Ez, kérem, egy megosztó írás lesz. Megosztónak azt nevezzük udvariasan, amit mindenki utál, csak ki ezért, ki meg azért. És mivel nem értenek egyet az utálkozók, sőt egymást még sokkal jobban utálják, hatalmas veszekedés lesz a dologból, melynek a végére már semmi köze nincs az eredeti témához, mely esetünkben Angela Merkel kancellár egyik tegnapi megszólalásával kapcsolatos.
(Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala)
Itt szögezném le, hogy végig tartózkodni fogok a radikális jelzők használatától, szóval aki egyszerű, faék-jellegű, könnyen értelmezhető és indulatszító hazugságokra vágyik, itt hagyja abba az olvasást és vegyen elő egy pártlapot. Ugyanis nem csak egy fordítási probléma okozta a vitát, nem csak értelmezési gondok vannak: megérzésem szerint egy elegáns politikai trükköt látunk, ami majd később fog elsülni.
De menjünk sorban.
Ugye, viszonylag közismert, hogy tegnap Magyarországon, közelebbről Sopronban járt Angel Merkel, Németország kancellárja, a Páneurópai Piknik harmincadik évfordulójának alkalmából, és együtt mutatkozott, sőt, nyilatkozott is Orbán Viktorral. Ezen sokat nem lehet változtatni, ez idő szerint a nevezett úr Magyarország miniszterelnöke (itt hördül fel a kommentelő, hogy „miféle úr?” - tessék belátni, maga otthon annak hívja, aminek akarja, én a lapban nem hívhatom másként, mert beperel és meg is nyeri). Sokkal szórakoztatóbb lett volna ugyan, ha mondjuk Bálint gazdával találkozik és vele tart közös sajtótájékoztatót, ráadásul tartalmasabb és emberközelibb is – de történetesen Bálint gazda nem visel magas állami méltóságot pillanatnyilag, tehát maradt Orbán Viktor.
Mármost nem térnék ki a féktelen, elszabadult buli minden részletére, fogalmazzunk úgy, hogy a szórakozásnak azt a hedonista módját, mikor a politikusok nyársat nyelve együtt ebédelnek olyan ételeket, amelyek nélkülük sem volnának finomak, az én élvhajhász, dekadens természetem nem óhajtotta soha – az a lényeg, hogy a közös étkezés után tartottak egy sajtótájékoztatót. És itt hangzott el Angela Merkel részéről egy nagyon érdekes gondolat, mely lázba hozta a lázra hajlamosakat mindkét magyar politikai oldalon.
„A két ország közötti kereskedelmi forgalom minden évben rekordot dönt, tavaly meghaladta az 54 milliárd eurót. 6000 német vállalat működik Magyarországon,300 ezer embernek munkát adva. Korábban 14 új beruházásról született döntés - sorolta a számokat Orbán Viktor, ígérve, hogy az innováció és a high tech területén szakminiszteri szinten továbbra is napirenden van a kapcsolatok továbbfejlesztése.” (Index)
Aztán Angela Merkel is szóhoz jutott, és itt következik a vitatott rész. Ugyanis megszólalása kapcsán az Index azt a címet adta a tudósításának, miszerint:
„Merkel: Magyarország jól használja fel az EU-s pénzeket”
Ettől mindenki felhorgadt, akinek nincs galambepéje. Még, hogy jól? Hát, mi speciel tudjuk, hogy ez nincs így, de mi itt lakunk. Miért nem néz körül Angela Merkel? Talán, mert nem körülnézni jött, hanem megemlékezni egy baromi unalmas szerkli keretében, különben pedig van egy olyan érzésem, hogy ha kíváncsi lenne szó szerint bármire Magyarországgal kapcsolatban, azt egészen pontosan öt perc alatt tennék az asztalára, ezüst tálcán. Szóval tudja ő, amit tudnia kell, csak most – többek között – válaszolnia kellett Orbán Viktor felvezetőjére.
