kotyogOK

Mi történik akkor, ha Anya elfelejti, hogy nyaral a család?

2019. augusztus 16. - most.kotyogok

Megmondom én: KAPKODÁS

Teljesen mindegy, hogy nőt, feleséget, vagy anyát írok, aki elfelejti a nyaralást, mert a magyar családok legnagyobb esetében - véleményem szerint-  a nő szervezi meg az igazi kikapcsolódást, szerepkörtől függetlenül. Szeretünk esküvőket szervezni, meglepetés bulikat, és szívesen vetjük bele magunkat a nyaralás megtervezésébe is.

De mi van akkor, ha Anya elfelejti? Dolgozó nőként is sokfelé járhat az eszünk, hiszen ott van az a rengeteg statisztika, amit át kell bújni, a pályázat utolsó beadási határideje holnap fog lejárni, elfelejtettük olajcserére vinni a kocsit, és miközben a dugóban ülünk, és azon morgunk, hogy miért nem tudunk haladni, - bár már csak pár napot kell kitartanunk,hiszen jön a jól megérdemelt szabadság- akkor jövünk rá igazából, hogy nemsokára a családdal megyünk nyaralni! Márpedig ezt elfelejtettük! Na, pont ugyanez a helyzet az anyával is, egyszerűen a teendők mellett elfolynak a napok, egybeolvadnak, így lesz a „majd csak három hét múlva megyünk nyaralni” mondatból alig két-három nap. Ilyenkor pedig már csak kapkodunk.  

Első szakasz, avagy a tervezés

Azon a morfondírozáson már hónapokkal korábban túl vagyunk, hogy meghatároztuk az időpontot és a helyszínt, valamint belőttük, hogy mekkora összeget tudunk a nyaralásra félre tenni. Ezekből ugyanis hamar összeáll, hogy kicsit messzebbre, akár külföldre is el lehetne jutni, vagy inkább maradjunk a magyar tengernél, így viszont még hosszabb időre is mehetünk. Városnézés lenne-e a cél, múzeumok, várak megcsodálása vagy épp a homokos tengerparton ücsörögni, a kedvenc könyvedet olvasni, miközben beleszürcsölsz a koktélodba? Egy egész hétnyi lustálkodás, vagy épp aktív pihenés, borkóstolás, némi extrém sporttal fűszerezve? Bizony, ezeket hamar eldöntöttük, azonban ahogy lezártam az első szakaszt, elfelejtettem, hogy a második szakasz már a nyakunkon van.

Ilyenkor újabb listát kell készíteni, mi az, amit feltétlenül szükséges csomagolni, és mi az, ami esetleg elhanyagolható (mint például a gyerek nyolcvanharmadik plüss játéka, vagy Férj laptopja, elvégre családi nyaralás lesz)

Mire készülj, Anyu?

Mivel hétvégén utazunk, ezért már az előtte lévő napokban érdemes megnézni az időjárást. Sose hagyatkozzunk rá teljes mértékben, de amennyiben egész hétre esőt ír, valóban érdemes néhány esőkabátot, vékony pulóvert is csomagolni az útra a sokadik flip-flop papucs helyett. A mostani nyaralásunkat úgy terveztem, hogy néhány napot városnézéssel fogunk tölteni, néhányat pedig strandolással. Itt érdemes megjegyeznem, hogy percre pontosan úgysem lehet belőni, hogy az egyik helyszínen 1,5 órát vagyunk, így a következőnél pedig 3 órát, készüljünk úgy, hogy könnyen módosulhat a kívánt helyszínünk. Ebből kifolyólag készítsünk mindig B tervet is. Mivel 3 napot terveztem kirándulással tölteni, így sorrendbe rakom a bebarangolni vágyó helyszíneket, majd ennek megfelelően eltervezem az úti célt is. (ne forduljon elő olyan, hogy egy város két ellentétes végébe menjünk egymás után, hiszen a listán akadhat egy olyan helyszín is, amit - bár hátrébb helyeztél,- de mivel útba esik, érdemes megállni.) Ez a szervezés jó néhány órát is igénybe vehet, hiszen biztos, hogy kikérjük Férjünk, gyerekeink véleményét is, így jóval több logisztikát fog igényelni a nyaralás, bár sanszos, hogy egy anya már tökélyre fejleszti a hétköznapok alkalmával is ezt a tudását.

Hivatalos iratokat, oltásokat én most átugrom, jelenleg Magyarország csöndes kis zugába fogunk elrejtőzni, így (viszont a hivatalos iratokra érdemes figyelni, nehogy nyaralás közben járjon le esetleg a jogosítvány), az oltások most kimaradnak. Amennyiben hosszabb kocsi útra vállalkoztok, ajánlott átnézetni az autót is, a külföldi országok autómentő szolgáltatásait is feltétlenül kiírni! Célszerű a közelben lévő gyógyszertárakat feltérképezni, esetleges kórházakat.

Jöjjön a következő lépés: listaírás

A legnagyobb fejtörést úgyis a pakolás fogja okozni, hiszen figyelembe kell venni a véges bőröndök számát is, de elsősorban a kocsi férőhelyét. Amennyiben pedig pici gyerek is figyel majd a hátsó ülésen, remek helytervezés veszi kezdetét az utazóágy, babakocsi elpakolásához.

A listához visszatérve, tegyük helyszínek szerint a kívánt tartalmakat: mi kell a fürdőszobából, a hálószobából, a konyhából és a gyerekszobából? Tudod miért jobb így? Mert amíg szobáról szobára jársz, könnyebben fog beugrani, hogy mivel a gyerekszobában van a pelenkacsomag, így a nedves popsitörlő kendőt sem a fürdőszobából visszaloholva - a gyerek fogkeféjével a kezedben – fogod mellé csomagolni.

Ami viszont kiemelt jelentőséggel bír: elsősegély dobozt vigyetek magatokkal, allergiás reakciókra gyógyszereket, fájdalom-, és fejfájás csillapítót, (mert ugye ilyenkor fog apára ugrani hátulról a gyerek, és apa csillagokat fog látni a fájdalomtól). Illetve naptejet feltétlenül vigyetek!

Ezek mellett jöhet az elektromos kütyük átnyálazása, adatok lementése, memóriakártyák formázása, rossz idő esetére mentő mellényként néhány mese, családi film másolása a laptopra. De ha adhatok egy tanácsot, a nyaralás legalább egy napján hagyjátok a szálláshelyen a fényképezőgépeket, mobilokat, hogy ne a kamerán keresztül éljétek át a kalandokat! Csak egy nap! Meglátod mennyivel intenzívebb lesz az élvezet! Vagy esténként, amikor már a tücskök ciripelnek, a tiszta égbolton ragyognak a csillagok, tegyétek félre a tableteket, és snapszerezzetek egyet a családdal, vagy zsírozzatok (apropó, ki emlékszik még ezekre a játékokra? J).

Legvégül a lakást is érdemes átnézni.

Mire figyeljetek?

Feltétlenül vigyétek ki a szemetet (a gyerek szobájából is), öntözzétek meg a virágokat, a hűtőből a romlandó dolgokat fogyasszátok el, vagy ajándékozzátok el! Érdemes szólni a családtagoknak is, hogy néhanapján járjanak egyet a környéken, vagy egy megbízhatóbb szomszédnak, hogy nyugodtan tartsa fél szemét mindig a házon. Mielőtt pedig elhagyjátok az otthonotokat, érdemes elzárni a gázt és a vizet, valamint lekapcsolni az áramot!

Mi jöhet még? Csupán egy jó tanács: ÉREZZÉTEK JÓL MAGATOKAT!

Szóval én most megyek, megírom a listánkat, összepakolok, itthon hagyok néhány dolgot, az oda vezető úton morgok egy kicsit, miután megérkezünk a férjem magához fog húzni, ad egy puszit a fejemre, és kitalálja, hogyan oldjuk meg a problémát. J Mert ilyen a családunk.

 

Amennyiben tetszett a cikk, kérlek oszd meg a barátaiddal, vagy keress facebookon: Kotyogok
I
nstagramon pedig itt találsz meg: kotyog_ok

(képforrás: pixabay)

A bejegyzés trackback címe:

https://kotyogok.blog.hu/api/trackback/id/tr7515010966
süti beállítások módosítása