9 °C Budapest

Színt vallott Majka: döbbenetes sztárgázsiért haknizik országszerte

2019. augusztus 31. 16:01

Majka saját bevallása szerint 3,5 millió forint plusz útiköltségért jár koncertezni. Ez persze egy 24 fős stábot és gigakoncertet jelent. Ha csak a nyarat és annak 27 fellépését nézzük, akkor ezzel a gázsival 94,5 millió forintos bevétele lehetett a rappernek július-augusztusban. És akkor a többi bevételi forrásairól nem is esett szó. Megnéztük azt is, más magyarok sztárok nagyjából milyen áron vállalhatnak koncertet.

Nem titok, minket meg lehet rendelni, 3,5 millió forint plusz útiköltségért megyünk

-mondta el az Indexnek adott interjújában Majka. Bár az összeg nem kis summa, azt látni kell, hogy a stáb (24 fő) meg is dolgozik a pénzéért. Majoros Péterék öt teherautónyi hang- és fénytechnikával utaznak, és helyszínenként kétórás show-t adnak.

Ezzel az árral benne vagyunk Magyarországon a top ötben, vagyis a legdrágábbak közé tartozunk. Ezért a pénzért sem megyünk akárhová

-folytatta a zenész, aki mindezt azzal magyarázta, hogy el akarják kerülni a kamuhangosításos, összetákol színpados bulikat. Ez úgy látszik sokszor sikerül is Majkának, azaz a számokból az látszik nem kell panaszkodnia a minőségi koncertek mennyisége miatt. A Bors utánaszámolt, Majka hivatalos Facebook oldalának tanúsága szerint, júniusban hat, júliusban tizenegy, augusztusban tíz nagykoncertet adott. 

A nyári 27 koncerten a 3,5 millió forintos gázsival számolva 94,5 millió forintot gereblyézett össze,

ami akárhonnan is nézzük nem kevés pénz, sőt! Majka az amerikai módszer híve, így menedzsert sem tart, nem kell neki fizetni. A lapnak egyébként nyilatkozott névtelenül egy népszerű zenész, aki szerint

nyilvánvaló, hogy az kapja a legtöbb pénzt, akinek a nevére jegyet vesz a közönség - magyarázza a muzsikus. A frontember, az "arc" általában hetven százalékot tesz el, de hangsúlyozom, az arány minden zenekarnál más és más a körülmények függvényében. Egy kísérőzenész, mondjuk egy gitáros, általában ötvenezer forint körül keres Magyarországon, de ez megegyezés kérdése.

Ez a szám azonban az informátor szerint csalóka lehet, mert vannak haknizenészek, akik hétvégénként fillérekért mennek bulikba, de megcsinálnak egy hétvégén 15-20 haknit, és megkeresnek egy hétvégén egymilliót úgy, hogy senkinek nem tűnik fel.

Majka tehát csak, mint zenész a nyáron megkeresett majd 100 millió forintot, és akkor ehhez még hozzájön, hogy a TV2-n műsort vezet, aktívan használja a közösségi médiát, amik óriási reklámfelületnek minősülnek. És akkor a Youtube népszerűségből fakadó pénzekről nem is beszéltünk. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Van mit a tejbe aprítani

2018-ban kiszivárgott egy lista arról, hogy a hazai popszakma apraja-nagyja mennyiért vállal fellépést Magyarországon. Bár a lista egy éves, azaz mára kissé megkopott mindenképpen jó iránymutató lehet. Ha megnézzük, az akkor még együtt zenélő Majka és Curtis formációja 2,9 milliót kért el egy 90 perces műsorért - már ha hihetünk ugye a kiszivárogtatott listának - ami mára, már csak a Majka produkció esetében 3,5 millió forint. Azaz alsó hangon is 600 ezer forinttal több, ami 20 százalékos drágulást jelent alig több mint egy év leforgása alatt. 

(Címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt)

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem