2019.08.16. 17:00 – Lángoló Gitárok

Arcok a SZINről 2. - Clean Bandit

Elektronikus tánczene klasszikus zenészektől

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

clean_bandit.jpg

Szinte hihetetlen, de kevesebb mint két hét van hátra az idei Szegedi Ifjúsági Napokig. Magyarország legrégibb fesztiválja idén is hagyományaihoz méltó felhozatallal készül a nyár zárására Szegeden, a napfény magyar városában, hiszen a magyar élvonal mellett komoly nemzetközi fellépőket vonultatnak fel a rendezvény négy napja alatt. Ráhangoló sorozatunkban ma a fesztivál második napjának főzenekara, az elektronikus tánczenét klasszikus hangszerekkel ötvöző Clean Bandit kerül sorra, akik új albumukat épp a SZINen mutatják be először a hazai közönség előtt.

A Clean Bandit története 2008-ban kezdődött a Cambridge-i Egyetem Jesus College nevű tanintézményében, itt találkoztak ugyanis egymással az alapítók, Grace Chatto, Jack és Luke Patterson, illetve Neil Amin-Smith. Az egyetemi évek alatt Grace és Neil egy vonósnégyesben játszottak együtt, nem meglepő módon maga a zenekar is klasszikus zenével kezdte pályafutását, akkor még Chatto Quartett néven. Amellett, hogy hangversenyeiken gyakran játszottak Bachot, és egyik legfontosabb hatásuknak Jacqueline du Pré-t, az első nemzetközi karriert befutó női csellóművészt tartották, olyan közös kedvenceket is hallgattak együtt, mint Craig David, vagy az Arcade Fire. Így aztán csak idő kérdése volt, hogy más stílusokkal is elkezdjenek kísérletezni.

Egy fotózás alkalmával ismerték meg Jon Wandeck producert, illetve első frontemberüket MC Ssegamic - más néven Love Ssega, született Ssegawa-Ssekintu Kiwanuka - személyében. Wandeck a zenekarnak azt javasolta, hogy játsszanak valamit az ő house stílusú dalvázlataira, ebben a pillanatban született meg a Clean Bandit, és az a stílus, amelyben a klasszikus zenei megoldások ötvöződnek az elektronikus, house és dance alapokkal. A zenekar a nevét egyébként egy orosz szlengből kölcsönözték, aminek nem szó szerinti fordítása nagyjából annyit tesz, hogy "tőrölmetszett  gazember". Az első nagyobb figyelmet keltő dal 2011 augusztusában látott napvilágot, ez volt a Telephone Banking, amit nem sokkal később követett a Mozart's House, ami a hasonló című EP-n jelent meg. Love SSega nem sokkal később kilépett a zenekarból, hogy folytathassa doktori képzését a lézeranalitika területén.

A zenekart viszont nem vetette vissza az, hogy állandó frontember híján ezután szinte minden azóta készült dalukat más énekessel vették fel. Sőt, egy idő után ez már a védjegyükké vált, és ma már olyan elsővonalas nevek közreműködnek dalaikban, mint Demi Lovato, Rita Ora, vagy épp Luis Fonsi - igen, a despacitós fickó. Persze addig még el kellett telnie egy kis időnek, de a 2014-ben kihozott kislemez, az A+E fontos mérföldkő volt számukra, ez volt ugyanis az első daluk, ami bejutott a UK Singles Chart első 100 helyezettje közé.

A később a debütáló lemezen is helyet kapó Mozart's House még jobb eredményt ért el, hiszen a 17. helyig jutott, de ez még mindig csak megelőlegezte az igazi áttörést, amit a Jess Glynne énekével rögzített Rather Be hozott el. Ez a dal ugyanis négy hétig vezette az angol slágerlistákat, szintén első helyezést ért el Ausztriában, Finnországban, Németországban, Hollandiában, Norvégiában és Svédországban. 2014-ben megnyerték vele az Urban Music Awards díját a legjobb elektronikus / dance előadó kategóriában, illetve kislemez formátumban több mint 1.1 millió példányt adtak el belőle megjelenése óta, ami manapság már ritkább, mint a fehér holló, szóval nem lehet azt mondani, hogy visszhangtalanul tűnt el a szám a süllyesztőben. A debütáló album New Eyes címmel jelent meg 2014 május 30-án az Atlantic Records gondozásában, rajta olyan emlékezetes dalokkal, mint a Come Over, az Extraordinary, a Dust Clears, de ott van rajta az első nagy lépést jelentő Telephone Banking is.

Bár a New Eyes megjelenésekor vegyes kritikákban részesült a szakma részéről, az elismerések továbbra sem maradtak el, hiszen a Rather Be 2015-ben szintén nyert három díjat, köztük egy Grammy-t a Legjobb tánczenei felvétel kategóriájában, és itt már az anyagi természetű siker is megérkezett, hiszen az ember nem rögzít mindennap egy dalt klasszikus feldolgozásban, egy harmincfős nagyzenekarral a Mark's And Spencer évvégi karácsonyi kampányához.

A következő dal, a Tears az angol X-Faktor 2015-ös nyertesével, Louisa Johnsonnal készült el a rákövetkező év tavaszán, szintén szép eredményeket produkálva, de nem kerülhették el a kevésbé örömteli pillanatokat sem - 2016 novemberében Neil Amin-Sminth bejelentette, hogy távozik a zenekarból. Ironikus módon a két nappal később kihozott új kislemez, a Rockabye - melyben Anne-Marie és Sean Paul szerepeltek énekesként - pályafutásuk egyik legnagyobb sikere lett, ismét listavezető helyet értek el vele Angliában, és ugyanezt történt Írországban, Ausztráliában, Új-Zélandon, Németországban, Olaszországban, Svédországban és Svájcban is. 

A Clean Bandit ekkorra már a fesztiválszínpadokon is főzenekari státuszban léphetett fel, és bár 2017-ben le kellett mondaniuk a szigetes fellépésüket, tavaly amellett, hogy bepótolták a koncertet, a VOLT fesztiválon is felléptek. Novemberben pedig, olyan felvezető kislemezsikerek után, mint a Zara Larsson énekével készült Symphony, a Julia Michaels közreműködésével felvett I Miss You, és a Demi Lovato nevével fémjelzett Solo, megjelent második albumuk, a What Is Love?, amelyen már szó szerint A-listás sztárok adják egymásnak a mikrofont, Ellie Gouldingtól Craig Davidig.

A Szegedi Ifjúsági Napokra a legnépszerűbb dalok mellett az új lemez legjobb számaival érkezik a zenekar. Az alaptrió mellett élőben négy kísérőzenésszel - Yasmin Green és Kirsten Joy énekesek, Stephanie Benedetti hegedűs, illetve Sam Skirrow basszusgitáros - egészül ki a csapat – szóval biztosan nem mindennapi élményben lesz része a fesztivál látogatóinak augusztus 29-én, este 11 órától. Zárd a nyarat a Szegedi Ifjúsági Napokon!

További információk a SZIN weboldalánFacebookján, valamint a Clean Bandit Facebook-oldalán


pop programajánló fesztivál szeged klasszikus dance house electro szin szegedi ifjúsági napok SZIN clean bandit



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása