Google licencek nélkül jöhet a Huawei csúcstelefonja

Nemrég írtunk arról, hogy a Huawei újabb három hónap haladékot kap az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumától, így egyelőre nincs igazán hatása annak, hogy a gyártó, és bizonyos leányvállalatai tiltólistán vannak. A Reuters értesülései szerint azonban ez hamarosan megváltozhat, ugyanis az érkező, Mate 30 sorozatú okostelefonok hardveresen ugyan elég erősnek ígérkeznek, de a Google még nem adta oda a szolgáltatásaihoz szükséges licenceket, így az eszközökre nem telepíthető fel a hivatalos Android operációs rendszer, és annak alapértelmezett szolgáltatásai, beleértve a Play áruházat. Egyelőre az is nagy kérdés, hogy valaha is megkapja-e ezeket a Huawei az újabb eszközein.

Ez azt jelentené, hogy a licencekkel nem rendelkező termékek eladhatatlanok lennének a Kínán kívüli piacokon, és itt főleg Európára érdemes gondolni, amely földrészre a vállalat kifejezetten koncentrál, ráadásul eléggé jó eredményeket is értek el itt a korábbi termékeikkel.

A három hónapos haladék azonban azt is jelenti, hogy a Huawei bizonyos fejlesztéseivel és partnereivel kapcsolatban kiállítható egy felmentés. Erre vonatkozóan a Reuters úgy tudja, hogy az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma eddig 130 kérelmet kapott különböző megoldásokra vonatkozóan, viszont egyelőre egyiknek sem adtak zöld utat, vagyis az érintetteknek még nincs jóváhagyásuk arra vonatkozóan, hogy a fejlesztésüket eladják a Huawei számára.

A Huawei egyébként továbbra is az Android operációs rendszerben és a kapcsolódó szolgáltatásokban gondolkodik, ha az Egyesült Államok kormány ezt megengedi számukra. Ellenkező esetben a saját operációs rendszerük és ökoszisztémájuk felé fordulnak.

A Reuters nemrég azt is megszellőztette, hogy a Huawei az Aurora nevű, orosz fejlesztésű operációs rendszert telepítené fel közel 360 ezer tabletjére. Ez egyelőre még egy kísérleti projekt, de az Aurorát birtokló és fejlesztő Rostelecom az egyetlen olyan érintett, amely tableteket vásárol a jövő októberre tervezett népszámlálás céljából.

A Rostelecom ezzel kapcsolatban részleteket nem árult el, de azt megerősítették, hogy számos lehetőséget figyelembe vesznek a Huawei-jel történő együttműködés tekintetében.

Azóta történt