szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A huszonötödik film részleteit és az azzal kapcsolatos információkat lassan, de folyamatosan csöpögtetik nekünk a készítők. A szereplőgárdával nagyjából hónapok óta tisztában vagyunk, de a film címe még csak most derült ki.

No Time to Die (azaz Nincs idő meghalni) - ez lesz a 25. James Bond-film címe a producerek keddi bejelentése szerint.

A Jamaicában, Olaszországban és Nagy-Britanniában forgatott filmet Cary Fukunaga rendezi, forgatókönyvírója a brit Phoebe Waller-Bridge. A Bond-film főszerepét ismét Daniel Craig alakítja, aki már ötödször játssza el a 007-es brit titkos ügynököt.

Craig májusban megsérült a forgatáson, és bokaoperációja miatt egy időre pihenőre kényszerült. A munka azonban nélküle is folytatódhatott. Lesz a filmben egy 007-es ügynöknő is, aki megkapta a Jamaicára visszavonuló Bond megbízatását. 

A főgonoszt Rami Malek alakítja, de Christoph Waltz, Ralph Fiennes, Naomie Harris, Léa Seydoux és Ben Whishaw is visszatérnek a filmbe.

Az új Bond-film készítői a fiatal nemzedékeket akarják megszólítani, ugyanakkor hűek maradnak a 007-es filmek zsáneréhez. Állítólag Bondnak már a MeToo mozgalom utáni világban is helyt kell állnia.