Aktuális

Szexuális zaklatással vádolják András herceget

Bors/MTI

Létrehozva: 2019.08.10.

Az amerikai milliárdos, Jeffrey Epstein egyik áldozatának vallomása szerint szenátorokkal és András yorki herceggel is kapcsolatot kellett létesítenie.

Az emberkereskedelemmel és kiskorúak elleni szexuális visszaélésekkel megvádolt amerikai milliárdos, Jeffrey Epstein egyik áldozata politikusokat is megvádolt szexuális visszaélésekkel.

A New York-i ügyészi hivatal pénteken mintegy kétezer oldalnyi bírósági dokumentumot hozott nyilvánosságra, s ezekből a többi között kiderült: Epstein egyik áldozata, a jelenleg 33 éves Virginia Robert Giuffré már 2015-ben feljelentést tett szexuális zaklatásért és kényszerítésért Epstein és barátnője, Ghislaine Maxwell - a néhai sajtómágnás Robert Maxwell lánya - ellen. Giuffré azt állította: Epstein és Maxwell a 2000-es évek elején, amikor ő még kiskorú volt, "szexrabszolgaként tartotta fogva" őt és ezalatt a nyilvánosságra került tanúvallomás szerint Epstein szexuális szolgáltatásokra kényszerítette őt két befolyásos demokrata párti politikussal is: Bill Richardsonnal, aki Bill Clinton kabinetjének tagja, majd új-mexikói kormányzó, és Barack Obama kormányzatának is tagja volt, valamint George Mitchell szenátorral, aki Obama közel-keleti ügyekkel foglalkozó különmegbízottja is volt.

2016-ban rögzített vallomásában az egykori áldozat azt is elmondta: befolyásos politikusokkal, külföldi vezetőkkel és tehetős üzletemberekkel kellett kapcsolatot létesítenie. Mások mellett András yorki herceget is megnevezte, akivel még egy közös fotója is van 17 éves korából.

Giuffre állítólag Epstein londoni házában találkozott a herceggel, amire bizonyítékok is vannak, hiszen az akkor még fiatalkorú lányt Epstein magángépével utaztatták az angol fővárosba. Egy másik, Johanna Sjöberg nevű hölgy pedig azt állítja vallomásában, hogy szintén Epstein londoni házában 2001-ben András herceg a mellét fogdosta. Ekkora nő 21 éves volt és állítása szerint az esetet mások is látták.

– Arra emlékszem, hogy valaki egy fotót szeretett volna velünk és megkértek, hogy üljünk le a kanapéra. András és Virginia leültek, és a herceg a kezét Virginia ölébe tette. Aztán én András ölébe ültem, ő pedig előbb Virginia majd az én mellemet fogta meg – áll Sjöberg vallomásában.

András herceg érintettségét a Buckingham-palota többször is tagadta, ugyanakkor a hírek szerint a most nyilvánosságra kerülő vallomás az egész királyi családot sokkolta.

Bill Richardson a szóvivője révén tagadta a vádakat, közleményében leszögezte, hogy nem ismeri Virginia Robert Giuffrét, soha nem is találkozott vele, Epsteinnél pedig soha nem vett észre és nem is gyanított kiskorú lányokkal fenntartott "nem megfelelő viszonyt". Hasonlóképpen tagadta a vádakat George Mitchell, aki a témával bő terjedelemben foglalkozó Fox televíziónak küldött közleményt.

Az Epstein-ügy hetek óta izgalomban tartja az amerikai politikai osztályt és a sajtót. Jeffrey Epstein milliárdos üzletembert július elején - egy, a Miami Herald című lapban megjelent cikksorozat nyomán - tartóztatták le emberkereskedelem és pedofília vádjával, és a bíró óvadék ellenében sem engedélyezte szabadlábra helyezését.

Júliusi letartóztatása után egyre több egykori áldozat fedte fel magát és tett tanúvallomást arról, hogy hol és hogyan működött a szexkereskedelem, a sajtóban pedig egymás után jelennek meg részletek a milliárdos üzelmeiről. Kiderült például, hogy Bill Clinton volt elnök 26-szor vette igénybe Epstein magánrepülőjét, és többször vendégeskedett nála a privát szigetén - a karibi St.James szigeten -, amelyet a helybéliek csak "pedofil-szigetnek" neveztek. Donald Trumppal is mutatkozott Epstein, de az is kiderült, hogy amikor Trump észrevette, hogy Epstein fiatal lányokat zaklat, azonnal kitiltotta őt a floridai birtokáról, és megszakította vele a kapcsolatot.

Epstein, akinek vendégei közé tartozott mások mellett András yorki herceg, Ehud Barak volt izraeli kormányfő, Alan Dershowitz amerikai sztárügyvéd vagy Woody Allen filmrendező, jelenleg egy New York-i börtönben van.

Szerk: Jeffrey Epsteint helyi idő szerint szombat reggel holtan találták a manhattani cellájában. A 66 éves milliárdos sajtójelentések szerint felakasztotta magát.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145088_auto_resized.jpg
origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713567309
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145716_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713567309
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713567309
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713567309
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól