A Toy Story 4. is belépett a milliárdosok klubjába, ezzel pedig a Disney egy újabb rekordot is megdöntött

Ez nem játékpénz

A Toy Story 4. is belépett a milliárdosok klubjába, ezzel pedig a Disney egy újabb rekordot is megdöntött

Hivatalos: a Toy Story 4. bevétele is átlépte az egymillárd dollárt a világ mozijaiban, ezzel pedig 2019-ben már az ötödik Disney-produkciónak sikerül ez a bravúr. Woody és Buzz játékbrancsának viszont nem csak ezt az egy nagy teljesítményt írhatjuk a számlájára, ugyanis a tizedik számjegy mellett más oka is van az ünneplésre a filmgyártónak.

Egyrészt, és ami a THR legutóbbi box office értesülései közül a legfontosabb, a Disney most először felelős egy évben öt darab milliárdos produkcióért is, hiszen a Marvel Kapitány, a Bosszúállók: Végjáték, az Aladdin és Az oroszlánkirály után most már a Pixar műve is része ennek az illusztris társaságnak. Rajtuk kívül idén csak egyetlen filmnek, a Sony által készített Pókember: Idegenbennek sikerült összeszednie globálisan az egymilliárdot, ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy immáron hat darab 2019-es mű is ennek az elit klubnak a tagja. Ez pedig szintén rekord, mivel eddig még egy évben sem lett öt filmnél többnek világszinten ekkora bevétele.

A lista pedig ki tudja, meddig pörög tovább, az ugyanis szinte biztosra vehető, hogy a Jégvarázs 2., valamint a Star Wars: Skywalker kora is bejelentkezik még idén, hogy tovább gyarapítsa ezt a csapatot.


 

További cikkek a témában
Kommentek