Még nem kezdődött el a kampány, de a XIII. kerületben már szórólapozik az MSZP

2019.08.21. 12:05

A szocialisták jelöltje, Csiga Gergely és Tóth József kerületi polgármester látható azon az MSZP-s szórólapon, amiket már elkezdtek teríteni a XIII. kerületben, noha a kampány hivatalosan még el sem kezdődött. A jogszabály értelmében plakátot, szórólapot sem lehetne kitenni vagy kiküldeni a választóknak a kampány kezdete előtt.

image.png
Fotó: Olvasónk / Index

Áder János  október 13-ra  tűzte ki a 2019. évi önkormányzati választásokat, a kampány pedig hivatalosan mindig 50 nappal a választások előtt indul, vagyis idén augusztus 24-én, szombaton, 0:00-tól lehetne kitenni a plakátokat. (A kampány a szavazás napján 19 óráig tart.)

Nem az MSZP XIII. kerületi szervezete az első, amely már a kampány előtt elkezdett kampányolni: Terézvárosban már augusztus 20-án, kedden, megjelentek a Fidesz terézvárosi szervezetének plakátjai az utcákon. 

Megkerestük az MSZP 13. kerületi szervezetét a szórólapokkal kapcsolatban, amint válaszolnak, közzétesszük a reakciójukat. 

Frissítés: Békásmegyeren is idő előtt indult be az MSZP.