A keleti-part magyar orientalista szemmel

New York azon városok egyike, ahová mindenki szeretne eljutni. Ki ezért, ki azért. Az én Kelethez szokott énemet a város nem vonzotta, aztán jött egy utazási lehetőség és természetesen yes-t mondtam.

Amikor az október végi sötétben feljöttem a metróból, és megláttam a kivilágított felhőkarcolókat, egyből tudtam, nagyon jól fogom magam érezni a metropoliszban, hiába nincs bazár vagy selyemút. De könyvek alapján tudtam, a Keletnek is vannak itt emlékei.

New Yorkban könnyű elvegyülni a helyiek között. Sem a külső, sem az öltözék, de még a beszélt nyelv, a magyar sem árulja el az emberről, hogy külföldi. Ugyanis nagyon sok, a városban élő etnikum a saját nyelvét is használja. Az éttermekben nem csak angolt hallottam, annak ellenére, hogy az emberek öltözékéből tudtam, a beszélgetők helyiek. Bár egy attribútuma mégiscsak van a turistának: a fényképezőgép - a helyiek nem fényképezik le a felhőkarcolókat és ami a külföldinek újdonság. Amikor a házakat, az embereket, és az utcákat fényképeztem, gyakran úgy, hogy a zebra közepén álltam és a jobb kép miatt már a piroson át futottam a járdára, senki sem szólított meg a „Honnan jöttél?", "Meddig maradsz?” kérdésekkel.

Bezzeg Dusanbéban! A modern házakat fényképezve egy maláj fiú hangosan rám köszönt az utcán. Nevetve magyarázta, a külsőm alapján még lehetnék helyi orosz is, de látva, hogy az épületeket fotózom, biztosra vette, turista vagyok. Igaza volt. Amúgy Tádzsikisztán fővárosában olyan kevesen voltunk „idegenek”, hogy ismeretlenül is köszöntünk egymásnak az utcán. De egyedül képviseltem Magyarországot és az EU-t a kínai Hotanban, Meshedben és Neisápurban (Irán), és csak egy-egy turistát láttam Turpanban (Kína) és Asgabatban (Türkmenisztán), igaz azokat is a szállodában.

New Yorkban az utcák egyirányúak, ezért sokszor háztömböket kell gyalogolni egyik megállótól a másikba. Sokan buszoznak, de többen választják a metrót, igaz a jól öltözöttek inkább csak Manhattanben. Élmény volt kimetrózni Bronxba: életemben először jutott az eszembe, hogy talán itthon, Budapesten kellett volna biztosítást kötni. Nyíregyháziként úgy éreztem el kell mennem Bronxba, ahol Tony Curtis született, akinek az apja magyar zsidóként Mátészalkáról indult.

De Bronxba arabistaként is mentem, Edgar Allan Poe házikóját néztem meg, ami a róla elnevezett tér közepén áll. Itt élte le élete utolsó napjait a híres amerikai író, költő. Sajnos nem tudtam bemenni a házba, ami jelenleg múzeum, zárva volt, ezért többször is körbesétáltam. Poe, akinek a leghíresebb verse, a „A holló” kötelező tananyag a középiskolákban, szintén érdeklődött a Kelet iránt: az egyik legelső, ugyanakkor leghosszabb versét a Korán inspirálta.

A Korán hetedik fejezetének a címe: „Al-Aráf”. Véleményem szerint vannak szavak, amelyeket teljesen értelmetlen egy idegen nyelvről magyarra fordítani, és bizonyos magyar szavakat – puszta, gulyás, betyár – nem lehet, és a jelentés tartalma miatt szinte képtelenség is idegeníteni. Az arab nyelv egyik ilyen szava az aráf, de írhatnám még a kalifa, sejk, vagy a ramadán szavakat is. Az aráf egy olyan, halál utáni átmeneti hely, ahol azok a holtak vannak, akik sem a Mennyországba, sem a Pokolba nem kerültek be.

A felhőkarcolók után bölcsészként jól esett megpihenni a Public Libraryben, ahol Munkácsy Mihály mellszobra, és az általa festett „Milton” festmény mellett még otthon is éreztem magam, de a Szabó Ervin könyvtárból kivett könyveim kölcsönzési idejét nem tudták meghosszabbítani. Pedig állítólag Amerika a lehetőségek világa! Munkácsy az USA-ban is járt, igaz a „Vak Milton az »Elveszett Paradicsomot«” diktálja lányainak" című képe egy amerikai műgyűjtő, Robert Lenox Kennedy (1822-1887) gyűjteményéből került a könyvtárba.

A következő állomás az Ellis Islandon álló múzeum volt, ahová a bevándorlók érkeztek. A termekben rengeteg fénykép és dokumentumok másolata látható, olvasható. Mindenki érdeklődve keresi saját népe múltját, és megörül, ha valami hazai vonatkozásra bukkan. Én a képek között két magyarra is akadtam. Az egyiken egy magyar cselédlányt arcát láttam, aki a kiírás szerint Trentonba, New Jersey állam székhelyére költözött. Talán még most is él, ha meg nem halt. A másik hölgyet „Magyar immigrant”-nak nevezte a felirat, nem tudva, hogy a magyar „magyar” szó angol fordítása „Hungarian”, és helyesen úgy lenne, hogy „Hungarian immigrant”.

Tudjuk, a történelem egy ideje ismétli önmagát. Az egyik röpcédulán „Boycott”-ról olvastam, de nem volt rajta dátum. Az amerikai és európai kereskedők bojkottot hirdettek a japán, és kínai éttermek, szabóságok, és mosodák ellen. A nyomaték kedvéért, hogy tudják a kívülállók, hogy miről is van szó, a felhívás alá odaírták: „Amerika kontra Ázsia.”

Miután bő négy óra után megtaláltam a kijáratot a Metropolitan Museum of Artból, megnéztem egy mecsetet. A New York-i mecset belső tere abban különbözött az általam már meglátogatottaktól, hogy két tévékészülék is volt benne. Máig sem tudom, hogy miért épp kettő. Talán ez a síita-szunnita ellentétre utal? Vagy az egyiket a férfiak nézték, a másikat pedig a nők?

Megfordultam a Columbia Egyetemen New Yorkban, és a Princetoni Egyetemen, ahol a program keretén belül meglátogattuk az épületeket, a könyvtárat, és a múzeumot is. Az egyetem egyik arabista professzora – én is arabisztikát tanultam az ELTE-n – Hámori András, a templomban pedig megtaláltam a híres „libanoni” maronita keresztény Philip Hitti (1886-1978) emléktábláját. A Columbia Egyetemen termeiben régi kínai tárgyakat láttam, és odafele menet ráakadtam a „Hungarian Pastry Shop”-ra is. De ilyesmire nem költöttem, inkább Dunkin’ Donuts fánkot vettem.

Washingtonban a Lincoln-emlékmű utána a Capitolium épülete következett. Az USA első elnökének, George Washingtonnak állít emléket egy obeliszk, a Washington-emlékmű. A másik híres obeliszk, a „Kleopátra tűje” New Yorkban áll. Ennek viszont semmi köze sincs a híres uralkodónőhöz, mert jóval előtte építették, III. Tutmózisz (Thotmesz) idejében (i.e. XV. sz.)