Niedermüller és Hunvald után Moldován László is bejelentette, hogy elindul a Fidesz ellen a VII. kerületben

POLITIKA
2019 augusztus 07., 13:35
comments 568

A VII. kerületben szépen alakul megint a sok jelölttel felduzzasztott mezőny, hogy mindenképp a Fidesz-KDNP-s Vattamány Zsolt nyerhessen.

Miután a közös ellenzéki jelölt a VII. kerületi polgármesteri címért a DK-s Niedermüller Péter lett, Hunvald György kilépett az MSZP-ből, és bejelentette, ő is elindul az őszi önkormányzati választáson.

Most pedig az LMP-ből júniusban kilépett Moldován László, a párt volt budapesti elnöke is bejelentette, hogy elindul a címért – írja Ungár Péter LMP-s képviselő lapja, az Azonnali. Moldován azt írta, az Élhető Erzsébetváros Egyesület és a Puzsér Róberthez kötődő Állampolgárok a Centrumban Egyesület támogatja.

photo_camera Fotó: Facebook/Moldován László

Moldován vezette az LMP etikai bizottságát, amikor Hadházy Ákos és Szél Bernadett ellen eljárás indult. Utóbb mindketten kiléptek a pártból. Moldován 2014-ben is elindult a polgármesterségért a Fidesz-KDNP-s Vattamány Zsolt ellen, akkor 10,8 százalékot szerzett. Azt mondta, kizárt, hogy visszalépjen egy másik jelölt javára.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.