Hát nem azért, amiért éppen Alaszka. Illetve, Alaszkát sem azért vették meg annak idején, amiért később haszna lett – de ne szaladjunk előre a történetben, lássuk a hírt magát. Ami arról szól, hogy Donald Trump,mindannyiunk kedvenc Twitter-komikusa állítólag meg akarná vásárolni Grönlandot, mármint az Egyesült Államok venné meg, nem ő maga.

(Fotó:444)

Mindenképpen, azt azért tartsuk szem előtt, hogy Trump eredetileg ingatlanfejlesztő, és kétségtelen, hogy szakmájában ez volna az elképzelhető legnagyobb vállalkozás, amibe csak bele lehet fogni – hatalmas terület fejlesztése szinte korlátlan anyagi háttérrel. Egy kéjes álom. De hát komoly ez az egész?

Nem tudjuk, ugyanis Trump esetében szinte semmiben sem lehetünk biztosak: képes nagyon rossz vicceket és rémálmokat megvalósítani, mint például a határfalat a mexikói határon, és képes jó ötleteket szabotálni, mint például az általános társadalombiztosítási rendszert. Amit tudunk az – a CNN tudósítása alapján - annyi, hogy 

„Donald Trump amerikai elnök többször felvetette Grönland megvásárlását Dániától.

A The Wall Street Journal meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta, hogy az elnök többször is, hol komolyabban, hol viccesen szóba hozta a Dániához tartozó, autonómiát élvező sziget esetleges megvásárlását.

Vacsorák és beszélgetések alkalmával Trump állítólag azt kérdezte tanácsadóitól, vajon az Egyesült Államok megvásárolhatja-e Grönlandot, majd a Fehér Ház jogi tanácsadói hivatalának két munkatársát meg is kérte, vizsgálják meg ennek a lehetőségét.

A lap szerint Trump néhány tanácsadójának tetszett az ötlet, támogatásáról is biztosította az elképzelést, más tanácsadók viszont tréfálkozásként kezelték. Nem fehér házi források Grönland esetleges megvásárlását Alaszka megvásárlásához hasonlították. Alaszkát 1867-ben vásárolta meg az Egyesült Államok a cári Oroszországtól.

Az 56 ezer lelket számláló, stratégiai fekvésű Grönland, amely egykor egy kontinenst alkotott Észak-Amerikával, a Föld legnagyobb szigete és a Dán Királysághoz tartozó autonóm terület. Egy 2009-ben rendezett népszavazás után a grönlandiak megkapták a rendelkezési jogot a természeti kincseik felett és a nyelvüket, az inuitot is hivatalos nyelvként ismerik el.

Donald Trump egyébként a jövő hónap elején Dániába látogat.” (Index)

Mármost ez elsőre elég furcsán hangzik, másodikra is, de mintha mégis lenne valami értelme. Viszont csak akkor van, ha ránézünk a térképre. Őrület, de van benne rendszer: igen, a Thule amerikai légitámaszpont és a NORAD megfigyelőrendszerei már ott vannak, azok kedvéért nem kéne megvásárolni az egész szigetet, jégmezőstől, jegesmedvéstől, mindenestől: azonban mi a helyzet az Északnyugati Átjáróval?

A sarkvidéki jégsapka rohamosan olvad, már 2007-ben is teljesen jégmentes volt ez az útvonal, amin először Roald Amundsen hajózott végig 1906-ban, Gjøa nevű hajóján, de mostanáig jégtörő nélkül járhatatlan volt. Márpedig az Atlanti- és Csendes-óceán térsége között nyugati irányban csak három hajózható út van: a déli, a Magellán-szoros és a Horn-fok felé, a Panama-csatorna és az Északnyugati Átjáró, ami most válik járhatóvá. A három útvonalból egyet tökéletesen az Egyesült Államok ellenőriz, a délit soha nem is fogja teljesen kontrollálni (sőt, kicsit is alig), a harmadikat meg... izé, most akarja megvenni.

Így már van értelme a látszólag teljesen őrült üzletnek. Mondhatnák naiv emberek, hogy „mi értelme a hajózási útvonalak ellenőrzésének a légiflották korában?”, mondhatnák és nagyot tévednének: a világkereskedelem számára most is a hajó az elsődleges áruszállító eszköz, nagy tömegű és terjedelmes áru szállítása légi úton annyira drága volna, hogy nem is érdemes próbálkozni vele.

Aztán meg, ha ne adja Isten, kitörne egy fegyveres konfliktus a csendes-óceáni térség egyik állama és az Egyesült Államok között, az atlanti térség biztosításához elég volna két flotta a Horn-foknál és a Jóreménység fokánál, esetleg még Gibraltárt és a Szuezi-csatornát kéne figyelni – de a Keleti Part nagyvárosai legalább a tenger felől viszonylagos biztonságban lennének. (Viszonylagosban, mert mi van, ha a konfliktushoz olyan állam is csatlakozik, amelynek máshol is vannak kikötői, nem csak a Csendes-óceánon – és nem az Egyesült Államok mellett száll be? Meg aztán, ballisztikus rakéta ellen ez sem orvosság.)

Ezen kívül évek óta megfigyelhető Oroszország terjeszkedése az arktikus térségben, volt már olyan is, hogy mindenféle nemzetközi szerződést felrúgva valamelyik okos magát az Északi-sarkot is követelte volna, csak azért ez nem vált komollyá, de bármikor elővehetik – nekik persze az Északkeleti Átjáró fontosabb, a szibériai partok mentén, de az még most is évente csak két hónapig hajózható. És ennek nem is annyira katonai, mint inkább kereskedelmi jelentősége van: a kínai áru útját rövidíti le Európába, Amerikába, aki ellenőrzi a hajózási útvonalat, az szedi a vámot, szóval van ebben pénz bőven. A Panama- vagy Szuezi-csatornán sem lehet ingyen átkelni, aki nem pengeti le a díjat, marad, ahol van.

Ha és amennyiben van értelme Grönland megvásárlásának, akkor ez az: bár még így is inkább tűnik kósza ötletnek, mint gondosan megfontolt tervnek, a terveket előkészítik, kidolgozzák, nem vacsora közben trécselnek róluk.

De ne feledjük: ha 1867-ben közvélemény-kutatást tartottak volna az amerikaiak között arról, hogy kit tartanak polgártársaik közül a legőrültebbnek, William H. Seward külügyminiszter minden pálmát elvitt volna. Alig volt túl az ország a véres polgárháborún, a Dél füstös romokban állt, Észak sem nézett ki sokkal jobban, a transzkontinentális vasút még csak épülőfélben volt, erre Seward előáll az ötlettel – és keresztül is viszi! - hogy vegyék meg Alaszkát a cári Oroszországtól, éspedig 7,2 millió dollárért. A korabeli lapok javasolták is, hogy kereszteljék át a területet „Seward jegesmedvekertjének” vagy „Seward jégszekrényének”, mert akárhogy is körülbelül holdanként két centért sikerült beszerezni, teljesen kidobott pénznek tűnt az a 7,2 millió.

Aztán 1896-ban aranyat találtak a Klondike mentén, és a többi már Jack Londonban alapos részletességgel megtalálható. Az igaz, 30 ezer aranyásóból „csak” négyezer találkozott valóban arannyal, és nekik is csak a töredékük gazdagodott meg, de az aranyláz idején már mindenki áldotta Seward zsenialitását (pedig nem tudhatott ő az aranyról sem).

De egyáltalán: hogy került Grönland Dániához?

Úgy, hogy Vörös Erik gyarmatosította, ha nagyon egyszerűen fogalmazunk.

