Mit tegyünk, ha válogatós a gyerek? A kulcs a türelem és az elfogadás

Szász Eszter 2019. augusztus 29.

Sosem felejtem el, amikor a lányom egyéves korában egyszer csak egyik napról a másikra nem evett meg semmit. Iszonyatosan megijedtem, és mikor már majdnem orvoshoz szaladtam, egy születésnapi zsúrban egy ültő helyében megevett egy fél tepsi muffint. 

Persze kutya baja sem volt, egészen egyszerűen elérte azt a kort, amikor az addig szeretett ételek közül néhányat elutasít. Ez általában néhány hónapig tart, és ha nem görcsölünk rá, akkor el is múlik. A tapasztalatlan szülőnek ez nagyon nehéz feladat, de mindenképpen próbáljunk meg felülemelkedni rajta.

Türelem

Ha válogatós a gyerek, akkor az első és legfontosabb, hogy legyünk vele türelmesek. Többször kínáljuk meg, és várjuk meg, hogy elfogadja. Mutassunk jó példát, illetve, ha mi csokit eszünk, akkor ne várjuk el, hogy ő mellettünk biopudingot kanalazzon. Ahogy a születésnapi zsúros példa is mutatja, ha társaságban vannak, az étvágyuk is megnő - vagy legalábbis jobban megkóstolják az ételt. Ha a gyerek egészséges, akkor tudja mennyi ételre van szüksége, vagyis nem fog éhen halni. 

Ne keverjünk bele érzelmeket

Nagyon fontos, hogy az evés nem a szeretet kifejezése, ne keverjünk érzelmeket az evéshez. Nem azzal tesz minket boldoggá, ha eszik, nem értünk eszik. Ugyanúgy büntetni vagy jutalmazni sem célszerű őket, ha nem esznek, ez nem engedelmesség vagy viselkedés kérdése. 

valogatos_gyerek.jpg

Ismertessük meg az alapanyagokat

Amíg még pici, figyeljük a fejlődését, és ha jókedvű, eleven és eleget alszik, akkor nem kell aggódni, az átmeneti állapot elmúlik. Érdemes közös vásárlással, főzéssel megismertetni vele az ételeket. Arra figyeljünk, hogy az újítást, új ízeket viszonylag kevés gyerek fogadja el, így azokkal óvatosan bánjunk. 

Vannak olyan gyerekek, akik kizárólag csak pár ételen élnek, virslit, tésztát, rántott húst esznek meg. Ezen sem kell aggódni, mert egy idő után, ahogy változik az ízlésük, egyre több mindent fognak kipróbálni. Van, aki csak felnőttkorában kedvel meg más ételeket, mert akkor már úgy érzi, nincs rákényszerítve arra, hogy egyen. 

Praktikák ha válogatós a gyerek

  • Ha mégis szeretnénk, hogy többféle ételt egyen meg, finoman tudjuk terelgetni a válogatós gyereket. 
  • Teremtsünk ritmust az étkezésben - ha összevissza ülünk le enni, vagy étkezések között nassolunk, akkor a szervezetnek nem lesz ideje megéhezni és biztosan nem lesz öröm az evés.
  • Főzzünk, vásároljunk együtt a gyerekekkel. Ha közösen készítjük el a fogásokat, akkor sokkal szívesebben fogják megkóstolni, megenni.  
  • Bármennyire is nehéz sokszor, teremtsük meg a nyugodt evés feltételeit, terítsünk meg szépen, üljünk együtt asztalhoz. Közben ne foglalkozzunk mással, csak beszéljük meg az aznapi történéseket, foglalkozzunk egymással. 

Fotó: Getty Images

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.blog.hu/api/trackback/id/tr1615008736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 
süti beállítások módosítása