Tegyük hozzá: az Index címválasztása nem volt a legszerencsésebb, az pedig külön pech, hogy a maradék független magyar sajtó is gondolkodás nélkül átvette. Nem hazudott az Index, sőt: megnézem magamnak azt az újságírót, aki ilyen helyzetben jó címet tud adni, azon kívül, hogy „Angela Merkel Sopronban”, csak ez nem cím, hanem elemista fogalmazás, hármas alá. Viszont ettől a címtől vadult meg mindenki, kormányoldalon ettől kezdtek durrogni a pezsgősüvegek, ellenzéki oldalon meg így lett áruló hol Merkel, hol a teljes sajtó. Mellesleg, szegény magyar sajtóból információim szerint két orgánum kérdezhetett: az MTI és a Magyar Nemzet, innentől kezdve az Indexen számon kérni, miért nem jártak utána a gondolat értelmének Angela Merkelnél – minimum beteges naivitásra utal.
De lássuk már, mit is mondott a német kancellár azon a nyüves sajtótájékoztatón, amiből az Indexnél az lett, hogy szerinte nálunk jól használják fel az uniós pénzeket?
Most nagyon tessék figyelni, ugyanis eredeti forrásból dolgozom, és kissé bonyolult mondatok következnek. Tehát a hivatalos, német BPA szerint a következő hangzott el:
„Wir haben aber natürlich zuerst auch unsere bilateralen Beziehungen in den Blick genommen. In diesem Zusammenhang will auch ich betonen, dass es sehr wichtig ist, dass wir einen wirklich großen Handelsaustausch haben, dass es viele Direktinvestitionen deutscher Unternehmen in Ungarn gibt, auch zum Wohle dieser Unternehmen; Deutschland profitiert also auch davon. Die Handelsbilanz ist mit 55 Milliarden Euro nicht nur umfangreich, sondern sie ist auch ausgeglichen. Das heißt, unsere beiden Volkswirtschaften sind schon sehr stark miteinander verquickt. Wenn man darüber spricht, mit welchem Ziel Kohäsionsfonds und Strukturfonds eingerichtet werden, dann muss man sagen, dass sie eingerichtet werden, um die Konvergenz innerhalb der Europäischen Union zu stärken. Wenn man sich die Wirtschaftswachstumsraten Ungarns anschaut, dann sieht man, dass Ungarn dieses Geld wirklich so einsetzt, dass es auch dem Wohle der Menschen zugutekommt. Deutschland freut sich, hieran mit Arbeitsplätzen beteiligt zu sein.”
Ez a teljes bekezdés, ennek a részleteit szokták fordítgatni jobbról-balról, de mi most fordítsuk az egészet.
„Természetesen először is megvizsgáltuk kétoldalú kapcsolatainkat. Ebben az összefüggésben azt is szeretném hangsúlyozni, hogy nagyon fontos, hogy valóban jelentős kereskedelmünk legyen, hogy a német vállalatok sok közvetlen befektetést végezzenek Magyarországon, ezen társaságok javára is; Németország is részesül ennek előnyeiből. Az 55 milliárd eurós kereskedelmi egyenleg nemcsak kiterjedt, hanem kiegyensúlyozott is. Ez azt jelenti, hogy a két nemzetgazdaság már nagyon összeforrt. A Kohéziós Alap és a strukturális alapok létrehozásának céljáról beszélve el kell mondani, hogy ezek célja az Európai Unión belüli konvergencia fokozása. Ha megvizsgáljuk Magyarország gazdasági növekedési ütemeit, akkor láthatjuk, hogy Magyarország ezt a pénzt valóban arra használja fel, hogy az emberek jóléte is javuljon. Németország örömmel vesz részt ebben a munkában.”
Hát, nem csoda, hogy magyarul mindenki úgy érti, ahogy akarja, mert biza németül sem egyértelműen fogalmazott Merkel asszony, és ez valószínűleg a legkevésbé sem véletlen.
Mit látunk?
Azt látjuk, hogy végig a két ország gazdasági kapcsolatainak fontosságáról beszél, ám a mondókája közepén – látszólag értelmetlenül – felbukkan két mondat az uniós Kohéziós Alapról, a strukturális alapokról, amelyek szintén uniósak, aztán ez a két kósza mondat véget ér és onnantól megint a gazdasági kapcsolatokról van szó.
