Újságok amelyekkel találkoztunk gyerekként
2019. augusztus 20. írta: ToyaHSW

Újságok amelyekkel találkoztunk gyerekként

img01512_1.jpg

A 60-as, 70-es, sőt még talán a 80-as években is nagyon fontos szerepet töltöttek be a gyerekek életében a különböző újságok, amelyekkel az iskolában vagy az újságárusoknál találkozhattunk.
Ezek egy részét kötelező jelleggel kellett olvasnunk, másokra szüleink fizettek nekünk elő mert úgy gondolták hogy a javunkat szolgálják majd, míg voltak olyan lapok amelyeket a zsebpénzünkből vásároltunk meg.

Az iskolában már alsós korunkban is találkoztunk kötelező jelleggel megvásárolható újságokkal, ilyen volt többek között a Dörmögő Dömötör, amit én nagyon szerettem a kivágható játékok miatt. Ahogy egyre idősebbek lettünk úgy léptek be életünkbe az újabb lapok, amelyek között megtalálható volt a Pajtás magazin, majd később a KISZ-es időkben a Szovjetunió újság is.
A szovjet lapokat már kicsi korunkba sem kellett nélkülöznünk, hiszen ott volt a Kalavok újság amiben minden hónapban vékony kék fóliából készült lemezeteket lehetett találni.

És persze kortól függően mindenkinek megvolt a kedvenc újságja, amit maga vásárolt meg az újságárusoknál. Ezek között megtalálhatóak voltak a kisebb korosztály számára készült képregények, a nagyobbaknak készült vicces újságok és a tinik számára készült lapok amelyekben poszterek és számukra érdekes hírek várták a felcseperedő gyerekeket.
Én a képregények közül a Kockás sorozatot kedveltem, a vicces lapok közül a havonta megjelenő Hahota volt a kedvencem, míg tiniként az Ifjúsági Magazinnal, majd később a Popcorn és a Bravo német kiadásaival találkoztam.
Ezek közül van ami mind a mai napig megvan és a gyűjtemény részét képezi (ez néhány Hahotát takar).

Szerintem nektek is voltak kedvenc újságaitok gyerekként, ha más lapokkal találkoztatok, akkor szívesen kiegészítem a postot a Ti emlékeitekkel is.

Ezek Hajadonna és MAXVAL bircaman közíró emlékei

 

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr9015017326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Weißkopf 2019.08.21. 11:22:31

Régi szép idők! Amikor (1967-ben?) megjelent az Ifjúsági Magazin (IM), alig lehetett hozzájutni. Élelmesebb újságárusok csak akkor voltak hajlandók adni belőle, ha vettél hozzá 1 db Asszonyok-at vagy Szovjet Híradót...

szepipiktor 2019.08.21. 12:06:47

Remek!
Mondjuk ugrálsz az időben, mert ha a pajtás meg a hasonlók voltak a gyermekkorod, akkor a bravo és a többiek már nagykorúságodra esnek!
A Szovjetunió meg nem volt ifjúsági lap.

Void Bunkoid 2019.08.21. 13:37:29

Inkább az volt a legviccesebb, hogy az IM (ugye KISZ-lap volt) hogyan lett ifjúsági, de azért erősen mozgalmi-propagandalapból a 80-as évek végére teljesen egyértelmű pofátlan Bravo-klón (amúgy meglepő módon az IM 2015-ig létezett, sőt, hiába lehetett már '89 után Bravót meg Cosmót meg egyebeket is kapni, 2010-ig képes volt a legnagyobb példányszámban fogyó papíralapú ifjúsági média maradni).

Inkább azt sajnálom, hogy már tényleg leáldozott az újságoknak, jóval több interaktivitást, és intellektust feltételezett egy újságot körbeadni, azt elolvasni,a cikkeket megvitatni, röhögni rajtuk, véleményt kifejteni, mint ostobán röhögni (rosszabb esetben még azt sem, csak online odabiggyeszteni egy másikat vagy emojit) egy telefonon körbemutogatott óvodás szintű mémen.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2019.08.21. 14:43:01

Gimnáziumban minden osztálynak járt 1-1 példány Szovjetunió c. újság, amit elvileg el kellett volna olvasnunk, hogy abból készüljünk fel a "Ki tud többet a Szovjetunióról?" vetélkedőre. Hát mi a versenyen ugyan tök utolsók lettünk, viszont jó kis montázsokat vagdostunk ki a képekből. Volt tornacipő keretes Lenin képünk és V-alakban repülő vadlibák élén szálló síugrónk is a falon és a plafonon. Amíg le nem szedették velünk... :)
Nekem a két kedvenc újságom a Képes Sport és a Labdarúgás voltak. :)

Hajadonna 2019.08.21. 15:01:36

Nekem az Alfa magazin volt a kedvencem, nagyon jók voltak a képregények ( Asterix és Obelix, Villám Will), de a gyerekeknek szóló tudományos cikkek is.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.08.21. 15:33:17

A legellenzékibb a Jópajtás magazin volt, a jugoszláv úttörők magyar nyelvű lapja. Ott magyar szemmel furcsa dolgok voltak, pl. a müncheni úttörők tanácskozása.

2019.08.21. 18:20:51

@szepipiktor:
Nekem is volt Pajtás meg Bravo is a gyerekkoromban (utóbbi akkor is unalmas szenny volt, csak az a bizonyos 2 oldal érdekelt mindenkit :-)). A megfejtés: attól, hogy valamiből már nem adnak ki új számot, még kerülhet a kezedbe.

ToyaHSW 2019.08.21. 19:07:40

@szepipiktor: Szerintem nem ugrálok az időben. A Dörmögő Dömötör, a Pajtás és az IM is a gyerekkorom része volt.
Ahogy más is írta középiskolában kötelező volt olvasni a Szovjetunió újságot és kb. ebben az időben találkoztam a Bravoval és a Popcorn újságokkal is, amelyeket mint említettem német nyelven kaptam meg.
Még emlékszem, hogy valamelyik német lapban matricás lap is volt olyan képekkel mint a Bros, Michael Jackson, Wham, stb...
süti beállítások módosítása