szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Törőcsik Mari unokája, Járai Máté készítene önálló estet a Kossuth-díjas színésznő számára a 80-as években írt dalokból. A zenei feldolgozással kapcsolatban azonban még nem sikerült a dalok szerzőjével megegyeznie – írja a Blikk.

Decemberre tervezték annak az önálló estnek a bemutatóját, amelyben Járai Máté, Törőcsik Mari unokája adná elő a nagymamája számára a 80-as években írt dalokat. A Blikk úgy tudja, hogy idén már biztosan elmarad a darab bemutatója, mert nemcsak Törőcsiktől kellett engedélyt kérni a dalok feldolgozásához, de azok szerzőjétől, Selmeczi Györgytől is, akivel viszont egyelőre nem sikerült megegyezni.

"Az előadás a következő évadban biztosan nem lesz. Ez a döntés született" – fogalmazott Járai Máté. A lapnak egy színházi körökben járatos informátor azt mondta, hogy úgy tudja: Selmeczi György nem akarja, hogy Törőcsik Marin kívül bárki más is elénekelje a dalokat. "Azokat direkt neki írta, a személyiségéhez, a hangjához passzolva komponálta meg azokat, ráadásul úgy írta a szöveget, hogy azok egy nőtől hangzanak igazán jól. Talán érthető is, ha nem szeretné, hogy más adja elő őket" – mondta a bennfentes.

A lap megkereste az üggyel kapcsolatban a zeneszerzőt is, aki egyelőre nem reagált.