Innentől tényleg értelmezés kérdése, hogy mit látunk bele a rejtelmes szavakba, az MTI-nél például ez lett belőle:
„A kancellár ezzel összefüggésben utalt az uniós kohéziós és strukturális alapokra, amelyek célja a konvergencia erősítése. „Ha Magyarország növekedési rátáját megnézzük, akkor valóban látszik, hogy Magyarország az emberek érdekében jól fekteti be ezt a pénzt” - jelentette ki Angela Merkel, hozzátéve: Németország örül, hogy munkahelyek létesítésével hozzájárulhat ehhez.”
Aminek sok köze nincs az elhangzottakhoz, de ha nagyon akarja az ember, lehet így is érteni.
Úgy viszont szamárság érteni, hogy Németország kancellárja „hízelgett” a magyar kormányfőnek, esetleg az oldalára állt. Az még nagyobb szamárság, amit egyes helyeken világgá kürtölt pár okos ember, miszerint Angela Merkel „elárulta” Magyarországot – alapértelmezés szerint is maximum Németországot tudná elárulni, de erről sincs szó. Semmiféle árulás nem történt. Csak mi látjuk a világot úgy, hogy az kizárólag körülöttünk foroghat.
Jó, azt látjuk, mit mondott, most gondolkodjunk el azon is, miért mondta?
Meg tetszünk feledkezni pár lényeges apróságról. Az első: idén ősszel érvénybe lép a hetes cikkely alkalmazása Magyarország ellen, ami könnyen járhat azzal, hogy megvonják minden magyar uniós parlamenti képviselő szavazati jogát egy időre. Nem, nem csak a fideszesekét: mindenkiét, ez a szabály. Miután ez megtörtént, mi a következő napirendi pont? A legfontosabb mindenképpen az, hogy vitára, majd szavazásra bocsátják az Unió következő ciklusának költségvetését. Amihez mi hozzá sem nagyon szólhatunk, voksunk sem nagyon lehet. Azért nem írok bizonyosat, mert a hetes cikkely érvényesítésének több formája is van, az egyik a szavazati jog megvonása (többek között), de ez lesz a legvalószínűbb esetünkben – bár tévednék.
Tehát ott ülünk Brüsszelben, mint béna kacsa, és folyik a vita a nagyon komoly pénzekről. Ha most Merkel kancellár megdicséri a dübörgő magyar gazdaságot, és a magyar kormány ostoba fejjel, mellét féltéglával döngetve ezt a dicséretet elfogadja, mi több, tódítja, akkor a vita során könnyen felhangozhat az az érv – akár német részről is – hogy
„Magyarországnak nem kell akkora támogatás, ismereteink szerint ott dübörög a gazdaság, csodálatosak a mutatóik – ők maguk is elismerték.”
És, basszus, tényleg elismertük, épp most ismerjük el... ráadásul nyilvánosan. Nem állítom, hogy ez volt a két titokzatos mondat beszúrásának a célja (más is észrevette, hogy különös a helyzet, például Lattman Tamás is említette volt a Facebookon), de azt állítom, hogy lehet ez is a bokorban.
Mellesleg ismereteim szerint a német kancellárnak nem munkaköri kötelessége magyar belügyi gondok megoldása, fehér lovon vagy anélkül – és legyünk őszinték, ha neki is látna, bonyolult feladatot venne a vállára. Nem tilthatja ki ugyanis Magyarországról a Mercedest, a BMW-t vagy az Audit, nehezen tilthatná meg a Rheinmetallnak, hogy bármit is eladjon a magyar államnak, az ugyanis ott kapitalizmus. Ha mégis sikerülne, abból itt első körben nem Kánaán lenne, hanem egetverő munkanélküliség.
Szóval, nem rólunk van szó, értsük meg. Sőt, még csak nem is Orbán Viktorról.
Itt vagy egy üres udvariassági formulát láttunk, vagy, ami valószínűbb, egy kis diplomáciai cselvetést, melynek azonban tökéletesen bedőltünk, jobbról-balról egyaránt.
Ősszel meglátjuk.
Addig is óva intenék mindenkit az ünnepléstől és az átkozódástól egyaránt: velünk most csak annyi történt, hogy kispályásként belekeveredtünk a nagypályás bajnokságba és nem értjük, mi folyik körülöttünk.
Egyet viszont tessék megérteni: senki sem fog minket magunk helyett felszabadítani.
Az a mi dolgunk lenne.
Szele Tamás
