Hirdetés

Az újabb három hónap haladékkal semerre sem tart a Huawei ügye

Az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma a 90 napos türelmi idő lejártával ismét 90 napnyi haladékot ad.

Május második felében került nehéz helyzetbe a Huawei, ugyanis USA nemzetbiztonsági kockázatnak minősítette egy rendelet által. A felek közötti tárgyalások levezénylése érdekében az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma három hónapnyi haladékot adott a cégnek az összes szankció életbe lépése előtt, amely tulajdonképpen a hét elején járt le. Egyelőre azonban nem történik semmi, Donald Trump július elején már békülékenyebb hangot ütött meg, a Kereskedelmi Minisztérium végrehajtó személyzete viszont utasításba kapta, hogy ne foglalkozzanak az Egyesült Államok elnökének ígéreteivel.

Az első tényleges előrelépést az ügyben a három hónapnyi türelmi idő lejárta jelenhette volna, de nem fog történni semmi, mert az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma újabb három hónapnyi engedményt adott a Huawei számára.

A vállalat egyelőre tehát tiltólistán marad, méghozzá számos leányvállalatával együtt, de a további haladék miatt gyakorlatilag az üzleti lehetőségeik nem sérülnek jelentősen, legalábbis 90 napig semmiképpen.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés