogy ez inkább téged minősít.

Amúgy, nehéz eldönteni, hogy trollkodsz, vagy ironizálsz, úgyhogy be is fejeztem. :)

2019.09.05. 11:49:23

@aefzuj:
Nem, Magyarország a teféléd miatt szar hely. Nem 4-5 csillagos igényszint az, hogy ne legyen retkes és ne legyenek ágyi poloskák, hanem bármely szálláshelytől elvárható. A poszter hibázott, hogy nem nézte meg az értékeléseket, ellenben a panaszaiban teljesen igaza van, ez a szolgáltatási szint nem az alsó kategória, hanem az, amit a megfelelő hatóságnak azonnal be kellene zárnia.

Navarone 2019.09.05. 16:49:56

Külföldi magyar, azok ugye lapátolják a pénzt a bankszámlára, mert annyira sokat keresnek, és nem tud kifizetni egy rendes szállást? Nocsak nocsak.. hát nem keresik magukat betegre, ahogy hallani mindenhonnan?

szcsongor 2019.09.10. 12:17:54

@aefzuj: Mekkora egy megkeseredett, irigy ember lehetsz te...

@Navarone: Szerintem senki nem állította, hogy mindenki aki külföldre megy, egyből gazdaggá válik. Másrészt mindenkinek mások az igényei. Én sem foglalok soha 4-5 csillagosba (bár megtehetném), mert egyszerűen felesleges pazarlásnak tartom. Legyen egy tiszta ágyam tiszta fürdőszobával és ennyi. Amit drága szállásra költenék, elköltöm másra, amire meg lehet hogy mások nem költenének annyit mint én.

Permetező 2019.09.11. 16:27:10

Hogy lehet látatlanba megállapítani hogy az kaki vagy sz*r. Kakálni gyerekek szoktak szarni meg felnőttek. Fosni meg bárki akinek hasmenése van.

Szubrina 2020.02.23. 14:27:05

Engem az bánt, h lemagyarozta a "takarítókat", ez olyan, mint mikor ki van írva Ausztriában: "Magyar ne lopj!"
Mindezt, h hű de PC-k legyünk, közben meg az egész népet lehúzzák egy egész etnikum miatt, akik mint egy rák élősködnek rajtunk.

Az a "kaki" a képen csokikrém is lehet, amikor a tortára készítem, senki meg nem mondaná, h mi az ott a tálban.

Szubrina 2020.02.23. 14:35:30

@zserzsenne: A takarítatlanság bizony előidézi a paraziták megjelenését. Mivel az előző ott lakó óta sem volt takarítva, akár ő is behurcolhatta.
Nem akart a nő napi szintű takarítást, csak mivel ottmaradt a dzsuva az előző lakó után azt szerette volna, ha eltakarítják.
süti beállítások módosítása