Eirik Rauda, polgári nevén Erik Thorvaldsson kissé összeférhetetlen, ám annál mozgékonyabb figura volt, és ezek a vonások jellemezték az egész családját is: a mi Erikünk 950 táján született Norvégiában, de családja már gyermekkorában Izlandra költözött, ugyanis Thorvald papát száműzték, gyilkosság miatt. (Az akkor óskandináv jog szerint a nyíltan elkövetett gyilkosságért körülbelül ez járt). Erik sem esett messze a fájától, őt meg 982-ben száműzték, de őt már kettős gyilkosságért, ugyanis egy földcsuszamlás miatt megvádolták a szomszédai, Valthjof és Eyiolf, miszerint az ő szolgái okozták volna a balesetet. A szomszédok lemészárolták a szolgákat, Erik meg agyoncsapta Valthjofot és Eyiolfot, az ügy el volt rendezve az izlandi lovagiasság szabályai szerint, de a ting, a népgyűlés mégis kellett tegyen valamit, kettős gyilkosság történt – száműzték kicsit Eriket, aki előbb egy Izlandhoz közeli szigeten telepedett le családostól, de ott is összekülönbözött Thorgest nevű szomszédjával, sőt, ahogy a feljegyzések írják, „megölte őt, fiait és még néhány másik embert.” Erre már a tingnek sem lehetett galambepéje: az egész családot száműzték három évre.

Az izlandiak már legalább száz éve tudták, hogy tőlük északra és nyugatra földek fekszenek, egy Snaebjörn Galit nevű viking valamikor 970 körül már meg is próbált letelepedni Grönlandon, de vállalkozása teljes kudarcba fulladt. Vörös Eriknek viszont sikerült létrehozni egy kolóniát, ami valahogy életben maradt: leginkább a Kis Éghajlati Optimum nevű átmeneti klimatikus felmelegedésnek köszönhetően, ami a 9.-12. század között volt tapasztalható az észak-atlanti térségben. Maga a sziget is ekkor kapta a Grönland, vagyis Zöld Föld nevet: hát igen, a partvidék zöldellt is. Beljebb és északabbra viszont már csak a jégmezőket lehetett volna bevetni, hógolyóval.

Aztán Vörös Erik telepéről indult el a fia, Leif Eriksson, aki felfedezte Amerikát és megpróbálta gyarmatosítani is, de ez már egy másik történet – nyughatatlan népek voltak ezek az Erikék, és talán nem is a legjobb szomszédok.

Mindenesetre a grönlandi kolónia végül 1261-ben a Norvég Királyság része lett, csakhogy időnek múlásával meg a Norvég Királyság lett Dánia része, így aztán Grönland is a dán korona uralma alá került. 1814-ben aztán Dánia elvesztette Norvégiát, de megtarthatta a tengerentúli területeit – Grönland most jogilag Dánia társországa, autonóm tartománya. Teljes belügyi autonómiával rendelkezik, nemzetközi szervezetek (pl. az Északi Tanács) társult tagja (lehet), így gyakorlatilag nevezhető egy Dánián belüli országnak is. Vagy Dánia exklávéjának, mivel Dánia fő területével nem határos (mint ahogyan Alaszka sem határos az Amerikai Egyesült Államok fő területével). A dán kormányzatot Grönlandon egy főbiztos képviseli, míg a grönlandi ügyeket Dánia előtt két szavazati joggal is rendelkező, megválasztott követ képviseli a dán parlamentben, a Folketingben. Azonban egy 1985-ös döntés alapján kilépett az Európai Unióból. Ez volt az Unió első területi vesztesége. Lakossága körülbelül 56 ezer fő, területe 2 166 086 km², ásványkincsei vagy vannak, vagy nincsenek, de ezt sajnos a globális felmelegedés miatt rövidesen megtudjuk...

Mindenképpen, ez Trump elnök első olyan ötlete, ami figyelembe veszi az általa eddig tagadott klímaváltozást.

Már persze, ha komolyan is gondolja.

Mert nála tényleg nem lehet tudni.

Mindenesetre viccnek túl durva volna.

Egyelőre ennyit a fjordokról.

Szele Tamás